Az ózdi férfi azt állítja, hogy összeverték a rendőrök
Maradandó sérüléseket szerzett egy 33 éves férfi szeptember elején Szilvásváradon. Elmondása szerint ittassága miatt vették őrizetbe a rendőrök, majd brutálisan megverték. Az ózdi lakos egy agyműtéten is átesett, valamint károsodott a látása, és agyának beszéd és mozgásközpontja is.
A rendőrök cáfolták a történteket, szerintük a sérülések már korábban is láthatóak voltak a férfin.
Harkály Gábor, ózdi lakos szerint ólomkesztyűvel ütötték a rendőrök a fejét egy furgonban.
A 33 éves férfi szeptember 4-én szilvásváradi munkahelyéről akart Egerbe utazni. Elmondása szerint korábban bort ivott egy társasággal, de nem volt részeg.
A férfi a busz lépcsőjén megbotlott, ezért a sofőr nem engedte fel a járműre. Harkály Gábor jelezte, hogy nem szeretne leszállni, mert rosszul van. A sofőr továbbra sem akarta felengedni a férfit, így leállította a buszt, és megvárta amíg kijönnek a rendőrök – számolt be róla a szélsőliberális RTL Híradó.
A hungarofób csatorna úgy tudja, hogy a rendőrök kiérkezésekor a 33 éves férfi nem volt együttműködő, hangoskodott, és nem engedelmeskedett. Harkály Gábor viszont
azt állítja, hogy a rendőrök lenyomták a földre, megbilincselték, majd a furgonban háromszor megütötték, ebből kétszer a szemére mértek ütést.
A hatóságok nem akartak nyilatkozni a történtekről, de a csatorna információi szerint a rendőrök már a férfi megbilincselése előtt sérüléseket találtak rajta, valamint orvos is látta, de nem volt szüksége ellátásra.
A garázdaság miatt őrizetbe vett férfi 72 óra múlva szabadult az egri kapitányság fogdájából. Miután Harkály Gábor orvoshoz ment, az orvosok megállapították, hogy a koponyája, és a mellkasa is zúzódott, valamint nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A zárójelentés szerint károsodott a látása, és sérült az agyának a beszéd és mozgásközpontja is.
A férfi szerint olyan rossz állapotban volt, hogy agyműtétet is átesett.
„Hányingerem van folyamatosan, látásomat elvesztettem bal szememre, nincs térlátásom se″ – mesélte a csatornának Harkály Gábor.
Az ózdi lakost pénteken engedték ki a kórházból, majd rendőri bántalmazás miatt feljelentést tett.
Kádas Gabriella, a 33 éves férfi ügyvédje szerint a sérüléseket a rendőrök okozták. Hozzátette, hogy az őrizetbevételnél többen is a helyszínen voltak, akik egyértelműen alátámasztották, hogy a férfinek korábban semmilyen sérülése nem volt.
(vadhajtasok.hu)