1. YMesél a pesti éjszaka. Feltárjuk a pesti éjszakát A-tól Z-ig, a pesti taxizás szürke eminenciásaitól a politikusokig és az éjszaka TikTok sztárjáig. Drogok, kurvák, stricik, tolvajok, rendőrök a hivatalnokok árnyékában és biztonságában. Mesél a pesti éjszaka arról is, hogyan sikerült tönkretenni a fővárosban egykor méltán híres és virágzó turizmust.

Első részünkben kitértünk a BKK és főváros közlekedéssel és azon belül is a taxizással kapcsolatos visszásságaira. Ebben a részben folytatjuk.

Jelezni kívánjuk, hogy cikkünk megjelenése után nem sokkal információnk szerint a BKK módosította nem csak a tájékoztató helyszínét (a BKK elegáns székházából a BKK eldugott minősítő állomására tette), de annak időtartamát is jelentősen lerövidítették. Ennek okait csak ők tudják, mi mindenesetre ott leszünk.

Ellenőrzések és feljelentések

Októberben több érdekes esemény is történt. T.Z. alezredes irányításával lefoglaltak egy taxit. Ez alkalomból láttak először napvilágot vélemények, amelyek arra utaltak, valami nagyon nem tiszta. Megjegyezzük, a lefoglalt gépjárművet közben hónapokkal később visszaszolgáltatták, a sofőr kiesett bevételeit senki nem kompenzálta, azonban mindez arra utal, hogy bűncselekmény nem, csak szabálysértés történhetett.

 Az események hatására az ellenőrzés is ellenőrzést kapott.

Még szintén októberben a szokásosnak mondható péntek esti József Attila utcai ellenőrzésekről több fénykép és videó felvétel készült, amelyek perceken belül nyilvánosságra is kerültek.

A felvételeken jól láthatóan vidáman beszélgetett a rendőrség képviselője és az említett taxitársaság ellenőre.

De az ellenőrzött járművek között is rendre látható volt a taxis ellenőr, azaz pontosabban az, hogy a számára átengedett autó sofőrjével cseveg. A hatósági ellenőrzés hogy, hogy nem, a képek és videók nyilvánosságra kerülése után aznap estére szinte azonnal megszűnt, ilyen kevés ideig 2023. során még nem tartott egyik sem. És a szombati ellenőrzés is elmaradt. Sem a BKK ellenőri autója, sem egyetlen ellenőr nem volt azon az éjszakán, azzal együtt sem, hogy a BKK ellenőri autója a szombati- taxi szempontból kiemelt-  forgalmi napokon már reggel útra szokott kelni, és másnap reggelig csak a személyzet váltja egymást. A péntek esti, rövidre sikerült ellenőrzést követően hétfőn, napközben került elő a BKK ellenőri autója, de nem igazán ellenőrzött, csak furikázott.

Az ezt követő 3 hétben a szokásos péntek-szombati ellenőrzések elmaradtak, és több mint 3 hét után már egy másik rendőri egység kezdett mozgó ellenőrzésekbe, de nem a belvárosi,megszokott helyen. A BKK ellenőrei rendre ki- és magukra maradtak.

Olvasónk, aki éppen véletlenül a Belvárosban sétált baráti társaságával, amikor egy másik ellenőrzés zajlott, egy vitára lett figyelmes, melynek során a vizsgált taxis szabadjelzőjét T.Z. alezredes személyesen szerelte le és adta át az említett taxis cég helyszínen levő ellenőrének. T.Z. szerelési mániáját egy lentebbi videó is igazolja.

Áll a bál

Minderre természetesen van magyarázat. A tavalyi év során (tavasz vége felé) több taxitársaság és vállalkozók feljelentést tettek az ominózus taxitársaság viselt dolgai és szabálytalan, jogszabályokkal és rendeletekkel ellentétes engedélyeztetése és működése kapcsán. A lefoglalt gépjármű lefoglalásának körülményei miatt is feljelentést tett a tulajdonos, az események kapcsán pedig T.Z. alezredest meghallgatták. A jelentésben nevesített (megkockáztatjuk: rágalmazott), az ellenőrzéssel semmiféle összefüggésben nem, de a cég elleni feljelentést aláíró két, taxis körökben közismert vállalkozó az alezredes ellen szintén feljelentést tett. A rossz hír számára, hogy a meghallgatási jegyzőkönyve (is) a birtokunkban van.

A hivatalos jelentésben tehát az egyébként az eljárásban nem szereplő olyan személyekre hivatkozik az alezredes, teljesen irreális módon, akik a tavaszi feljelentésekben aláírók voltak.

De hivatkozik egy taxitársaságra is, amely ráadásul nem is volt az aláírók között, valamint úgy nyilatkozott, hogy az érintett céggel a hírek ellenére minden a legnagyobb rendben van.

Ezen keresztül tanulmányba illően kifejti álláspontját, amely teljesen, helyenként szó szerint egyezik a érintett taxi társaság hivatalos véleményével és kommunikációjával. Tehát T.Z. alezredes heteken keresztül úgy végezte közrendvédelmi, ellenőrzési feladatait, hogy már állást foglalt egy több hatóság által jelenleg is vizsgálat alatt lévő, általa nem is ismert feljelentés tárgyában, és a vizsgálat alatt lévő társaságot kiemelt előnyben részesítve, a cég civil ellenőrének átengedve a kontrollt vezette az ellenőrzéseket.

Nem utolsó sorban ebben a tevékenységében mellette állt a vizsgálat alatt álló társaság képviselője, és a taxis ellenőrzések kijelölt ellenőrzési szerve, a BKK.

Azt azért említsük meg, hogy kifejezetten hasznos és kiemelten szükséges, hogy a taxisokat ellenőrizzék, hiszen így lehet kiszűrni az illegális fuvarozókat és azokat, akik vagy valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt, vagy akár engedély nélkül szolgáltatnak. Azonban ezek az ellenőrzések csak akkor érnének igazán célt, ha valóban korrekten, részrehajlás és túlkapás nélkül történnének, úgy a rendőrség, mint a BKK részéről. A statisztika javításának célja azonban nem indokolhat semmiféle szabálytalanságot, ahogy az sem, hogy bár dr. Rásó Hajnalka korábban azt nyilatkozta, hogy nem tud mit tenni az illegális taxisok ellen (vélhetően tőlük is fél, nem csak a taxisoktól), azért T.Z. alezredesnek egyet-kettőt kínjában már sikerült elkapni. A kétezerből.

Ezek után tényleg kíváncsian várjuk, hogy a BKK által szervezett tájékoztatón ezek ismeretében miről tud tájékoztatni a BRFK! A lényeg az, hogy van egy több sebből vérző, több jogszabály és rendelet megsértésével működő taxitársaság, amelyet legalább papíron sikerült úgy-ahogy tisztává tenni, ha már az utcán nem is. Tudomásunk szerint a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) már foglalkozik az eseményekkel.

Még mindig kék a zöld

December elején érkezett először az ORFK, majd az Ügyészség értesítése, hogy a tavaszi feljelentések rájuk vonatkozó részében a nyomozást elutasították, bűncselekmény hiányában. Menet közben az egyik, az érintett taxis céghez átpártolt feljelentő is megkapta az iratokat, és azonnal tájékoztatta is új, végtelenül önzetlen barátait. Tehát nyomozás ad acta, minden rendben a cég részről, jöhet a BKK tájékoztatója.

Az, hogy az alezredes együtt dolgozik a per pillanat tisztának látszó taxiscég- BKK rendszerrel, ezzel bizonyítást is nyert.

Ugyanis a „drága” alezredes a hetek óta tartó eltűnését a jó hír hallatán azonnal felülbírálta, és kirohant a Keleti pályaudvarhoz, ahol személyesen, két kis kezével, mosolyogva vette le egy sárga autó rendszámát.

Ez már csak azért is érdekes, mert öreg taxisok, akik sok mindent láttak már életükben, azt mondták, rendőr még sose nyúlt autóhoz, a rendszám leszerelése szabálytalanság esetén mindig a sofőr feladata. Abba már ne menjünk bele, hogy a rendszám leszerelése, sőt, egy autó lefoglalása, hónapokig lefoglalva tartása milyen bűncselekmény következménye lehet, és vajon a megejtett akciók mennyire lehettek túlkapások.

A mellékelt videón, mit nem ad a teremtő, a BKK ellenőri autója is jól látható. Tehát azonnal felállt a nagyon innovatív cég hátterét biztosító ellenőrzési csapat, ahogy az ORFK levele megérkezett és a spion rohant jelenteni tartalmát a cégnek. A lendületet biztosan megtöri az a számukra rossz hír, hogy információink szerint még folyamatban van több feljelentés, amelyről az érintett (spion)személy és a megtért, jófiúként a BKK szócsöveként tevékenykedő @ már nem kapott tájékoztatást. Sőt! Már birtokunkban van olyan hivatalos megállapítás is, amely nem túlzottan jó a cég és a „háttérmunkások” számára, de a vizsgálatok befejezéséig ezeket érthető okokból nem hozhatjuk nyilvánosságra.

A csendes felvezetőt követően a következő részben jövünk azzal, hogy a nagyon biztonságos cégnél a saját és a BKK Zrt-BRFK kommunikációjával ellentétben hogyan dolgoznak gyilkossági, unokázós, rablási, drog, kifosztás, stb. ügyben érintett személyek, akik a társaság szép, sárga, matricás autóival, azokat vezetve és reklámozva járnak gyanúsítottként a rendőrségre, ahol az említett cégnél másodállásban dolgozó kollégáik ülnek, valamint bírósági tárgyalásokra. Írunk arról is, hogyan vezette tévútra a taxit és a taxizást eláruló személy a hivatali eljárásokkal az egész Városháza-BKK- taxitársaság vonalat, akik megnyugodva szépen besétáltak a csapdába.

És írunk arról is, hogyan kerülnek képbe politikusok, politikai tömörülések, drosztfoglalók, és nagyon nagy pénzek, köztük olyanok is, amelyek eredetét már jó ideje keresi a rendőrség.

Folytatjuk….