Még egy kicsi Ruszin-Szendi Romulusz okán….

Közleményt adott ki a Magyar Honvédség Ruszin-Szendi Romulusz politikai színre lépése kapcsán. A hírre egyébként több ellenzéki politikus is negatívan reagált, Pihál Tamás pedig egy rövid írásban foglalta össze véleményét.
A közlemény
A Magyar Honvédség volt Parancsnokai és Vezérkarfőnökei hitvallása, hogy a katona hazájához és a magyar nemzethez hű, annak megvédésére tesz esküt.
A katonák esküjükhöz híven, amely egész életükben végigkíséri őket, a nép által választott mindenkori legitim politikai hatalomhoz lojálisak, ennek szellemében szolgálják a hazát és vezetik a Magyar Honvédséget.
Egy volt vezérkari főnök pártpolitikai rendezvényen történő megjelenése és felszólalása alkalmas arra, hogy megossza és elbizonytalanítsa a Magyar Honvédség személyi állományát, rombolja a haderő belső morálját és a haza védelmére tett katonai eskübe vetett hitét.
Ezért a fentiek szellemében teljes mértékben helytelenítjük és elhatárolódunk a Magyar Honvédség ügyeibe történő mindennemű pártpolitikai beavatkozástól.
A Magyar Honvédség volt Parancsnokai, Vezérkarfőnökei
Sértett emberek – Pihál Tamás írása
Íme, így árad-habzik a Tisza. Bukott, sértődött vagy bosszújúkért bármire kész emberek egy kókadt csokorban.
Mielőtt a kiáramlott Tisza Párt elnöke minket is Dunába taszajtással fenyegetne meg, esetleg a tegnapi vacsoránkat firtatná, ezúton inkább külön vezércikket szentelünk a hétvégi kongresszusuknak. Így talán Magyar Péter nem vonul ki dühében a tévéstúdióból, nem kérdezi meg Marcitól, mennyi az idő, nem színlel öngyilkosságot, továbbá a fogdmegje nem lök majd bele minket a legközelebbi szennyvízelvezető árokba, mint legutóbb a Hír TV riporterét.
Szóval a kongresszus. Csodás volt. A mottó – Vissza Európába – egyedien újszerű.
Manfred Weber aurája ott lengedezett fölöttük. Magyar Péter beszéde sodróan-üdén forradalmi.
Milyen bátran beolvasott Orbánnak, hogy recseg-ropog a rendszer. Az áldóját neki! A miniszterek magánrepülői járó motorral várják az evakuálást. (Bő egy éve.) A kétezer titkosszolga lélegzet-visszafojtva figyeli az internetblokkolóját meg a Pétert, szimultánban. Eskü. És amitől aztán végképp és menthetetlenül megbukik majd a „Zórbán” (sőt már legkésőbb 2011-ben megbukott, mikor az IMF-et kiseprűztük, és amikor Péterünk még meg sem kezdte évtizedes álomkarrierjét az állami cégekben), az az, hogy föltűnt három kiváló szakember is a kongresszuson.
Az első és legkiválóbb közülük (meg mindenki közül) a Bódis Kriszta. Ő, ha minden igaz, társadalompolitikai szaktanácsokat ad majd Magyar Péternek.
Genderaktivistaként, pride-szervezőként nyilván tömve van szipi-szuper tanácsokkal.
Gondolom, ő lesz a képzeletbeli Magyar-kormány szivárványügyi minisztere. Amúgy a migránsokhoz is ért. 2015 szeptemberében például ezt írta: „A migráció nem válság, hanem esély. Esélyt ad arra, hogy tegyük, ami alapkötelességünk: oszd meg embertestvéreddel, amid van, amire szüksége van!”
Erről valamiért a „Queerek Palesztináért” molinóval tüntető elmebajnokok jutnak eszembe. Mindemellett Bódis az Övcsatos vallási kultuszának egyik megalapozója. Tavaly áprilisban, mikor a lassú reagálású Kéri–Pestchnig-duett valószínűleg még pislogva kereste az új gazdatestet,
Bódis már ájtatosan azt prédikálta az ő Péteréről: „itt valójában egy megváltástörténet zajlik”.
Nofene! Mi a csuda ez? Valami vallásos áhítattal átszőtt rituális petting? Olybá tűnik, hódolata tárgya, a Péter nem pusztán az eszményi férfi, hanem a megtestesült üdvözítő, akinek fényében jó megfürödni, s akinek földi cselekedeteit „megváltástörténetbe” lehet ágyazni. És ezt az ágyazást talán épp Kriszta apostol hajtja majd végre: augusztusi hír, hogy könyvet ír a pártelnök-megváltó úrról. Iszonyattal vegyes izgalommal várjuk.
A Tisza-kongresszus másik üdvöskéje Ruszin-Szendi Romulusz volt, aki előbb honvédelmi miniszteri titkárságvezetőként, majd helyettes államtitkárként, végül vezérkari főnökként ette a diktatúra keserű kenyerét.
Miután 2023-ban kirúgódott, csak arra várt, hogy megalakuljon a Tisza, amellyel együtt most szombaton ő is kiáradt-fölhabzott. Tisztára, mint a Magyar Péter, aki 2022-ben még csűrdöngölővel köszöntötte a negyedik kétharmadot, ám 2024-ben rögvest kijózanodott, amint kipenderítették az állami fincsiből. Pont azóta van diktatúra. Előtte minden frankó volt.
A harmadik Tisza-szerzet az olimpiai ezüstérmes vívó, Kulcsár Krisztián. Őt azért váltotta le elnöki tisztségéből a Magyar Olimpiai Bizottság 2021 decemberében, mert igazi demokrataként több sportszervezetet kirekesztett a MOB-ból. Nyilván ő sem sértett ember, dehogy.
Íme, így árad-habzik a Tisza. Bukott, sértődött vagy bosszújúkért bármire kész emberek egy kókadt csokorban. A nagy mű, az opus (nem az Opus) elkészült, ám az alkotó egy percre sem pihen. Folyton az óráját lesi, mintha tőzsdezárás lenne. Mi is reméljük, hogy eljő a zárórája.