Emelkedik a katonai szolgálatot megtagadók száma Németországban

Emelkedik a katonai szolgálat megtagadására irányuló beadványok száma Németországban – jelentette a Neue Osnabrücker Zeitung a Szövetségi Családügyi és Civil Társadalmi Feladatok Hivatalának (BAFzA) adataira hivatkozva.
A beszámoló szerint az első negyedévben 2656-an nyújtottak be beadványt, ami már most megközelíti a teljes 2024-es adatot, amikor összesen 2998 kérelem érkezett be. A kormány egy parlamenti kérdésre adott válasza alapján 2025-ben 3867 beadvány volt, amiről korábban az Augsburger Allgemeine is beszámolt.
Amennyiben a növekedés folytatódik, a beadványok száma 2026-ban elérheti a legmagasabb számot azóta, hogy Németország 2011-ben felfüggesztette a sorkötelezettséget.
A növekvő tendencia hátterében a romló biztonsági környezet, valamint az év elején hatályba lépett új katonai szolgálati szabályozás állhat. A jogszabály kötelező alkalmassági vizsgálatot ír elő a 2008 után született férfiak számára, azzal a céllal, hogy önkénteseket toborozzanak a hadseregbe. Amennyiben a kitűzött létszámcélok nem teljesülnek, a Bundestag úgynevezett szükségletalapú sorkötelezettség bevezetéséről dönthet.
A jelentés szerint ugyanakkor nő azok száma is, akik visszavonják korábbi szolgálatmegtagadási nyilatkozatukat: 2024-ben 781 ilyen esetet regisztráltak, míg 2026 első negyedévében már 233-at.
Németországban jelenleg nincs sorkötelezettség, de a katonai szolgálat megtagadásának lehetősége továbbra is fennáll.
(MTI)





