Külföldi fiatalokat fenyegetett szurkálással a rendőr

Külföldi fiatalokat fenyegetett szurkálással a rendőr

„Szurkálással” fenyegetett meg egy magyarul nem beszélő csoportot október 18-án hajnalban egy rendőr a bulinegyedben. Az esetről videókat készített egy arra járó olvasónk, őt utána egy ideig még követték a rendőrök, és megpróbálták rávenni, hogy törölje az „intézkedésről” készült felvételeket.

Ha nem viselkedik

Két héttel ezelőtt, szerda hajnalban, a Kazinczy és a Wesselényi utca sarkán lévő Roni ABC mellett kezdett két rendőr egy csoport angolul beszélő fiatal ellen intézkedni. Hogy eredetileg miért állították meg a csapatot, nem tudjuk – de egy ponton a helyszínen eljáró rendőrök egyike emelt hangon azzal fenyegetőzött, hogy „megszurkálja” őket. Erre lett figyelmes olvasónk is, aki rögzíteni kezdte a történéseket, és közben odasétált az intézkedőkhöz.

Később a kérdésére reagálva a rendőr is elismerte, hogy bár nem volt jogszerű, amit mondott, de azt valóban mondta. Azonban szerinte az intézkedés alatt állók a viselkedésüknek köszönhették a fenyegetését.

„Ön azt mondta, megszurkálja azt az úriembert” – mondta olvasónk.

„Igen, hogyha nem viselkedik. Látja, mit csinált?” – válaszolta a rendőr.

Utána azt is kijelentette, hogy szeretné, ha olvasónk törölné a felvételt, mert ha felhasználja azt, „annak jogi következményei lesznek”. Ő azonban megtagadta ezt. Olvasónk a 444 megkeresésére elmesélte, ezen a ponton rendőrt hívott a rendőrökre, és az újonnan kiérkezőknek is elmondta, mi történt, majd a rendelkezésükre bocsátotta az általa rögzített videókat.

Ekkorra a megfenyegetettek már távoztak a helyszínről, így a kiérkező rendőrök azt mondták, már nem tudnak mit kezdeni a helyzettel, és felszólították, hogy menjen haza. El is indult, azonban a fiatalokkal szemben eljáró rendőr és a társa még követték egy ideig, és újra megpróbálták rávenni, hogy törölje a felvételeket.

A nyilvánosság kontrollja

A történtekkel kapcsolatos kérdéseinkkel megkerestük a BRFK-t. Megpróbáltuk megtudni, milyen ügyben intézkedtek a rendőrök az angolul beszélő fiatalokkal szemben, és hogy mennyire tartják elfogadhatónak a rendőr magatartását. Válaszukban annyit írtak, szerintük sem elfogadható a rendőr magatartása, ezért megkeresésünk nyomán az ügyben „Budapest rendőrfőkapitánya azonnali vizsgálatot rendelt el”.

A videó nyilvánosságra hozatala előtt több jogi szakértővel is egyeztetve jutottunk arra, hogy alapos érvek szólnak a közzététel mellett. A történteknek közügy jellegük van, az intézkedő rendőr ebben a helyzetben az állam arca.

„Fontos, hogy a tevékenységét, akár jogszerű, akár jogszerűtlen, a nyilvánosság kontrollja mellett kell végeznie – mondták megkeresésünkre a TASZ jogi szakértői. – Kiemelt társadalmi érdek fűződik ahhoz, hogy a rendőri intézkedések jog- és szakszerűek legyenek. A sajtó feladata felületet biztosítani ahhoz, hogy a rendőrség feletti társadalmi kontroll érvényesüljön.”

Ha úgy érzed, veled is előfordult, hogy a rendőrök nem megfelelően jártak el veled szemben, vagy visszaéltek a hatalmukkal, a TASZ kisokosában tájékozódhatsz arról, hogy mit tudsz tenni ezzel kapcsolatban. Ha pedig „úgy érzed, rendőri visszaélés áldozata lettél, megsértették a jogaidat, akár csak azzal, hogy jogszerűtlenül pakoltatták ki a zsebeidet vagy nézték át a táskádat, nem kell beletörődnöd a helyzetbe! Ahhoz ugyanis, hogy a rendőri gyakorlat megváltozzon, fontos, hogy minél több esetre fény derüljön.”

(444.hu)

polkorrekt