Taxisok a hídakon?

Taxisok a hídakon?

Az évek óta tartó tüntetés sorozattól, és azok szinte már szokásosnak mondható, előre látható lezajlásától némiképpen eltér a mostani tüntetés sorozat. Az elmúlt években jellemzően összeverődtek az éppen – szerintük –  aktuális világvége esemény miatt, majd ha több felvonásos volt az ország megváltás, folyamatosan csökkenő létszámmal tértek vissza, aztán kihunyt a forradalom szikrája.

Most azonban, a tegnapi nappal immáron a 3. kedden vagyunk túl, és fordultak az eddigi sémák. Az első párszázas bulikát másodszorra már 1000-1500 közötti „tömeg” prezentálta, míg a tegnapi 3. félidőt nagyjából 2000 körüli lélekszám tisztelte meg jelenlétével.

Ez Hadházy szerint minimum tízezres tömeg volt egyébként, ezek szerint az Erzsébet hidat félig sem elfoglalók másképp látszanak a színpadról. Sebaj, a számháború ilyenkor már megszokott utójáték.

A tegnapi nap eseményei után azonban kisebb meglepetést okozott, hogy az éjszaka folyamán taxis csoportokban megjelentek kezdeti tapogatózó posztok, mely szerint a jövő hétre, immár 24 órásra tervezett, és gyaníthatóan újabb hídfoglalásokkal tarkított after-partyval megspékelt tüntetésre rá kellene csatlakozni a taxisoknak is. A nyűglődés hátterében az áll, hogy a hónap elejére, a rakpartra bejelentett taxis tüntetést a rendőrség nem engedélyezte, valamint egy másik, a taxisok által csak Joker, a főbohóc néven ismert valaki által bejelentett demót nem a kérésének megfelelő létszámra engedélyezték. Pedig hát olyan szépen időzítették a szokásos hóvégi fővárosi közgyűlés előtt pár nappal esedékes időpontokra.

Egyébként Jokerünk mert nagyot álmodni, mert sokezer fős, hatalmas, a várost, de akár az országot is megbénító tüntetést vízionált, ehhez képest a Hősök terére irányította a BRFK a demó helyszínét, 300 autóban maximálva a lehetséges taxik számát.

A tüntetések szervezésében aktívan részt nem vevő Fővárosi Taxi egyesület hetek óta 2000 aláírást akar összeszedni a tarifa emeléséhez, melynek szerintük 27 %-nak kellene lennie, de valahogy az Istennek sem sikerül ebben a nagy taxis összefogásban.

Mindeközben a decemberi-januári tüntetések szervezői, a Taxisokért néven futó gittegylet menet közben már kisebb vereséget szenvedett, mind a tarifa tárgyalások idejével – hiszen az azért húzódik, nyúlik, mint az a bizonyos rétestészta -, mind pedig az általuk vágyott 40 % tarifaemeléssel. Plusz elakadtak a tervezett tüntetéssel is, pedig tavaly év végén még hatalmas arccal fogadkoztak, hogy na, majd ők most aztán megmutatják, hogyan is kell ezt csinálni. A szintén általuk favorizált létszámstop pedig porondon sincs.

Zsákutcának tűnik tehát teljes tevékenységük, nem is találják saját nagy taxis egójukat.

Megjelent természetesen egy újabb hangadó, aki nemrégen hozott létre egy újabb Facebook csoportot, persze szigorúan kivárva a sok századik taxis mindentudó csoport alapításával a többi érdekvédő elakadását, de legalább neve szerint már nem tarifaemelésért, hanem létszámstopért szerveződik. Persze azért a többi követelés is belefér, ha valaki éppen arról akar csivitelni vagy eszmét cserélni.

Egyébként tavaly tavasszal volt már egy bágyadt próbálkozása, amikor is a Népligetben szervezett konferenciát, legalábbis annak nevezte a baráti találkozót, és a gigamega rendezvény nyolc órás időtartama alatt nagyjából 12 taxis nézegette egymást a sárga autója fedezékében. Azóta azonban már ő is arculatot váltott, és az észt – magyar koprodukciót erősíti, tehát érthető módon az érdekei is változtak. Csatlakozott tehát a tavaly decemberi, idén januári tüntetések szervezőinek bandájához, csak úgy a változatosság kedvéért, ha már egy bandában bazseválnak.

Van ám még egy tüntetéspárti hangadó, aki kb. három héttel ezelőtt kezdett el nyomulni, bár eddig nem túl sok sikerrel, de legalább saját bevallása szerint még csak önállóan, civilként, de megjelent Hadházy tüntetésén, így fel is tudta mérni a terepet és a lehetőségeket.

Annak, hogy miért nem önállóan szerveznek blokádot, tüntetést, vagy akármit is a nagyon képzett és elszánt taxisok, az az oka, hogy egyik hős szervező sem meri felvállalni a felelősséget a jelenlegi helyzet és követelések érdekében megvalósuló demo szervezésével és nem mernek eltérni a rendőrségi engedélytől.

Mondjuk ez utóbbi érthető is, elég kitermelniük a leadandókat, a bérautót és a sok egyéb költséget, nem akarnak még büntetést is fizetni.

Valaki hát megsúgta nekik, hogy ha a Hadházy által bejelentett tüntetéshez csatlakoznak, akkor nem az övék a felelősség, hanem a lódoktoré. Ebben különösen érdekes, hogy az ex-jobbikos, jelenleg éppen Gyurcsányhoz törleszkedő Jakab már a mai napon a taxisokról és taxis blokádról kezdett írogatni a Facebookon – hol másutt.

Az Indexen viszont a mai napon megjelent egy cikk, ami az ételfutárok újabb lázadását vetíti előre. Ez már csak azért is érdekes, mert a futárok és a taxisok nyűgje és baja szinte ugyanaz, hiszen a két innovatív applikációs cég megjelenésével ugyanazok a problémák jelentek meg, és vannak kialakulóban, ami az ételfutárnak nevezett valamit is jellemzi az utóbbi években. Az összefüggések nem új keletűek.

Nem mellesleg a zölden innovatív cég sofőrei számára valakik éppen kérdőív kitöltésének lehetőségét is elindították, a kérdések a cég gyakorlati üzemelésére vonatkoznak, kiemelten foglalkozva a teljesítménykényszerrel, a mutyiban kiadott jó fuvarokkal és a hibákkal, valamint a balesetek lehetőségének növekedésével. Valaki majd csak kiutazik az összesítővel Tallinba tárgyalni a vezetéssel, mi nem jó Magyarországon nekik, mert ugyebár a magyar cégnek nem sok köze van ezekhez a dolgokhoz, és mint ki is jelentették, őket nem nagyon érdeklik a taxisaik.

Itt azért álljunk meg egy szóra. A taxis, mint gyűjtő fogalom már idejét múlta. Az itt szereplő taxis minősítés szinte minden esetben a rettenetesen és innovatívan zöld céget és annak sofőreit  érintik, ami nem egyenlő automatikusan a valódi taxival és a taxissal. Gondoljunk csak a decemberi – januári tüntetéseikre, ahol majdnem kizárólagosan az észt-magyar kötelékhez tartozók tüntettek, akik közül azonban – szerencsére – előző cikkünk óta – ki érti, miért – sokan eltűntek a balfenéken.

A mérlegek, elérhető adatok alapján a babakék és rózsaszín ételfutárok, valamint a zöld és fekete innovatív taxik egységes tevékenysége, hogy sehol nem fizetnek adót.

Érdekes ez azért is, mert a bohócos gyorsétterem hálózat (ami nem mellesleg kormányközeli érdekeltség) fő kiszállítói is a babakékek meg a rózsaszínek. Mondjuk más nem is nagyon lehetne, mert se esélyt, se teret nem hagytak egyetlen magyar vállalkozás számára sem. Ugyanakkor a helyenként nagy ellenlábasoknak tekinthető tevékenységük közben pont az adózás, foglalkoztatás terén képesek voltak összefogni, de legalább mindegyik a nagy ellenlábasával, és az Európai Unió előtt kilobbizni, hogy a szolgáltatásukat igénybe vevők (legyen ezek futárok vagy sofőrök) ne minősüljenek az alkalmazottaiknak. Így az ezzel kapcsolatos adózási jogszabályok nem is léptek életbe 2025. január elsejével.

Egyébként a zöld innovációs cég tavalyi induláskor kötött sofőr szerződések fő és erősen sűrűn ismétlődő mondata, hogy a „sofőr nem áll alkalmazásban.”  A fekete céggel kapcsolatban még nem tudunk ilyen információt.

Az Index cikke alapján várható tehát, hogy a futárok – a 2022. júliusában lezajlott, szintén bulizós hídfoglalásokkal tarkított gengelése után – esetleg ismételten tüntetni fognak, rácsatlakozva a mostani tüntetésekre.

Úgy néz ki tehát, hogy a jövő heti, 24 órásra tervezett tüntetésen ismét nőni fog a létszám, és ismételten sem tudnak hazajutni azok, akik szeretnének közlekedési jogukkal élve átkelni a Pestet Budával összekötő hidakon, lehetőleg sok kilométeres kerülő nélkül.

Bár…nem kizárt, hogy ha esetleg a kormány kötelezné a főváros vezetését, hogy nyissa meg ilyen esetekben a Lánchidat azok számára, akik haza akarnak jutni, Karácsony lenne az, aki sikítva betiltaná a tüntetéseket.

Egyébként esélyesen az sem vízió részünkről, hogy ha mindez, amit a fentiekben leírtunk, bekövetkezik, akkor olyan nemzetközi cégeknek dolgozók fogják bővíteni a létszámot, akik éves szinten több százmilliárdos (igen, nem elírás) összegeket visznek ki az országból, adózatlanul.

Ez különösen érdekes abban az összefüggésben, hogy a nagyon innovatív taxis cég ellen Magyarországon sem hivatali, sem bírósági szinten nem lehet eredményt produkálni, így hát rendre felmerül a kérdés: Ki áll mögöttük? Mert a NAV-ot, a fogyasztóvédelmet, a  GVH-t, az ügyészséget biztosan nem Karácsonyék „kérik” nagyon szépen ezekre dolgokra, márpedig az eljárások sorra elhalnak, még mielőtt érdemi határozatok születnének. A futárokról szóló cikk egyik érdekes része is ugyanez egyébként, ahol szó szerint azt írják: „Már nem akarnak hatóságokhoz, senkihez fordulni, pusztán a nyilvánosságban, sajtóban bíznak.”

Így már talán nem is olyan meglepő, hogy felmerült a lehetősége a hídfoglaló tüntetések ilyetén kibővítésének.

A különbség a taxisokkal szemben annyi, hogy ők már belátták, ebben a rendszerben számukra nem sok babér terem. A taxisok itt még nem tartanak. Talán majd, egyszer, mindez idő kérdése.

Ha visszaemlékszünk, Lázár János már megfogalmazta anno: A multi cégek nem hoznak az országba semmit, csak visznek. És milyen igaza volt!

Pláne ha egy területen több multi is megjelenik, és még egymással is versenyeznek. Ott aztán a hazai vállalkozók, vállalkozások nem nagyon rúgnak labdába a továbbiakban, nem alakul ki piaci verseny, egyszerűen felvásárolnak mindent és mindenkit. Utast, sofőrt, bárkit és bármit.

Nemrégen foglalkoztunk Bigyó felügyelővel, aki most éppen rohangál, mint pók a falon, mert ha jövő hét kedden csatlakoznak a taxisok, vagy legalábbis egy részük a tüntetésekhez, akkor beérik az ő éveken át tartó „ellenőrzéseinek” is az eredménye. Mondjuk nem pont úgy, ahogy ő azt eltervezte, mint taxis szakszervezet, aki megvédi az általa és kollégái által kérdőre vont taxisok érdekeit, de sebaj.

Úgy tűnik tehát, hogy jövő hét kedden a taxisok egy része is tüntetni fog Hadházy mellett, akár szervezetten, akár egyénileg, egyébként úgy nagyjából a Karácsony-féle önkormányzat ellen, vagy pedig eldobják az ég alját súroló egójukat, és beállnak – csak úgy futár mintára – a kizsákmányolt rabszolgák sorába. Véglegesen!

Hát van itt káosz, kérem szépen, és nem csak a lezárt hidak miatt szívóágon vergődő, és hétről hétre egyre kevésbé toleráns közlekedésben, de a fejekben is. Felelős persze nincs, minden úgy jó, ahogy van, tüntessenek.

„Majd megunják és hazamennek.”

 

polkorrekt