Hamis kutya falsul csahol a Hegyvidéken

Hamis kutya falsul csahol a Hegyvidéken

A 2024-es önkormányzati választások egyik nagy meglepetése a Kutyapárt XII. kerületi tér- és polgármester nyerése volt. Az évek óta porondon lévő minipárt, vagy nevezhető légyen bárminek is, a maga bohókás, néha mosolyt az arcokra csaló tevékenységét meghazudtolva volt képes szintet lépni önmagához mérten is.

A viccpárt adott a fővárosnak egy polgármestert, az eddig Fideszes kerületen keresztül.

Rövid-  és hosszútávú terveikről sok mindent elárul a 24.hu oldalain megjelent cikk, amely Kovács Gergely újsütetű polgármester nyilatkozatán alapul. A legszembetűnőbb, hogy a Fidesz eddigi szidása és kifigurázásának ellenére alig 4 fő elbocsátását tervezi az újsütetű, kétfarkú polgármester. Azért valljuk be, tényleg tökös gyerek, ha a nagy ellenlábas képviselőivel is együtt tud dolgozni és együtt képzeli el a jövőt.

Itt akkor álljunk meg egy pillanatra és énekeljük el, hogy „Szeressük egymást, gyerekek.” Megvolt? Akkor menjünk tovább.

A napjainkra egyébként már politikai történelemnek számító Kutyapárt kampány egyik fő eleme volt a Mészáros ügy. Na, nem a Lölő, ne keverjék össze. Erről itt, itt és itt írtunk már. Érdekes gyilkossági és kifosztási történet, érdemes visszaemlékezni rá.

A kétfarkú polgármester, amikor még nem volt polgármester, tudott arról, hogy a bűnözői csoportok valahová elszállították akarata ellenére Mészárost – legalábbis a saját nyilatkozata szerint. Miért nem tett akkor semmit? Egyrészt állampolgári kötelessége lett volna, ha bűncselekményt gyanít, másrészt pedig, még ha egy viccpárt elnöke is volt, akkor is politikus, vagy mifene.

A Mészáros ügy kapcsán az új polgármester kijelentette, hogy a XII. kerület jogi bizottságának elnöke, Dr. Péceli Attila is tudott az eseményekről,

de azért a helyén marad továbbra is, a rezsimváltás után.

És ő sem tett semmit, nem élt állampolgári kötelességével, hogy megmentsen egy embert. Mondjuk ennek is van oka, ami nem más, mint az, hogy Péceli szerkesztett ügyvédként minden olyan iratot, amellyel a bűnözői csoportok Mészárost kifosztották.

Kovács pedig nemes egyszerűséggel a rendőrséget teszi felelőssé, hiszen ha ő (saját bevallása szerint) is tudott az eseményekről, akkor mindenkinek is tudnia kellett azokról. Freudi elszólás lenne vajon?

Persze egy ember halála teljesen jó akkor, ha kampányt lehet építeni rá, választást lehet nyerni vele.

Ez felülírja az élethez való jogot, a család gyászát és minden egyebet is. Úgy tűnik, kétfarkúaknál az erkölcs és morál fogalma ismeretlen, mert úgy tűnik, az hiányzik az eseményekből, aki megelőzhette volna egy ember halálát.

De nézzük a marokkói király megjelenését. Ugye, fura? Miről is írkálunk mi itt össze és vissza, miféle király, hiszen úgy tűnik, ez az esemény nem valósult meg. Nem valósult meg, hiszen semmiféle írott anyag nem található marokkói kapcsolatokról, amely a Mészáros ügyet érintené.

Pedig Kovács azt állította a videójában, hogy a marokkói királytól kapott Mészáros nem kevés pénzt, a bizniszt pedig Mádl Ferenc hozta össze.

Ezzel szemben a Napos utcai, milliárdos értékű villában épített marokkói stílusú medence Mészáros István saját kivitelezése volt, legalábbis a fennmaradt nyilatkozatai alapján.

A kétfarkú polgármester szokásához híven össze szőtte a marokkói királyt, akit az Ikarus busz biznisz jegyében nem Mészároshoz, hanem Széles Gáborhoz lehet kötni, és Mádl Ferenc sehogy sem fér bele a képbe. Simicskát is emlegeti, azonban az Index korabeli cikke szerint közel-keleti országokkal való üzletek szintén egyértelműen Széleshez köthetőek. Márpedig Simicska ezekben az ügyekben fel sem bukkan a jó polgármester nyilatkozatán kívül, és hát azért az is lényeges momentum, hogy Simicska miatt nem juthatott soha politikai tisztséghez Széles, legalábbis egy 2017. novemberi cikk szerint.

A híradások szerint egyébként Mészárost életének utolsó szakaszában bűnözői csoport, pontosabban csoportok kerítették hatalmukba (melyről korábban már írtunk), ám a híradásokkal ellentétesen a Makai klán az első időszakban kifejezetten jó kapcsolatot épített ki későbbi áldozatával. Az események kapcsán feltételezhető, hogy iratokat kerestek, ezekhez akartak valamilyen módon hozzájutni.

Kérdés, hogy erre ki adott nekik megbízást? Vagy maguktól kezdtek okiratok után kutatni?

Ahogy a kétfarkú polgármester kampányvideójából is kiderül, Mészáros halálát követően 3 esetben volt tűz az ingatlanban, és a nyilatkozat szerint a nyomok eltüntetése volt a cél, tehát arra is van esély, hogy mindeközben a keresett dokumentumok is megsemmisültek. Erről bővebben sajnos nem írhatunk, már csak azért sem, mert az üggyel összefüggően – idő közben, mintegy véletlenül – 30 évre titkosították az anyagokat.

Még halála előtt jóval, ám már a Makai klán markában vergődve folyamatban volt Mészáros Istvánnal kapcsolatban gyámügyi eljárás.

A különféle jogi eljárásokban a már említett dr. Péceli Atilla ügyvéd, azóta a XII. kerület jogi bizottságának elnöke, képviselte Mészárost. Az a Péceli, akivel egyébként a Pokorni (Fidesz) polgármesterség után úgy tűnik, a kétfarkú polgármester is együtt tud és akar dolgozni.

Együtt tud és akar dolgozni vele, pedig kampányvideójában még kígyót és békát is kiabált minden, a Mészáros ügyben érintett résztvevőre. Igaz, ez még csak kampány volt, és hát tudjuk, megszoktuk, olyankor bármit lehet ígérni.

Erről mindig Louis de Funes: Jákob rabbi kalandjai című filmje jut eszünkbe, melyben az elején, mikor közlik a Funes által játszott gyárossal, hogy sztrájk van a gyárában, az utasítja a titkárnőjét, hogy „Maga megígér mindent, én pedig nem tartok be semmit.” Csak ahogy szokták a nagyok.

De hát Shakespeare óta tudjuk, színház az egész világ, és annak kis szeglete, a XII. kerület sem kivétel.

Van itt Mészáros ügy, politikai nagyágyúk, Turul szobor, minden, mi szem- szájnak ingere. A kampány és a nyilatkozatok alapján úgy tűnik, mindenkivel szembe megy a magát ellenzékiként aposztrofáló kétfarkú politikus, azonban a cselekedetei alapján az látszik, hogy erősen jó kapcsolatokat ápol a háttérben mindenkivel, pártállástól függetlenül. Igazi politikus alkatnak kezd tűnni.

Az, hogy a Bajnai kormány volt pénzügyminiszterével, Oszkó Péterrel és üzlettársaival is igen jó munkakapcsolatot ápol, már szinte nem is meglepő. Végül is, ha már támadunk mindenkit, legalább egyformán építsünk ki munkakapcsolatot, abból talán baj nem lehet.

A nagy igyekezet közben, hogy mindenkivel IS jóban legyen, azért egy politikai csoporttal csak sikerült összevesznie, és ez nem más, mint a Toroczkai-féle párt. Ezt azért érdemes kicsit boncolgatni, mert itt szembetűnő mit is csinál Kovács Gergely, most már kétfarkú polgármester.

A kiinduló állítás az volt, hogy Abonyi Gyöngyi férje, Nánási Zoltán, Oszkó Péter volt pénzügyminiszterrel közös cégekkel rendelkezik. A most már polgármester Kovács ezt válaszában levezette magára Abonyi Gyöngyire, azaz mintha ő lenne az ügyvezető, lazán kihagyva az eredeti állítást. Kinyilvánította, hogy szerinte mindenki hülye, csak ő az Opten céginformációs program fő ismerője. Jointozás közben biztos kicsit másképp látta a neveket és cégeket, mint ahogy azok vannak.

Mindegy is, a lényeg egy dolog, mégpedig az, hogy nyilatkozatával alaposan félrevezetett mindenkit.

Vettük a fáradságot, – és nem, nem csak és kizárólag az Optent nézve – utánanéztünk, és nagyon úgy tűnik a polgármester finoman szólva is tévedett. De ha már utána néztünk, hát nézzük Kovács Gergely nyilatkozata alapján mit is találtunk a céginfóban. Is. Azt pedig csak nagyon halkan vélelmezzük, hogy Kovács úr szokásosnak nevezhető valamilyen mámorának közepén sem fog túlzottan örülni annak, mit is sikerült elindítania. De hát, lelke rajta. A kétfarkú kutya, nagyon úgy néz ki, hazug lett, azt meg hamarabb utol lehet érni, mint a sánta blökit.

Lássuk hát, hogy ha már Oszkó érdekeltségekről kamuzott a kétfarkú polgármester, Oszkót védve, mi is a valódi helyzet.

Induljunk onnan, hogy az OXO Labs Üzletviteli és Tanácsadó Kft. nevű céget vette meg 2020-ban az OXO Personal Holding Kft. a B-Fourteen Befektető Kft.-től. Ez utóbbi Nagygyörgy Tibor János, becenevén Mr. Ingatlan érdekeltségébe tartozott, aki nem mellesleg az Otthon Centrum alapítója. Indexes sajtónyilatkozat alapján 2023. áprilisában ingatlanfejlesztői körökből az új állami tőkeprogramból Mr. Ingatlan a Biggeorge Alapkezelő Zrt.-vel 6,4 milliárd forint boldog nyertese lett – Tiborcz érdekeltségeként. Jönnek hát az ingatlanosok Tiborcczal, Oszkóval, Nagygyörggyel, és olcsó ingatlanokat fognak építeni a szegény embereknek, és persze nem mellékesen import vendégmunkásoknak és import vendégmunkásokkal.  Vagy nem. Ugyebár, ezért kellett kirúgni a jegyzőt, az építési osztály vezetőjét, a parkolás felelősét is. Sorban áll már az új brigád. Azért ne felejtsük el, hogy máshol a politikai rezsimváltás jóval nagyobb tisztogatással szokott történni, meglepő, hogy Kovács „Kétfarkú” Gergely vajon mitől lett hirtelen ilyen humánus és elfogadó? Vajon Pokorninak is akart volna osztani lapot?

És akkor lépjünk kissé vissza Abonyi Gyöngyire. Férje, Nánási Zoltán volt az ügyvezetője a Fekete-hegy Vagyonkezelő Kft-nek, mely a Kapolcs vendégház üzemeltetője.

Ugye, ismerős a Kapolcsi Művészetek Völgye? Ennek a cégnek a tulajdoni lapján felbukkan Ruff Zoltán és Oszkó Péter neve is. Nem mellékes, hogy Ruff 2005-2011. között a szintén Széles-érdekeltségű Echo TV ügyvezetője volt. Azt is érdemes megemlíteni, hogy Oszkó Péter, a Bajnai kormány pénzügyminisztere felesége, Oszkó-Jakab Natália nem csak a Művészetek Völgye fesztiváligazgatója, de a Magyar Turisztikai Program Alapítvány kuratóriumi tagja. Az már tényleg csak érdekesség, hogy a hölgy édesapja szentpétervári magyar konzul volt, édesanyja orosz származású, a család pedig egy ideig az ukrán Harkovban élt. A jelenlegi orosz-ukrán viszályra tekintettel ez talán mégsem annyira mellékes információ.

És hát az energia szektor azért a fentebb említett résztvevőktől nem teljesen idegen, ez pedig most, az Európai Bizottság megrendelésére ukrán oldalon elzárt olajcsapok árnyékában már különösen érdekessé válik.

De azért fúj, Fidesz, mert ellenzéki volnék, vagy mi, még ha nem is Karácsonyra szavaztam, hanem Vitézyre. Ugye, Kovács „Kétfarkú” Gergely? Alakul ez, kétsége ne legyen senkinek. Úgy látszik ez lesz az az eset, ahol a pénz két farkat összeköt, hiszen tudjuk, a kóla és a gandzsa qva drága. Főleg, ha sok kell belőle.

De mi kedvesek vagyunk, és a cégeken keresztül levezetve még segítünk egy kicsit, polgármester úr. Néhai Mészáros István NER-es kapcsolata Széles Gábor volt, ugyanis a DÉT-COM Dabas és Térsége Távközlési és Telekommunikációs Zrt.-n keresztül ebben a cégben voltak közösen tulajdonosok. Szintén nem csak az Opten szerint. 🙂

A következő tévedése, polgármester úr, Gyöngyösi Tünde. Az, akit csak Tündének nevez a videóban, és meztelenül táncikálva és pancsikolva nyújtott mindenféle örömöt Mészárosnak, nem mellékesen Gyöngyösi Károly húga, és ő érintett a Mészáros féle ügyben.

Gyöngyösi Károly a TEK műveleti főnöke volt abban az időben, és kizárt, hogy Abonyi Gyöngyi reptéri bűnügyi elemző ne tartott volna munkakapcsolatot a TEK második vezető beosztású tisztjével, és ne ismerték volna egymást. Hiába, sok itt a gyöngy, bele lehet keveredni a nevekben, ha éppen nem tiszta az ember agya.

Nehéz szakma lesz ez a polgármesteresdi, pláne, ha az odáig vezető út hazugságokkal volt kikövezve és ezt még egy kis cuccal meg is tolja a nagyobb káosz kedvéért. Vissza fog még köszönni a későbbiekben is a bohókás múlt.

Hát, akkor, ha már mégsem annyira gáz a kormánypárt, akkor kicsit fideszesen szólva:

hajrá polgármester úr/elvtárs.

És, hogy egy kicsit riogassuk, bizony: folytatjuk….

És várjuk, vajon kiderül-e valaha is a gyilkossági ügy hátterében álló igazi indítékok és érdekek, és arra is kíváncsiak vagyunk, hogy ha az új polgármester ezekről akár csak érintőlegesen is tud, akkor ezekkel miért nem állt elő, és miért küzd minden erejével azon, hogy elterelje a figyelmet az érintettekről?

Ja, jut eszünkbe, gratulálunk a videóban viselt Tiborcz pólóhoz.

 

 

polkorrekt