Nem mond le Gyurcsány, sőt!

Bár sokan úgy gondolták, az önkormányzati és EP választásokon hatalmasat bukott Demokratikus Koalíció elnöke lemond, ez nem fog megtörténni.
„Úgy látjuk, hogy a mai helyzetben a mostani a DK legerősebb felállása, legjobb csapata. Ez akkor is igaz, ha egyikünk sem gondolja, hogy tökéletesek vagyunk. Így aztán az elnök és az elnökség, én és az elnökség, folytatjuk a munkát”.
– mondta Gyurcsány Ferenc 43 perces Facebook-videójában, amelyben összefoglalta először 33 pontban „a DK és az ország helyzetét”.
A videó elején arról beszélt, hogy „tudja, hogy a legnagyobb kérdés, hogy ki mond le, és hogy én lemondok-e”. A végén pedig elmondta: nem mond le. De mielőtt erre válaszolt volna, először még a 20. századtól kezdve magyarázott a társadalomról.