Fejlemények a kamu taxis engedélyek körül

Úgy tűnik, tegnapi cikkünk egész jól sikerült! A Közlekedési Hatóság vizsgálódni kezdett, és kibővített ellenőrzéseket szerveznek a társszervekkel, figyelemmel az alább idézett sorokra.
Ezek akár tegnapi cikkünk része is lehetne, bár tény, hogy – igaz, okkal jó pár nappal vissza dátumozva – ma került nyilvánosságra. Hogy miért? Még a héten ezt is megírjuk….
„Az elmúlt időszakban több esetben hamisított személytaxi- vezetői igazolvánnyal tevékenykedő gépkocsivezető ellenőrzése és tetten érésére került sor.”
Az idézett sorok egy február 12. keltezésű, ma napvilágot látott dokumentumból származnak, azaz az érintetteknek csak a mai napon, cikkünk megjelenése után kézbesítették. Lényege, hogy együttműködést kívánnak kötni a személytaxi-vezetői igazolvánnyal kapcsolatban felmerült hamisítás gyanújának kivizsgálására.
Mára elég annyi jó hír, hogy
valami elindult, reméljük, a megtisztulás útján, nem pedig egyesek reményei szerint a még nagyobb káosz felé.
Egyszóval: a témával még foglalkozni fogunk, az esetleges fejleményekről beszámolunk.