Megint tüntettek a bírók

Megint tüntettek a bírók

A Res Iudicata Egyesület egy szigorúan pártpolitika-mentes, békés közösségi kiállást szervezett a Fővárosi Törvényszék Markó utcai bejáratához vasárnap 18 órára, miután úgy érezték, hogy a bírák február végi utcára vonulása nem hozott látható hatást az igazságszolgáltatásban.

Bár politikamentesnek hirdették az eseményt, egy boomboxból már a kezdés előtt felcsendült a „ha fideszes volnék, Orbánra szavaznék” kezdetű nóta, amit a szervezők egyből le is kapcsoltattak. Emellett egy Anonymus-maszkos ember is volt, pedig kérték, hogy senki ne takarja el az arcát. Igaz, később levette. A kezdés előtt negyedórával nagyjából 60 ember lehet a Fővárosi Törvényszék Markó utcai bejáratánál.

A nemzeti ünnepen elhangzott és azóta fokozódó szélsőséges kijelentések sötét időket idéznek, ezért gyújtsunk fényt, és adjuk körbe a lángot

– olvasható az egyesület honlapján a szórólap, amely Orbán Viktor miniszterelnök március 15-i beszédére utal, melyben poloskának nevezte a „brüsszeli pénzen megvásárolt bírákat” – többek között.

Az eseményt az egyesület bemutatásával kezdték, kifejtve a bírói hivatás célját és a végrehajtói és igazságszolgáltatás szétválasztásának fontosságát. „30 éve nem gondolkodott azon bíró, hogy véleményt alkothasson. Aztán teltek az évek, és csönd lett” – mondta Hirtling Ibolya, az egyesület elnökségi tagja.

Madarasi Anna, szintén az egyesület elnökségi tagja arról beszélt, hogy „minden a szavakkal kezdődik”, nem tettekkel. A kimondott szót nem lehet visszaszívni, meg nem történtté tenni.

Ezután a bírói munka fontosságáról beszélt, valamint arról, hogy az egyesület mindenkiért kiáll, a diákoktól az ország bármely pontján élő emberig vagy akár pont a bírákért, mint ma.

A bírói hivatás nem a törvények magolása és az ügyek lezárása. A hivatás lényege az igazságosság, függetlenség, pártatlanság. Ilyen bírók nélkül nincs igazság és nincs szabadság sem – mondta zárásul.

Tóth-Lakos Fruzsina elnökségi tag arról szólt, hogy hálásak a civileknek azért, hogy azonosulni tudnak az ügyükkel. A helyszínválasztásról elmondta, hogy a Fővárosi Törvényszék méltán képviseli az ügy súlyosságát, nagyságát.

Mindeközben gyülekezett a tömeg, és lassan körbeérte az élőlánc a Törvényszék épületét. Az emberek égő gyertyával a kezükben jelképesen a testükkel védelmezték a magyar igazságszolgáltatás függetlenségét.

Az este himnusza egyébként Simon and Garfunkel Sound of Silence-e, a Disturbed feldolgozásában. A színpad előtt mindenki egyszerre emeli a magasba a gyertyákat, szinte nappali fénybe borult a Markó utca. Aláfestésként az Örömóda szólt.

A viszonylag rövid tüntetés végén a három szervező fütyülés és tapsvihar közepette, könnyek között köszönte meg a tömegnek a támogatást. A rendezvény véget is ért, a tömeg gyorsan oszlani kezdett az Örömóda egy újabb, zongorára interpretált változatára.

(index.hu)

 

polkorrekt