Válság egy francia egyházmegyében: Eltávolították a túl szigorúnak talált papokat

Válság egy francia egyházmegyében: Eltávolították a túl szigorúnak talált papokat

Gérard Le Stang, az amiens-i egyházmegye püspöke úgy döntött, hogy a próbaidőszak lejárta után nem hosszabbítja meg három, Fréjus-Toulonból érkezett pap szolgálatát.

Francois-Régis Favre, Éloi Legrand és Pierre-Marie Brochery atyáknak azért kell távozniuk Albert, Bray-sur-Somme, Mailly-Maillet és Acheux plébániáiról, mert mély és tartós konfliktus alakult ki köztük és a hívek egy része között a liturgikus hagyományokhoz és a vallási erkölcsökhöz való szigorú ragaszkodásuk miatt.

Reverenda, latin nyelv és szigorú erkölcsök a vita kereszttüzében

A helyi francia sajtó és a Zarándok.ma beszámolója szerint a feszültséget a papok markáns tradíciókövető és doktrinális álláspontja váltotta ki. A bírálatok szerint az érintett lelkipásztorok elvárásai túl szigorúak voltak a mai kor hívei számára.

A hívek egy része éles kritikával illette a mindennapos reverendaviselést és a latin nyelv használatát a szertartásokon.

Az erkölcsi szigor terén is komoly törésvonalak alakultak ki, ugyanis az atyák következetesen megtagadták a szentáldozást az elvált, valamint a homoszexuális életmódot folytató személyektől.

A feszültséget tovább fokozta, hogy a lelkipásztorok egyházmegyei hatáskörben több olyan világi koncertet is lemondtak, amelyeket nem tartottak összeegyeztethetőnek a szakrális terek szellemiségével.

A püspök hivatalos álláspontja a béke és az egység megőrzéséről

Gérard Le Stang amiens-i püspök hivatalos közleményében igyekezett árnyalni a helyzetet. Hangsúlyozta, hogy döntése nem közvetlenül a papok vallási meggyőződése vagy liturgikus hűsége ellen irányul, hanem a közösség egységének helyreállítását szolgálja.

„Döntésem semmiképpen sem az ellenük megfogalmazott bizonyos kritikákon alapul (a reverenda viselése, a római liturgia, a tanbeli hűség, a következetes erkölcsi életre való buzdítás). Ugyanakkor tudomásul kellett venni a köztük és bizonyos személyek között kialakult konfliktust, amely mély és tartós zavart okozott a közösségekben” – fogalmazott a püspök.

Az egyházmegye vezetője elismerte, hogy a lelkipásztori helyzet mindannyiuk számára fájdalmas, és komoly kudarcélményt kelt a közösségben, ugyanakkor alázatra és imádságra hívta a híveket.

Szenegáli utód érkezik a plébániák élére a békülés jegyében

A feszültség elsimítására a püspök szeptember elsejei hatállyal új vezetőt nevezett ki a négy érintett plébánia élére Louis-Pasteur Faye atya személyében. A szenegáli Thiés egyházmegyéből származó pap jelenleg az amiens-i egyházmegye általános helynökeként szolgál, így komoly közigazgatási tapasztalattal veszi át a feladatokat.

Az új plébános határozott irányelveket kapott a püspökségtől a közösség megújítása érdekében. Elsődleges feladata az egység és a testvériség helyreállítása lesz a hívek között, minden nemzedék és nézőpont kölcsönös tiszteletben tartásával. Emellett kiemelt figyelmet kell fordítania a fiatalabb, világi vezetők megszólítására és bevonására a plébániai munkába, valamint konkrét evangelizációs projekteket kell indítania a helyi katolikus intézményekkel karöltve. Faye atya munkáját a közeljövőben további, újonnan kinevezett papok fogják segíteni, hogy a megrázkódtatás után a hitélet visszatérhessen a rendes kerékvágásba.

 

 

polkorrekt