Véletlenül nekiment egy diáktársának a folyosón, a vécében kellett térdre ereszkedve bocsánatot kérnie

Elítélték azt a két kecskeméti diáklányt, akik egy társukat a mosdóban arra kényszerítették, hogy térden állva kérjen bocsánatot, majd később bántalmazták is.
Az ügyészség keddi közleménye szerint a vádlottak és a sértett ugyanabba a kecskeméti iskolába jártak.
Az áldozat bűne mindössze annyi volt, hogy tavaly januárban az iskola folyosóján véletlenül nekiment egy diáknak.
A vádlottak ezt megtudták, majd a második óra utáni szünetben behívták az egy évvel fiatalabb sértettet a mosdóba, ahol rajtuk kívül jelen volt a véletlen incidensben érintett lány és több más diák is.
Itt felszólították, hogy kérjen bocsánatot a folyosói összeütközés miatt, amit ő megtett, de ennek ellenére a fejét hátratolva arra kényszerítették, hogy térdeljen le és így kérjen újra elnézést. A sértett a kezeit összekulcsolva féltérdre ereszkedett és ismét bocsánatot kért, de ez sem volt elég, két térden kellett bocsánatot kérnie egyenként minden jelenlévőtől.
Még aznap, egy későbbi óraközi szünetben a vádlottak bementek a sértett osztálytermébe és a karjánál fogva kirángatták a padból úgy, hogy az felborult.
A sértett kiszaladt a folyosóra, ott azonban a vádlottak a hajánál fogva lerántották a földre, ököllel többször megütötték és megrugdosták.
A lány nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett, amely miatt kérte a támadói megbüntetését.
Az ügyészség a fiatalkorú vádlottakat kényszerítés bűntettével, valamint garázdaság és könnyű testi sértés vétségével vádolta meg. A Kecskeméti Járásbíróság megállapította a bűnösségüket és mindkettejüket 2-2 évre próbára bocsátotta azzal, hogy a próba ideje alatt pártfogó felügyelet alatt állnak.
(hvg.hu)