„Nem lehet egyszerre két Istent szolgálni”
A Mi Hazánk elnökhelyettese szerint a Nemzeti Múzeum igazgatója a saját kormányán is gúnyolódik, amit Orbán Viktor nem szokott eltűrni.
A nemzetközi sajtófotó-kiállításról kitiltották (volna) a 18 éven aluliakat a gyermekvédelminek nevezett törvény alapján, ám a Nemzeti Múzeum arra hivatkozik, hogy senkitől nem kérhetik el a személyi igazolványt, így ők is meg tudják nézni a kiállítást. A képválogatásban látható ugyanis Hannah Reyes Morales három fotója is Melegek idősotthona címmel, illetve olyan képek is, melyek az LMBTQ+-kisebbség elleni erőszakot mutatják be. Dúró Dóra, a Mi Hazánk elnökhelyettese a képek miatt korábban törvényességi felügyeleti eljárás lefolytatását kérte, az illetékes miniszter, Csák János pedig lépett is a kérésére.
Később L. Simon László főigazgató ironikus posztban köszönte meg Dúró Dórának a reklámot, ami után hosszú sorok kígyóztak a kiállítás előtt.
„Azok után, hogy Csák János megállapította: a Nemzeti Múzeum törvénysértést követett el, L. Simon László nemhogy behúzná fülét-farkát, hanem még neki áll feljebb, mert a saját minisztere megzavarta LMBTQ-népszerűsítés közben. Persze tudtuk korábbi, obszcén »versei« alapján is, hogy az aberrációhoz vonzódik, de most már a saját kormányán is gúnyolódik, ami azért szokatlan, mert Orbán Viktor nem szokta az ilyesmit eltűrni” – kezdi legfrissebb posztját Dúró Dóra.
Szerinte L. Simon László
„a látogatók nagy számával dicsekszik, ahogy tette azt korábban Alföldi Róbert is a Nemzeti Színház élén, ám az államnak ezen intézmények esetében különös felelőssége van a tekintetben, hogy milyen értékrendet közvetítenek”.
Felhívja a figyelmet arra, hogy úgy tűnik, az állam nem tudja érvényesíteni az Országgyűlés által hozott törvényt, hiszen „az az abszurd helyzet, hogy egy dohánybolt alkalmazottja elkérheti a személyi igazolványt bárkitől, de a Nemzeti Múzeum nem”.
Dúró azt is aggályosnak tartja, hogy a kiállítás szerint „a világon tavaly a harmadik legfontosabb, negatív előjellel bemutatott esemény az volt, hogy az amerikai legfelsőbb bíróság ítélete nyomán évtizedek óta nem látott életpárti elmozdulás következett be az Egyesült Államokban az abortusz szabályozásában”, és a tárlat azt emeli ki, hogy a döntés ellen az egész országban tiltakoztak.
„A Nemzeti Múzeumban bemutatott kiállítás LMBTQ-propagandát folytat, az abortusz szabályozásában az USA-ban bekövetkezett életpárti elmozdulást pedig károsként mutatja be. Mindezt egy tizenhárom éve kétharmaddal kormányzó, magát nemzeti, keresztény, konzervatív erőként meghatározó kurzus idején. Az intézmény élén pedig egy olyan személy áll, aki szerint mindez rendben van, sőt fittyet hány az Országgyűlés által elfogadott törvényre és az elvileg felette álló miniszter utasítására is. A Magyar Országgyűlés esküt tett képviselőjeként csak gondoltam, szólok. Jó reggelt, Magyarország!” – zárja a posztját Dúró.
(hvg.hu)