Cseh vezérkari főnök: Ukrajnának a NATO-ban a helye, növelni kell a védelmi büdzsét

Ukrajna jövőbeli NATO-csatlakozása a következő logikus lépés – jelentette ki Karel Řehka tábornok, a cseh haderő vezérkari főnöke.
A prágai GLOBSEC fórumon elhangzott nyilatkozat szerint Ukrajna már nemcsak fogyasztója, hanem aktív biztosítója is az európai biztonságnak, miközben Csehországban komoly belpolitikai vita zajlik a katonai kiadások körül.
Karel Řehka a Politico-nak adott nyilatkozatában elismerte, hogy a csatlakozás kérdése korántsem egyszerű.
„Végső soron politikai konszenzusra van szükség, de úgy gondolom, hogy ez az az irány, amerre haladnunk kellene” – mutatott rá a tábornok.
Kijev régóta törekszik a katonai szövetségbe való belépésre, ám a folyamat komoly ellenállásba ütközött Németország és az Egyesült Államok részéről – utóbbi esetében még a Biden-adminisztráció alatt is. Miután Donald Trump visszatért a Fehér Házba, az ukrán NATO-tagság kérdése szinte teljesen lekerült a napirendről.
Belpolitikai csatározások a cseh védelmi pénzek körül
Řehka tábornok a nemzetközi kérdések mellett a cseh védelmi költségvetés helyzetére is kitért, amely jelenleg éles vita tárgya Petr Pavel köztársasági elnök és a populista miniszterelnök, Andrej Babiš között.
A miniszterelnök kezdetben úgy döntött, hogy a GDP 1,8 százalékára csökkenti a katonai kiadásokat. Ez éles ellentétben áll Prága korábbi NATO-vállalásával, amely szerint 2035-ig 3,5 százalékra emelnék ezt az arányt.
Jaromír Zůna védelmi miniszter a hónap elején jelezte, hogy Prága még a közelgő ankarai NATO-csúcstalálkozó előtt megemeli a védelmi költségvetést.
A vezérkari főnök hangsúlyozta, hogy a korábbi 2 százalékos NATO-célnál jóval magasabb összegekre van szükség. „Magasabbra kell mennünk, különben a kormány légvédelemmel vagy a védelmi ipar támogatásával kapcsolatos ígéretei közül semmi sem fog megvalósulni. Kidolgoztuk a védelmi terveket, és ezeket a terveket finanszírozással kell megtöltenünk” – figyelmeztetett Řehka.





