Giorgia Meloni szerint a fegyverkezés üzenete aggodalmat kelt az európai polgárokban

A fegyverkezés üzenete nem világos az európai polgárok számára, és aggodalmat kelt – nyilatkozta az olasz miniszterelnök az európai uniós csúcs keretében pénteken.
Giorgia Meloni olasz újságíróknak nyilatkozva úgy vélte, a „fegyverkezés” kifejezés nem megfelelő, és nem ad világos üzenetet az európai polgároknak. „Ha védelemről beszélünk, az nagyon sok területet érint a nyersanyagok felhasználásától a kiberbiztonságon át az infrastruktúrákig” – jegyezte meg a kormányfő.
Meloni hangsúlyozta, hogy a védelmi kérdés nem szoríthatja háttérbe a versenyképesség sokkal jelentősebb témáját, amihez – tette hozzá – Olaszország régóta a stabilitási és növekedési paktum felülvizsgálását szorgalmazza.
A miniszterelnök kifejtette, hogy Európa Kijevnek garanciákat csakis az Egyesült Államokkal és a NATO-val együttműködésben biztosíthat.
„A védelemre szánt források növelése nem vezethet szociális megszorításokhoz, az európai kohéziós alapokat Róma nem fogja fegyverbeszerzésre fordítani”
– jelentette ki.
Sergio Mattarella államfő Japánban zajló látogatásán hangoztatta, hogy „korai Ukrajnába küldendő katonai csapatokról vitázni, amikor a béketárgyalások még meg sem kezdődtek”.
Matteo Salvini, a kormányban részt vevő Liga párti vezetője, miniszterelnök-helyettes szerint a fegyverkezésről szóló ReArm Europe tervnek „már a neve is elhibázott”. Salvini európai paradoxonnak nevezte, hogy egyetlen euróval sem lehetett többet költeni az egészségügyre, oktatásra, miközben nyolcszázmilliárd eurót akarnak fordítani a közös védelemre.
„A fiam jövőjét nem bízom Macronra és az atomfegyvereire”
– mondta a politikus.
A Liga adatai szerint az olaszok hetvennégy százaléka nemet mond az európai fegyverkezésre, a La7 televízió felmérése szerint az olaszok 53,3 százaléka tartja helytelennek az EU nyolcszázmilliárdos tervét, 27,5 százalék támogatja, több mint 19 százaléknak nincsen véleménye róla.
Az Európai Bizottság védelmi elképzeléseit a másik miniszterelnök-helyettes, Antonio Tajani külügyminiszter vezette Hajrá Olaszország (FI) támogatja. Tajani szerint a közös védelem volt Alcide De Gasperi és Silvio Berlusconi volt miniszterelnökök álma.
A baloldali Demokrata Párt (PD) főtitkára, Elly Schlein a Corriere della Sera napilapnak úgy nyilatkozott, „az európai védelem nem egyenlő a huszonhét tagállam felfegyverzésének segítésével, ahogyan ez Ursula von der Leyen tervében szerepel. Rossz irányba halad”.
A szintén ellenzéki Öt Csillag Mozgalom (M5S) elnöke, Giuseppe Conte „őrült kiadásnak” nevezte Ursula von der Leyen védelmi csomagját.
(hHirado.hu)