Távozott posztjáról a korrupciós botrányba keveredett szocialista Tóth Csaba

Távozott posztjáról a korrupciós botrányba keveredett szocialista Tóth Csaba

Sokacz Anikót választották meg elnöknek az MSZP zuglói szervezetének tisztújításán. A változást a Népszava szúrta ki. A lap megkereste a szervezet új vezetőjét, aki azt közölte, hogy szeptemberben választották meg, miután Tóth Csaba lemondott.

Időközben egy teljes tisztújítás is volt a pártban, így történhetett meg, hogy egy hónap alatt kétszer is Sokacz Anikó került a helyi MSZP élére.

Tóth Csabát sokáig a kerület kulcsemberének tartották, aki a háttérből irányította a zuglói folyamatokat. A Momentum 2021-ben jelentette be, hogy Hadházy Ákost indítják ellene a kerületi előválasztáson, ezért a szocialista politikus végül visszalépett.

Rózsa András, Zugló új, momentumos polgármestere nemrég arról beszélt egy interjúban, hogy a zuglói városgazdálkodási cégben kiürült kassza mögött nem a volt polgármester állhat, hanem a korábbi MSZP-s zuglói országgyűlési képviselő, Tóth Csaba.

A politikussal szemben augusztusban emelt vádat az ügyészség a parkolásüzemeltetéssel összefüggő ügyben.

polkorrekt