Szélsőbalos „civil szervezetek” kötelezettségszegési eljárást kérnek Magyarország ellen a Pécs Pride miatt

Szélsőbalos „civil szervezetek” kötelezettségszegési eljárást kérnek Magyarország ellen a Pécs Pride miatt

A Telex arról ír, hogy sürgős beavatkozást kér Magyarország belügyeibe az Európai Bíróságtól „civil szervezetek” egy csoportja: azt követelik, függesszék fel a jogszabályt, mely lehetővé teszi a Pride-okon résztvevők biometrikus megfigyelését, továbbá

kérik azt is, hogy indítsanak kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen.

A szuverenitás elleni súlyos támadásban a Liberties, az EDRi, az ECNL és a TASZ vesz részt, ők hétfőn levélben fordulnak az Európai Bizottsághoz.

A lap emlékeztet:

a rendőrség szeptemberben betiltotta a Pécs Pride-ot, a bíróság pedig helybenhagyta a döntést

A tavasszal elfogadott törvények nemcsak lehetőséget adnak az LMBTQI+ demonstrációk betiltására, hanem arra is felhatalmazzák a rendőrséget, hogy a résztvevőket valós időben filmezze, azonosítsa és vizsgálja biometrikus megfigyeléssel – tudjuk meg. A „civil szervezetek” a „közleményükben” ugyanakkor azt írják: ez közvetlenül sérti az EU MI-rendeletét (AI Act), amely kifejezetten tiltja a valós idejű biometrikus azonosítást közterületeken, és a rendelet szűk kivételei közül egyik sem alkalmazható ebben az esetben.

A „civil szervezetek” szerint „miközben a magyar kormány tárgyal az uniós források feloldásáról, közben egyre inkább megsérti a jogállamiságot a Pécs Pride betiltásával és az arcfelismerő technológia bevezetésével”.

Tehát a cél egyértelmű: továbbra is jogellenesen zsarolják Magyarországot, hogy ne úgy működjön, ahogy a választók, hanem ahogy a „civil szervezetek” szeretnék.

Hozzáteszik: a rendőrség szeptember 6-án, a gyülekezési törvény márciusi szigorítására és az Alaptörvény 15. módosítására hivatkozva tiltotta be az október 4-re meghirdetett Pécs Pride-ot. Az erről szóló határozat szerint nem is tehetett volna mást a rendőrség, mert

a tavasszal elfogadott törvény világosan tiltja a homoszexualitást népszerűsítő vagy azt megjelenítő gyűléseket. Arról szintén rendelkezett a törvény, hogy a gyermekek védelme megelőzi a szabad gyülekezéshez való jogot is

– írják.

(mandiner.hu)

polkorrekt