Nappal kémiatanár, este drag queen, de szerinte a kettőt tökéletesen szét lehet választani
Egy Viktor nevű tanárról szóló dokumentumfilmet harangozott be a 444 nemrég. A főszereplő civil életében egy budapesti középiskolában kémiát tanít a gyerekeknek, ám van életének egy másik oldala is:
DRAG QUEEN.
Ezt a 444 természetesen csak egy „nem mindennapi hobbinak” titulálja, majd bemutatják, hogy a kémiatanár épp „egy nagy versenyre készül”. „Mit szólnak ehhez a diákok, a szülők és maga az iskola? Ez derül ki Reszeli-Soós András rövid dokumentumfilmjéből a Viktor & Victoriából” – promózza a művet a csatorna.
A film főhőse, a drag queen-tanár elmondta, már általános iskolás korában elhatározta, hogy tanár akar lenni, ugyanis mindig szeretett magyarázni és segíteni az osztálytársainak.
Szeretek a figyelem középpontjában lenni, ehhez nagyon passzol a tanári karrier”
– jegyezte meg.
Viktor, akiről nem tudjuk meg, melyik oktatási intézményben dolgozik, kifejtette, hogy a drag queenségéhez semmi köze annak, hogy szakmailag mit is teljesít és hogyan oktatja a diákjait. Elmondja ezek után, hogy a családja nem feltétlenül tud arról, hogy ő drag queen, valamint arról, mit is csinálnak a drag queenek.
Kicsit ilyen tabutéma”
– fogalmazott.
A drag queen-pedagógus úgy folytatta, fél erről a témáról beszélni a szüleivel, mert attól tart, hogy felmenői félreértik, mit csinál egy drag queen.
Valamiért a magyar köztudatban az van, hogy a transzvesztita egyben kurva is”
– mondta. Márpedig állítása szerint el szeretné kerülni, hogy a szülei azt higgyék, ő egy szexmunkás.
(mandiner.hu)