A drogliberalizációt készítik elő Budapesten Karácsonyék

A drogliberalizációt készítik elő Budapesten Karácsonyék

A fővárosi drogstratégia az első olyan dokumentum az elmúlt 14 évben, amelyben a drogliberalizációért küzdő aktivisták ténykedése révbe ért – hívta fel a figyelmet a Drogkutató Intézet. Szerintük a Karácsony Gergely-féle drogcsapat stratégiája megvalósíthatatlan és vissza kell azt vonni, mert azzal nem lehet megvédeni a budapestieket.

Az intézet kiderítette azt is, hogy a dokumentumot baloldali politikus, TASZ-aktivisták és magukat függetlennek nevező álcivilek készítették elő.

Összefogott a nemzetközi drogpropaganda-hálózat a magyar drogaktivistákkal, Karácsony Gergelyék pedig teret adtak nekik – közölte a Pestisrácokkal a Drogkutató Intézet (DKI). Mint írták, a budapesti drogstratégia kialakításában jelentős szerepet játszott Sárosi Péter, akit korábban laikus történészként tettek meg a hazai drogpropaganda ügyeletes arcává. Saját bevallása szerint drogpolitikai programvezetője volt a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szervezetnek, amelyről több esetben kiderült, hogy nemzetközi forrásokból igyekszik befolyásolni a magyar belpolitikát. Emellett Sárosi a 444.hu-n publikálja a drogpropaganda tartalmait.

Rajta kívül a drogstratégiáról szóló anyagban olvasható Kardos Tamás neve is, akit a TASZ honlapján drogjogi szakértőként tüntettek fel. A fővárosi drogcsapat tagja még Fazekas Tamás, aki korábban a magyar drogaktivizmus egyik legismertebb politikai képviselője, Juhász Péter ügyvédjeként dolgozott. A fővárosi drogcsapatban szerepet vállal még Sokacz Anikó is, aki a baloldali összefogás jelöltjeként 2014 óta önkormányzati képviselő Zuglóban (az idei választáson kikapott), és jelenleg azt az MSZP-s Horváth Csaba polgármestert támogatja, aki ellen a Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekmények miatt vádat emelt.

A stratégia létrejöttét egy „független” felmérés készítette elő, amelyet a Magyar Addiktológiai Társaság (MAT) jegyez. Ez azért is érdekes, mert a MAT vezéremberei részt vesznek a fővárosi drogcsapatban.

A társaság elnöke az a Szemelyácz János, aki hosszú évtizedek óta szorosan együttműködik Sárosival. A felmérésben és az anyag kidolgozásában oroszlánrészt vállalt Felvinczi Katalin, aki a MAT főtitkára. A Karácsony-féle drogcsapat tagja Nyíri Noémi és Szécsi Judit is, akik elnökségi tagok a társaságban.

A DKI szerint a fővárosi drogstratégiáról szóló anyag ideológiai pamflet. Ennek két oka van: a szakmai és közigazgatási fókuszvesztés, illetve a konkrétumok nélkülözése.

Azt a szakmailag elfogadhatatlan drogliberalizációs érvet hangoztatják, hogy ha szabad okostelefonokat használni és alkoholt fogyasztani, akkor miért ne lehetne rekreá­ciós céllal elszívni egy-egy füves cigit?

A közigazgatási fókuszvesztés ott jelenik meg, hogy a drogstratégia olyan ajánlásokat tesz, amelyek ellentmondanak az állami vagy uniós szintű szabályozásnak. A főváros csak úgy tudja megoldani az egyre súlyosbodó drogkáoszt, ha a jogi keretein belül építi fel a straté­giát – mutatott rá az intézet. Hozzátették, hogy a drogstratégiához tartozó munkatervben csupán annyi áll, hogy felállítanak öt munkacsoportot, amely teljesen felesleges bürokratikus eszköz, mivel nincs felhatalmazásuk, valós tervük és ehhez tartozó költségvetésük.

Szerbevizsgálás, tűcsereprogram

A Karácsony-féle fővárosi drogcsapat annak a lehetőségét vizsgálja drogprevenció címszó alatt, hogy átvennék az uniótól azt a szerintük jó gyakorlatot, miszerint drogbevizsgáló programokat kell szervezni, és felügyelt szerhasználói helyiségeket kialakítani. A drogbevizsgáló programok azt jelentik, hogy a bulikon egy labor ingyenesen bevizsgálja a szerhasználónál meglévő tablettát, tájékoztatást ad arról, hogy mi van benne, majd a tablettát visszaadja tulajdonosának. A felügyelt szerhasználói helyiségek olyan helyek, ahol a fogyasztó biztonsággal, orvosi vagy ápolói támogatás mellett használhat kábítószert.

Mindkét példa egyenlő a drogfogyasztás támogatásával és a drogliberalizáció melletti érvek megerősítésével.

Ezenkívül szorgalmazzák a tűcsereprogramot is, annak ellenére, hogy az nem megoldja, hanem konzerválja a problémát, miközben ellenérzést szül a lakosságban. Az ilyen tevékenységre kialakított helyiségek koncentrálják a drogfogyasztókat, a terjesztőket, a bűnözést, továbbá a környezet tisztaságának és épségének teljes felszámolását.

A DKI felajánlotta, hogy segít elkészíteni egy szakmai és tudományos alapokon nyugvó stratégiát, mert, mint hangsúlyozták, a Karácsony Gergely-féle fővárosi drogcsapat stratégiája megvalósíthatatlan. Ezért vissza kell azt vonni, mert ezzel nem lehet megvédeni a fővárosiakat. Az intézet kiemelte: mára kiderült, hogy a drogliberalizáció komoly társadalmi kríziseket okoz, nemcsak a drogfogyasztók számát növeli, hanem a közösségek életét is tönkreteszi. A nemzetközi drogpropaganda hazai drogaktivistái már több évtizede próbálják Magyarországon is érzékenyíteni az állampolgárokat a drogliberalizációs tervekről. A fővárosi drogstratégia az elmúlt tizennégy évben az első olyan dokumentum, ahol a drogaktivisták ténykedése révbe ért.

Láthatjuk, hogy a baloldali politikai erők mit tennének Magyarországon, ha kormányzati szerepbe kerülnének

– fogalmazott ezzel kapcsolatban az intézet.

 

(pestisracok.hu)

polkorrekt