Hadházy „nem-tüntetés” tüntetésén jártunk

Hadházy Ákos az elmúlt hetekhez hasonlóan megint csak hídfoglaló tüntetést szeretett volna tartani, ám a rendőrség azonban elutasította a független országgyűlési képviselő kérelmét. Próbálkozott újra, ekkor a Ferenciek terét megjelölve helyszínként, de a hatóság ezt is elutasította.
Bár Facebook posztokban folyamatosan hisztizett, hogy korábban a Kúria kimondta, miszerint magán a hídon is lehet tiltakozni, ezután három alkalommal a rendőrség ezt engedélyezte is, de most a hídra tervezett tüntetést mégis megtiltotta, sőt, a Ferenciek terére sem engedélyezték. Állítása szerint az indoklásban az szerepelt, hogy a korábbi tüntetéseken túl kevesen voltak, és a rendőrök biztosak benne, hogy most is kevesebben lesznek ezernél. Bár a hatóság – Hadházy állítása szerint – felajánlotta, hogy tüntessen az Egyetem téren, ő ezt nem fogadta el, és azt állította, hogy
„Orbán Viktor utasította erre a rendőrséget”.
Azt is kijelentette, hogy úgy gondolja, az Egyetem teret azért jelölték ki számukra, mert onnan csak a szűk utcákon keresztül lehet távozni, „amit pár tucat piros sapkás vitéz is le tud zárni a tüntetők elől”, míg az általa favorizált Ferenciek terén összegyűlő sokezres tömeg lezárná az Erzsébet hídra vezető utat, és a rendőrök csak magának a hídnak a lezárásával állhatnák a tömeg útját.
Ezzel párhuzamosan a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóközleményt adott ki, amelyben beszámolt arról, hogy Hadházy Ákos független parlamenti képviselő nyilatkozatai nem igazak, miszerint tiltó határozatok születtek a bejelentett gyűléseket illetően.
„Hadházy Ákos április 22-re bejelentett három gyűlést, amelyekkel kapcsolatban a BRFK előíró-korlátozó határozatot hozott. Mivel az egyik gyűlést lemondta a képviselő, így „jelenleg egy statikus gyűlést tarthatnak a Budapest, I. kerület, Tabán, Rácz fürdő melletti füves területen 17 órától 22 óráig. A másik, vonulásos gyűlés keretében a Tabántól 20 óra 45 perctől 21 óra 45 percig az Erzsébet hídon – a hídpálya teljes szélességében – átvonulhatnak az V. kerület, Ferenciek terére”. A gyűlésnek pedig 22 órakor véget kell érnie.”
Mindezek után Hadházy – szintén Facebook posztban – közölte, hogy nem tart semmilyen tüntetést, csak kimegy a Ferenciek terére és sétálni fog ott és a hídon is.
Ez már csak azért is érdekes, mert – ahogy korábban is írtuk – négy napra lefoglalta az Erzsébet híd járdáit Vészabó Noémi volt férje, hogy ezzel biztosítsa a város lakói és használói számára a szabad közlekedést.
Nos, mi négy órakor már a Ferenciek terén voltunk, ahol már ekkor nagyjából 30 rendőrautót számoltunk össze, és temérdek rendőr állt a téren található templom környékén.
Fél öt tájban már a környékre merészkedett Szabó Bálint is, aki azért már egy ideje a Kossuth Lajos utcában fújta a trombitáját, de ekkor már megcélozta a rendőröket is.
Pontban 5 órakor megérkezett Hadházy Ákos, és az akkor már nagyjából 120-150 fős tömeg köré gyűlt, azonban ő kijelentette, hogy „Nincs sajtótájékoztatóm”, és csak némán álldogált az úttest mellett.
https://www.facebook.com/share/v/1A8B4oLses/
Nagyjából negyed óra elteltével Hadházy Ákos úgy döntött, hogy a zöld lámpánál átkel a zebrán, a tömeg egy része pedig vele tartott, ám a képviselő továbbra sem szólt egy szót sem, csak szelfire volt hajlandó.
Innentől kezdve a tömeg fel és alá sétált a zebrán, minden alkalommal szigorúan kivárva, hogy zöldre váltson a lámpa, ám mivel egy zöld alatt nem ért át mindenki, így – ha minimálisan is, de – nehezítették az autók forgalmát. A zebrán áthaladás közben azt skandálták, hogy „Mocskos Fidesz!”
Szabó Bálintnak is megtetszett a játék, trombitájával ő is fel és alá menetelt a zebrán, és a rendőröknek kellett lekísérniük, mert sehogy sem találta az irányt a járda felé.
Egy idő után már azt játszották, hogy egyre lassabban értek át, egyre nehezebben indulhatott el az autó forgalom, mígnem fél hatkor leállták az utat és nem tudtak áthaladni az autók. Arra hivatkoztak a tüntetők, hogy a rendőrség lekapcsolta a közlekedési lámpákat, és emiatt nem tudják, éppen zöld vagy piros van-e.
A rendőrség azért biztos, ami biztos, körbevette a résztvevőket, és elkezdték leterelni őket az útról, bár nem nagyon akartak. Feltűnt a Momentumos Bedő Dávid is a rendőrsorfallal szemben.
Végül a közlekedési lámpákat visszakapcsolták, ekkor azonban a már a járdákra szorított tömeg azon kezdett el hisztizni, hogy engedjék őket vissza a zebrára, ám a rendőrség áthaladási alternatívaként az aluljárót kínálta fel, és továbbra sem lehetett a zebrán átjutni a tér egyik oldaláról a másikra.
Hat órakor a Momentum megunta a macska- egér játékot, és lila füstös felvezetéssel elindultak az Egyetem tér felé, valamint onnan tovább, a Szabadság hídhoz. A menetet Tompos Márton, a Momentum elnöke vezette, aki állította, hogy csak a szép idő miatt sétálnak, tehát véletlenül se tüntetnek.
A röpke húsz perces séta végcélja tehát a Szabadság híd volt, és odaérve Bedő Dávid ki is adta a vezényszót: „Fel a hídra!”.
Ugyan a rendőrség mikrobuszokkal a budai oldalt lezárta, de a Momentumosok és az őket követők azért rendületlenül haladtak arrafelé. Mikor szembesültek azzal, hogy valóban lezárták előttük az utat, a fiatalok leültek a sínkre, a híd pillérére és zenét hallgattak, beszélgettek, és láthatóan nagyon jó bulinak fogták fel, hogy megint megbénították a város forgalmát.
A rendőrség nem sokáig hagyta a bulizást, nem sokkal háromnegyed hét előtt a pesti oldalról is elindult egy sorfal a tüntetők felé, akik először felsorakoztak a rendőrökkel szemben, majd leültek és összekapaszkodtak, miközben azt skandálták, hogy „A gyülekezés alapjog”.
Bedő Dávid azt kérte a hídon tüntetőktől, hogy ha a rendőrség elkezdi felszedni őket a földről, akkor mindenki csak passzívan álljon ellen, majd közölte, hogy „Betilthatják a gyülekezést, de mi akkor is hétről hétre kifogunk jönni”.
Így is lett, ugyanis hét óra előtt pár perccel a rendőrség elkezdte felszedegetni az úttestről az ott összekapaszkodva ücsörgőket, igazoltattak mindenkit, majd körbevették azokat a tüntetőket, akik az első felszólításra nem hagyták el az úttestet.
Elég szürreális látványt nyújtott, amikor a járdára parancsolt demonstrálók egy csoportja táncolni kezdett a rendőrsorfalnak.
Akiket igazoltattak, azokat lekísérik az útról, akik pedig nem mennek önként, azokat felemelik és kiviszik, sőt, olyan is akadt, akit kerékpárral együtt emeltek fel.
Egy tüntető az Indexnek az állította, hogy az egyik rendőr úgy szakította el a földön ülő társától, hogy rátérdelt a fejére, de a momentumos Bedő Dávid is hisztizett a Facebook-oldalán, posztjához pedig egy videót is mellékelt. Szerinte a kivezényelt készenléti rendőrök szétfeszítették a hidat blokád alatt tartó tüntetőket, majd a járdán jogszerűen tartózkodókat is erőszakkal tolták el onnan. Sőt, azt állította, hogy bottal járó párttársát, Szabó Bencét a rendőrök fellökték, a földre esett szemüvegére szánt szándékkal rátapostak, majd a Dunába rúgták azt. „Az erőszakos beavatkozás közben a rendőrök egy része szitkozódott vagy épp nevetett a tüntetőkön. Egyikük fogyatékosnak nevezte a gyülekezési szabadságunkért tüntetőket.” – írta.
Nem sokkal fél nyolc előtt a forgalom megindulhatott a hídon, és csak elvétve lehetett igazoltatást látni a híd járdájának egy-egy pontján, valamint a pesti hídpilléreknél állt egy kisebb tömeg, rendőrsorfal mögött.
Este nyolc órakor már viszonylagos nyugalom volt a városban, minden hídon lehetett közlekedni.
Galéria:
Képek: Index