A palesztin nagykövettel találkozott Hegedűs Loránt lelkész
A Horthy-szoborral dekorált bejáratú templomban Hegedűs Loránt református lelkész a zsidóságot bírálta egy minapi istentiszteleten, ahol a palesztin nagykövet volt a vendége.
A Szabadság téri Hazatérés Templomában – amelynek bejáratát egy Horthy-szobor őrzi – tartották vasárnap az Ima a Szentföld békéjéért címmel meghirdetett eseményt, amelyen Hegedűs Loránt református lelkész Fadi Elhusseini palesztin nagykövetet látta vendégül.
A lelkész a Népszava beszámolója szerint jórészt a zsidóság és egy rabbi bírálatával foglalatoskodott igehirdetésében.
A rendezvényről a Youtube-ra felkerült egy tudósítás, ennek alapján számolt be a Népszava arról is, hogy felszólalt Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke és parlamenti képviselője is, aki – miközben a béke fontosságáról beszélt – terrorállamnak nevezte Izraelt. A palesztin nagykövet pedig, miután beszédet mondott az egybegyűlteknek, „hazug propagandával” vádolta Izraelt.
A palesztin nagykövetség Facebook-oldalának közlése szerint a református eseményen résztvevők
„nagy része megerősítette eltökéltségét a tüntetések szervezésére és a korábbi engedélyek elutasítása elleni fellebbezést”.
Az utalás a Népszava szerint arra vonatkozhat, hogy a rendőrség a közelmúltban megtiltotta a palesztinbarát demonstrációkat.
A rendezvényről beszámoló Népszava-cikk emlékeztetett arra is, hogy Hegedűs Loránt hozta létre a Hazafias Magyarok Szövetsége nevű szervezetet, amelynek rövidítése: Hamasz. Antiszemitának tartott megnyilvánulásai miatt pedig a lelkész ellen több eljárás is indult korábban a református egyházon belül.
A rendezvényt közleményben helytelenítette még csütörtök este a Raoul Wallenberg Egyesület elnöksége, mondván: megdöbbenéssel értesültek a palesztin nagykövet azon állításáról, hogy az izraeliek hazudnak. Emlékeztettek, hogy a magyar kormány, a parlament és annak elnöke is elítélte a palesztin terrorszervezeti akciót, és az egyesület reméli, hogy „megszólal a református egyház vezetése is”.
(HVG nyomán)