Kié a magyar magánegészségügy? Milliárdosok a sorban állás túloldalán

A magyar magánegészségügy néhány év alatt megkerülhetetlenné vált, és ez nem véletlen. Miközben az állami várólistán tízezrek várnak hónapokat vagy éveket egy műtétre, a fizetőképes beteg heteken belül, milliós áron megkapja ugyanazt a beavatkozást a magánklinikán.

A gyorsaság mögött komoly üzlet áll, a legnagyobb intézmények tulajdonosi köre pedig részben a magyar milliárdoslistáról ismerős. Érdemes megnézni, kik állnak a sorban állás túloldalán, és mennyit kell fizetni azért, hogy valaki kikerüljön az állami sorból.

Kik birtokolják a nagy magánklinikákat

A hazai magánpiac feltűnően széttagolt, egyetlen szereplőnek sincs kétszámjegyű piaci részesedése. Ettől még a legnagyobb intézmények mögött jól ismert nevek sorakoznak. A Budai Egészségközpontot, ahol a csípő- és térdprotézis-műtétek a legdrágábbak közé tartoznak, Csányi Sándor OTP-elnök vagyonkezelő cége, a Bonitás 2002 Zrt. birtokolja teljes egészében. A Duna-parti Duna Medical Center körül szintén felbukkan a Csányi-név, az intézmény üzemeltetését pedig a török Liv Hospital csoport vette át az ukrán alapítótól, aki évek alatt legalább tizenöt milliárd forintot költött a kórházra, mégis végig veszteséggel működött.

A piac további csúcsszereplőit is tehetős üzletemberek jegyzik. A luxuskategóriás Dr. Rose Magánkórház tulajdonosa Bolgár György, a milliárdoslista előkelő helyezettje. A TritonLife magánkórház-hálózat épp Wáberer György érdekeltségébe kerülhet, a tranzakció a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyására vár. A piacvezető Medicare, korábbi nevén Medicover, ezzel szemben nem politikai szereplőé, hanem egy korábbi vezetőé, Benedek Lászlóé, a Doktor24 pedig az alapítók, Kóka János és Lancz Róbert kezébe került vissza.

A politikai elit és a magánszféra átjárása is dokumentálható. A TritonLife egyik korai felvásárlása a budapesti Róbert Magánkórház volt, amelyet Lantos Csabától vett meg. Lantos ma a Tisza-kormányt megelőző kabinet energetikai minisztere volt, és több egészségügyi befektetése is ismert. Az összkép ugyanakkor árnyalt, hogy a nagy klinikák mögött vegyes a tulajdonosi kör, üzletemberek, tőkealapok, orvosvállalkozók és külföldi láncok egyaránt jelen vannak. Nem egyetlen összehangolt érdekkör tartja kézben a szektort, hanem a fizetőképes kereslet köré szerveződő piac épült ki.

Mennyibe kerül kikerülni a sorból

A magánellátás egyetlen dolgot árul a betegnek, hogy időt. A friss árak szerint a csípő- és térdprotézis-műtét a nagyobb budapesti magánintézményekben 2,3 millió forint körül indul, amire még rájön az implantátum ára, ami 400 ezertől 1,2 millió forintig terjedhet. A robotasszisztált térdprotézis-beültetés 3,3 millió forinttól kérhető. Egy teljes csípő- vagy térdprotézis így könnyen hárommillió forint fölé kúszik. A magánklinikák cserébe heteken belül időpontot adnak, gyakran két héten belül műtenek.

Ezzel szemben áll az állami sor valósága. A legfrissebb NEAK-adatok szerint térdprotézisre országosan majdnem 18 900 beteg vár hatvan napon túl, az átlagos várakozási idő pedig a háromszáz napot súrolja. Csípőprotézisre több mint 9 500-an várakoznak. A területi különbségek megdöbbentőek, hogy a szombathelyi Markusovszky kórházban az átlagos várakozás 732 nap, tehát kerek két év, egyes intézményekben a térdprotézis átlaga meghaladja az ezer napot, vagyis a három évet. Az Uzsoki Utcai Kórházban több mint 3 500-an állnak sorban. Erről a szakadékról a Polkorrekt korábban külön írt, a részletes várólista-adatokkal együtt.

A két szám egymás mellett mutatja meg a rendszer lényegét. Aki elő tud teremteni hárommillió forintot, az két hét alatt új ízülettel kel fel. Aki nem, az akár két-három évig vár, miközben az ízületi kopás nem áll meg, az állapota romlik, és a végül elvégzett műtét nehezebbé válik. A magánellátás tehát nem oldja fel a sort, csak kettéosztja a betegeket fizetőképesség szerint.

Így függ össze a magánegészségügy az állami hiánnyal

A magánpiac felfutása nem független az állami rendszer állapotától, hanem annak egyenes következménye. Lancz Róbert, a Primus elnöke szerint a hazai magánellátás térnyerése egyértelműen az állami ellátórendszer hiányosságaira vezethető vissza, a két szféra pedig párhuzamosan, összehangolás nélkül működik. A magyarok saját zsebből fizetnek rengeteget, ami hosszú távon nem fenntartható. A háttérben szakemberhiány áll: a műtétek nagy részét az orvosok szűk csoportja végzi, miközben sok jogosult szakorvos nem vesz részt aktívan az állami ellátásban, hanem a jövedelmezőbb magánszférában dolgozik.

Itt zárul be a kör, és itt kapcsolódik össze ez a történet a hálapénz kivezetésével. A hálapénzt formálisan megszüntették, a fizetőképes kereslet viszont nem tűnt el, csak átterelődött a szabályozott, számlás magánpiacra.

Ugyanaz az orvos, aki az állami műtőben a hosszú listát dolgozza, a magánklinikán néhány hét alatt, milliós áron operál. A rendszer így nem lett igazságosabb, csak áttekinthetőbb: a pénz útja ma számlán látszik, de a hozzáférést továbbra is a fizetőképesség dönti el.

Ez a cikk tájékoztató jellegű, nem minősül orvosi tanácsadásnak. Konkrét egészségügyi panasz esetén forduljon háziorvosához vagy szakorvoshoz. Sürgős, életveszélyes tünetek esetén hívja azonnal a 112-es segélyhívót.

A Polkorrekt véleménye a magánegészségügy kettős rendszeréről

A magánegészségügy önmagában nem bűnös, sőt sok beteget lát el, akit az állami rendszer cserben hagyott. A baj ott kezdődik, hogy az állam a korszerű ellátást papíron mindenkinek megígéri, a valóságban viszont a milliárdosok tulajdonában lévő klinikák és a pénztárca döntik el, ki kerül ki a két-három éves sorból.

A kisembernek nem az a kérdés, kié a Duna-parti kórház, hanem hogy a fájó csípőjét idén megoperálják-e, vagy 2029-ig sorban áll érte. Amíg a gyorsaság megvásárolható, de az árát a nyugdíjas nem tudja kifizetni, addig két magyar állampolgár ugyanazzal a diagnózissal nem ugyanazzal az eséllyel indul.