Magyar Péter kijelentette: Karácsony megzsarolt
Karácsony Gergely főpolgármester nem kíván országos politikával foglalkozni, teljes mértékben a várospolitikára fókuszál – erről Karácsony Gergely az önkormányzati ciklus nyitányaként egy hétfő reggeli lapinterjúban beszélt.
A városvezető, aki 0,04 százalékkal, alig 300 szavazattal szerzett többet kihívójánál, Vitézy Dávidnál, azt mondta:
Dávid okos fiú, csak nem szabad rá közpénzt bízni.
Vitézy Dávid válaszában azt írta, Karácsony Gergely saját magát buktatta le az interjúban, most már érti, párttársai miért magnóval járnak hozzá egyeztetni.
Pénteken lesz a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülése, de még mindig nem tudni, hogy Karácsony Gergely kivel tud koalícióra lépni. A főpolgármester szerint Magyar Péterék kizárólag Vitézy Dávidot hajlandók megszavazni főpolgármester-helyettesnek, de ez neki azt jelentené, hogy a Fidesz vesztes jelöltje veszi át a hatalmat Budapesten. Látott egy javaslatot arról, hogy szinte az összes főpolgármesteri jogkört elvennék tőle, és azokat Vitézy Dávid kapná meg.
Mindezek ellenére nyitott lenne Vitézyre helyettesként, de csak akkor, ha az ő jelöltjét, Kiss Ambrust is megszavazzák
– derül ki a Telex nagyinterjújából, amelyet Karácsony Gergely főpolgármesterrel készítettek.
Vitézy Dávid 5 pontban válaszolt Karácsony Gergely állításaira.
1. „Karácsony Gergelynek három hónapja volt arra, hogy a »kompromisszumok robotosaként« akár napi szinten egyeztetéseket hívjon össze, közelítsen, tárgyaljon, élére álljon annak, hogy ebben a politikai helyzetben működőképes formációt hozzon létre. Ehhez képest, saját bevallása szerint, a legnagyobb ellenzéki frakciót adó párt vezetőjével, Magyar Péterrel összesen kétszer, velem egyszer egyeztetett – ez utóbbi nagyrészt másokra való panaszkodásból állt. Ha egy három hónapon át tartó, maratoni tárgyalássorozat után se sikerült volna megtalálni a megoldást Budapest vezetésére, talán még igaza is lenne. De meg sem próbálta. Karácsony Gergelynek egyetlen célja volt: megint eljátszani az áldozatot, telesírni a Telexet és a fél magyar médiát. A helyzet valójában ugyanaz, ami eddig: a főpolgármester semmit nem csinált a nyáron, a munka nincs elvégezve. Egy nappal a ciklus kezdete előtt nincs javaslata a saját helyetteseire, a közgyűlés bizottságaira, a működés kereteire.”
2. Vitézy Dávid azt írja, vannak feltételei, de egyik sem hatáskörökről szól, hanem a programjáról: BKK-rendészetről, külső kerületekről, köztisztaságról, állatvédelemről és a sok más, budapestieket érintő ügyről. Arról, hogy hogyan kellene jobban vezetni a várost.
3. Nem jelentkezett főpolgármester-helyettesnek, de Budapestet fontosabbnak tartja az egóknál, hogy mennyire tudja elviselni egymást a két politikus. Vitézy ragaszkodik ahhoz, hogy Budapest vezetése a pártpolitikai csaták helyett végre szóljon a valódi városfejlesztésről.
4. Karácsony Gergely lebuktatta magát az interjúban, mert újra pártpolitikai csatateret akar a városból, már kiderült, szemfényvesztés az is, hogy a jövőben szakmai alapon válasszák ki a fővárosi cégek vezetőit.
5. Vitézy nehezményezi, hogy bár a megállapodás a titoktartásról szólt, Karácsony a Telexhez rohant. „Ilyenkor megérti az ember, hogy a saját legszorosabb szövetségesei és párttársai is miért magnóval jártak hozzá egyeztetni – nekem ez nem szokásom, de nem is szeretnék ilyen közegben dolgozni. Bármit is mond tehát most Karácsony Gergely, egyben biztosan számíthat ránk: a képviselőcsoportunk ott lesz a közgyűlés alakuló ülésén és utána is, hogy konstruktív javaslatokat tegyünk a programom mentén.”
A Telexnek adott interjúban Karácsony Gergelynek ezek voltak a legfontosabb mondatai
Karácsony Gergely számára a Tisza Párt egy olyan politikai stratégiát követ a fővárosban, hogy semmiért sem vállal felelősséget, de közben minősítget, és a megválasztott főpolgármestert is akadályozná, hogy teljesítse a felelősségét. Vitézy Dávidba lettek hirtelen szerelmesek, csak és kizárólag őt hajlandók megszavazni főpolgármester-helyettesnek.
Véleménye szerint a megválasztott főpolgármester munkáját nem lehet aláaknázni azzal, hogy az ellenfelével köteles együtt dolgozni, de a saját kollégáira nem számíthat. Ezért azt a javaslatot tette a pártoknak, hogy Kiss Ambrus maradjon általános, Vitézy Dávid pedig legyen városfejlesztési helyettes, azonban valószínűsíthető, hogy ez nem fog bekövetkezni, mert a Fidesz nem szavaz meg senkit, a Tisza Párt csak Vitézyt szavazza meg, a DK pedig semmiképpen nem szavazza meg Vitézyt. A többiek benne lennének egy értelmes kompromisszumban, de ők nincsenek elegen a többséghez.
A főpolgármester Kiss Ambrust fogja helyettesének javasolni, amit azzal indokol, hogy Kissnek nagyon komoly szerepe volt a sikeres járványkezelésben, az energiaválság kezelésében, neki köszönhető a rezsitámogatás, egy sor szociális intézkedés. Amennyiben Kiss Ambrust nem szavazzák meg, akkor is pontosan ugyanazokat a feladatokat fogja ellátni, mint eddig, csak a hivatal főigazgatójaként. Egyébiránt a szakszervezetek is Kiss Ambrust akarják főpolgármester-helyettesnek.
Alapvetően pozitív volt a kapcsolatuk korábban Vitézy Dáviddal, amin a kampány rontott ugyan, ez azonban nem teszi lehetetlenné, hogy együtt dolgozzanak. Tárgyalásuk alkalmával Karácsony elmondta neki, hogy lehet helyettes, de csak egy csomagban, mire ő azt mondta, hogy amúgy sem akar költségvetési kérdésekkel foglalkozni. Karácsony leszögezte: korábban is mondta, Dávid okos fiú, csak nem szabad rá közpénzt bízni.
Karácsony leszögezte: az általa vezetett közgyűlésben a Fidesz nem oszthatja a lapot. A Fideszt ellenzékben tartja, de természetesen úgy, mint eddig, megkapják az ellenzéknek járó jogosítványokat, például minden felügyelőbizottságban és igazgatótanácsban lehet Fidesz által delegált szakértő is.
A Tisza Pártnak munkát és felelősségvállalást tud ajánlani, valamint azt, hogy értelmes döntésekben dolgozzanak együtt a város érdekében. Ha ez nem elég, akkor szerinte nagyon nagy baj van. Vannak még nyitott kérdések, de azt gondolja, hogy megalapozottan bízhat abban, hogy meg tudnak állapodni olyan fontos kérdésekben, mint például a költségvetés.
Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester úgy nyilatkozott, hogy szerinte mindenki Karácsony megbuktatására játszik. Ezt a főpolgármester úgy látja, hogy nyilvánvaló, hogy Vitézy Dávid a 2029-es kampányára készül, Magyar Péter meg azt gondolja, hogy el kell foglalnia az ellenzéket. Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc is törekedett a megbuktatására, ami nem sikerült nekik, de Magyar Péternek és Vitézy Dávidnak sem fog sikerülni.
Sajnálatosnak tartja, hogy semmilyen háttértárgyalás nincs a kormánnyal, amit abszurd helyzetnek tart, mert a magyar GDP 37 százalékát Budapest termeli meg. Az elmúlt években azt tapasztalta meg, hogy a kormány ellenségként tekint az önkormányzatokra, és a Fővárosi Önkormányzatra ez különösen igaz. Véleménye szerint a kormánynak minden eszköze megvan arra, hogy tönkretegye őket, ők pedig legfeljebb csak a Facebookon tudnak haragos posztokat írni. Az olimpia ügyében viszont egyetértenek a miniszterelnökkel: Karácsony korábban is támogatta az olimpiát, ebben nincs változás. Az olimpia neki nem cél, hanem eszköz, hogy fejlesszék a várost és visszakapják a fővárostól „einstandolt pénzeket”. De csak akkor lesz olimpia, ha a budapestiek többsége támogatja.
Karácsony Gergely végezetül elárulta, a jövőben nem kíván országos politikával foglalkozni, teljes mértékben a várospolitikára szeretne fókuszálni, amelyben sokkal komfortosabban érzi magát.
A Párbeszédből ettől függetlenül nem fog kilépni, de szerinte ott is egy új politikai stratégiát kell kitalálnia a barátainak, amiben nem alakító lesz, csak drukkolni tud nekik. Feltehetően az országgyűlési választási kampányból is kivonja magát.
Azt is elmondta, hogy soha nem fogja eltitkolni, hogy a kormány politikájával állampolgárként és főpolgármesterként sem ért egyet, mert az önkormányzatokra ellenségként tekintenek, és az ő stílusától messze van, ami most történik a magyar politikában, például hogy azon vesznek össze a Facebookon, hogy ki hol lapátolja a homokot.
„Hazugságoktól és önellentmondásoktól hemzsegő interjút adott a Telexnek Karácsony Gergely” – írta Magyar Péter a Facebookon.
Karácsony az interjúban arról beszélt, a Tisza Párt csak Vitézy Dávidot akarja főpolgármester-helyettesnek – amit az interjúban úgy fogalmazott meg, hogy
„Magyarék szerelmesek lettek Vitézybe”,
de hivatalosan nem jelölik. A Tisza Párt minden pozíciótól és felelősségtől elzárkózik, ő pedig látott egy tervet, amellyel minden jogkört elvennének tőle, és átadnák azt Vitézynek. Karácsony ragaszkodik ahhoz, hogy Kiss Ambrus legyen az általános helyettese, akit a Tisza nem támogat. Ha mégis megszavaznák, ő támogatná, hogy Vitézy városfejlesztési helyettes legyen. Miután nincs kompromisszum, jelen állás szerint nem javasol senkit helyettesnek. Vagy később választanak valakit, vagy a kormányhivatal kijelöl egy embert, akinek Karácsony szerint semmilyen jogköre nem lesz.
Magyar Péter azt írta, „hogy ki kibe lett szerelmes az utóbbi hetekben, az elég könnyen megállapítható, ha valaki meghallgatja a miniszterelnök és Karácsony Gergely egymásról adott nyilatkozatait, illetőleg ha követi a kettejük közös olimpiai álmait egy csőd szélén álló fővárosban és országban.”
Karácsony szerint nincs háttértárgyalás a kormánnyal, valódi kormányzati szándékot pedig nem érzékel az olimpiával kapcsolatban.
Magyar szerint Karácsony Gergely „mindig abban volt jó, hogy áldozati pózba helyezze magát, hogy sajnálni kelljen és közben mindenkinek mindent megígér, de betartani már nem szereti az ígéreteit.”
Ahelyett, hogy Karácsony próbálna kompromisszumos jelölteket és megoldásokat találni, megzsarolta őt, hogy ha nem támogatják Kisst és Tordai Csabát (akiket Magyar a Gyurcsány- és Bajnai-kormány embereinek nevez), akkor nem jelöl senkit. Magyar állítja, Karácsony azt is közölte, ha nem támogatják, hogy a cégek vezetésében ott maradjanak a „régi gárda kemény titánjai”, akkor inkább költségvetést sem készít, a felelősséget pedig a Tisza Párta és a Fideszre tolja.
Azt is hazugságnak tartja, hogy a párt képviselői ne vállalnának felelősséget a közgyűlésben.
Két tanácsnokot jelölnek (többen azt várják, adjanak helyettest is), valódi felelősséget viszont csak úgy lehet vállalni, ha valódi jogkörei vannak a képviselőknek, és nem a főpolgármesterhez van telepítve minden jog- és hatáskör. Az erre vonatkozó javaslatokat elküldték Karácsonynak.
Azt írta, azon fognak dolgozni, hogy a főváros „a jelenlegi kaotikus helyzet, a hisztérikus vezető és a kormányzati megszorítások ellenére működőképes maradjon”. Posztját azzal zárta, az emberek egy működő, biztonságos és szerethető városban akarnak élni, „és nem elégszenek meg annyival, hogy boldog legyen a karácsony.”
(telex.hu és 444.hu nyomán)