Ebolával fertőzött beteget kezelnek Berlinben, Prágába is gyanús esetet várnak

Szigorú biztonsági intézkedések mellett szállítottak be egy ebolával fertőzött amerikai állampolgárt egy berlini kórházba, miközben Csehország is felkészült egy Ugandából érkező, szintén amerikai orvos fogadására.
A szerda hajnalban beszállított berlini páciens állapotáról a hatóságok egyelőre nem közöltek részleteket. A fertőzött férfi a Kongói Demokratikus Köztársaságban járt, ott kapta el a veszélyes ebolavírust.
A beteget a neves Charité orvosi központ egyetemi klinikájának egyik fokozottan védett, speciális elkülönítőjében helyezték el. Kórházba szállítását rendőrautókból, motoros rendőrökből, valamint tűzoltó- és mentőjárművekből álló komoly konvoj biztosította.
Nina Warken német egészségügyi miniszter az eset kapcsán megnyugtatta a közvéleményt, és kijelentette, hogy Németország rendkívül hatékony ellátóhálózattal rendelkezik a gyorsan terjedő fertőzések kezelésére, és a pácienst a létező legfokozottabb biztonsági óvintézkedések mellett ápolják.
Prágában háromhetes megfigyelésre készülnek
Csehország fővárosába szintén a nap folyamán érkezik egy potenciálisan fertőzött beteg Ugandából. Egy amerikai orvosról van szó, aki a afrikai országban közvetlenül érintkezett egy ebolás beteggel. Az Egyesült Államok hivatalos megkeresésére Adam Vojtech cseh egészségügyi miniszter a kormánnyal való egyeztetést követően engedélyezte a férfi Csehországba szállítását és ellátását.
A cseh egészségügyi miniszter kiemelte, hogy az amerikai orvosnak jelenleg nincsenek ebolára utaló tünetei. A prágai egyetemi kórház tájékoztatása szerint a férfit előreláthatólag három hétig tartják majd megfigyelés alatt.
Az intézmény biztonságos elkülönítővel, a legkorszerűbb védőfelszerelésekkel és tapasztalt szakorvosi csapattal várja a pácienst.
A cseh egészségügyi minisztérium szóvivője megerősítette, hogy a beteg szállításának, valamint teljes kórházi ápolásának minden költségét az Egyesült Államok kormánya fedezi.





