Közleményt adott ki a Betyársereg a harcos kereszténység védelmében

Közleményt adott ki a Betyársereg a harcos kereszténység védelmében

Közös nyilatkozatban hirdetett ideológiai és közéleti ellenállást a Betyársereg. A radikális nemzeti szervezet a Magyar Jelen szerkesztőségéhez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott, hogy a harcos kereszténység szellemiségét felvállalva készek fellépni a hagyományos európai és nemzeti értékrendet érő támadásokkal szemben.

A szervezet álláspontja szerint a keresztény kultúra és a nemzeti értékek védelme jelenleg az interneten, a médiában, a nyilvánosság különböző tereiben, valamint az oktatási rendszerben zajlik, amelyeket szerintük kívülről érkező ideológiai ostrom alatt tartanak.

A kiadott szövegben a Betyársereg hangsúlyozta, hogy az általuk szakrális civilizációnak nevezett társadalmi alapok megóvása nem csupán lehetőség, hanem kötelesség minden hazafi számára.

A nyilatkozatot a középkori keresztes hadjáratok jelmondatára utaló „Deus vult iterum” (Isten úgy akarja újra) felkiáltással, valamint az „Ecclesia militans” (Küzdő egyház) teológiai fogalmának megidézésével zárták, jelezve, hogy a hagyományőrzés és a hit védelme érdekében a jövőben is aktív szerepet kívánnak vállalni a hazai közéletben.

„A csatát példamutatással kell megvívnunk, de a harcos kereszténység szellemiségét felvállalva bátran lépünk az erő útjára azokkal szemben, akik szeretnének minket megpróbálni »kettéhugyozni«”

– fogalmaz a Betyársereg a kiadványban.

Farkas Eszter