Megy a bal!

Megy a bal!

A korábban romantikus, idealista baloldali mozgalmak mára egy radikalizálódott, erőszakos irányba tolódtak el.

Egy minapi felmérés szerint miközben a német nyilvánosságot eddig szinte kizárólag jobboldali fenyegetésről szóló beszámolók uralták, mára egyre világosabb: az erősödő kockázat a baloldali radikalizmus térnyerésében rejlik.

A korábban romantikus, idealista baloldali mozgalmak mára egy radikalizálódott, erőszakos irányba tolódtak el.

Ez annyit tesz, hogy az eltérő politikai nézeteket mind gyakrabban fizikai erőszakkal próbálják „tisztázni”. (A baloldali indíttatású akciók száma egy év alatt 35 százalékkal, az erőszakos cselekményeké 43 százalékkal nőtt.) Bajorország áll a „sikerlista” élén, itt 350 százalékos balos növekedést mértek. A liberális szülők egy része szinte természetesnek veszi, ha gyermeke ifjúkorában szélsőbalos nézeteket vall, nem probléma, ha „fellépése” olykor tettlegességig fajul. „Megy a bal!” Úgy vannak vele, botlik a gyerek, de majd kinövi.

Saját antifáink (antifasisztáink) szerencsére békésebbek. Frontemberük, Hanti Vilmos szerint ők kizárólag a békességért és a demokrá­ciáért lépnek föl. Feddőleg jegyezte meg: nem szép, hogy a jobboldali sajtó „fokozza az antifasiszták elleni hangulatkeltést”.

(Nyilván arra gondolt, elmarasztalón írtunk arról a pár éve nálunk vendégeskedő nemzetközi antifacsordáról, amely „fasisztáknak látszó” járókelőket támadott meg Budapest különböző pontjain; többüket életveszélyesen megsebesítették.)

A legjelesebb hazai antifákat egyébként Han­tiék évente ki szokták tüntetni. Néhány ismert díjazott: Gergényi Péter szemkilövető főrendőr, Kunos Péter börtönjárt bankár, Donáth László nőgyámolító lelkész, Ujhelyi István harangozó, Niedermüller Péter rémisztő képződmény… Patinás névsor.

(magyarnemzet.hu/Pilhál György)

polkorrekt