Villámgyors útilapu a Boltnál

Mintegy másfél évvel ezelőtt nagy csinnadrattával érkezett a magyarországi Bolt HTX (mely nem azonos az észt utazásmegosztó multival) vezetői posztjára Sabjányi László. Nem máshonnan jött, mint a Wolt –tól, mely manapság újfent a hírek célkeresztjében áll a harmadik világból importált, magyar nyelven sem beszélő, mocskos, a közlekedési szabályokat figyelmen kívül hagyó, és a kiszállított ételekbe belezabáló futárjai miatt.
Nos, friss a hír, hogy Sabjányi úr kissé szerényebben és csendben távozott a Bolt éléről október 7. napján, pedig hát a süllyedő hajót nem szép dolog pont a „kapitánynak” elsőnek elhagynia.
Távozott hát a megreccsent Bolt kötelékből a 2024. év ügyvezetője. Azért valljuk be, egy ilyen embernek elengedni a kezét nem kis dolog. Hogy tudnak ennél jobbat hozni? Vagy mi lehet a háttérben?
Pedig a cím birtokosának még lett volna majd 2 hónapja a magyarországi gazdaság rombolására! Végül is eddig csak 45 milliárdot sikerült a segítségével kisíbolni az országból.
Az új ügyvezető Terstyánszky Márk,
aki Bolttól származó információk szerint állítólag nem más, mint Szilágyi Bettina férje, bár ezt nem tudjuk megerősíteni. Az biztos, hogy a pandémia idején ez a fiatalember irányította a Bolt Food nevezetű, azóta elhalálozott projektet. A hírek a vezetőváltással kapcsolatban eléggé gyatrák.
Amilyen csinnadrattával érkezett anno Sabjányi, olyan meglapulva, szőnyeg alatt jött Terstyánszky. Pusztán erőteljes kereséssel lehet a nevére találni, amikor is az egri terjeszkedés kapcsán nyilatkozott egy turizmussal foglalkozó médiának, valamint nem olyan régen egekig magasztalta az észt csoda sokmilliárdos bevételeit. De ezen túlmenően legalább akkora a hallgatás, mint anno Szilágyi Bettina homeopata eltávolításakor volt.