Válságba vezet a háború

Válságba vezet a háború

Jó pár országot válságba taszíthat, ha még jobban eldurvul a gázai háború. Bár egyelőre Izrael és a Hamász konfliktusának gazdasági hatásai viszonylag korlátozottak, félő, hogy a harc eszkalációja miatt számottevően romlanak a világgazdaság kilátásai, és visszafordul az infláció csökkenésének globális trendje.

A korábbi közel-keleti konfliktusok az olajár emelkedésével jártak együtt, így a világgazdaságra ennek lenne a legjelentősebb hatása.

Számokban: a helyzetet övező bizonytalanság eddig is érezhetően hatott az energiaárakra. A Brent és a WTI olajfajták árfolyamai ugrással reagáltak a háborús hírekre, szerdán a gázai Al-Ahli kórház közelében történt becsapódást követően a Brent és a WTI is 2 százalékkal drágult, előző pénteken pedig egy nap alatt több mint 6 százalékkal nőtt mindkét olajfajta ára.

  • A holland tőzsdei gázár a múlt héten 41 százalékkal nyolchavi csúcsra nőtt, miután biztonsági aggályok miatt leállították az észak-izraeli Tamar gázmező kitermelését.
  • A műtrágyapiacon is feszültséget okozott, hogy a Gáza közelében lévő asdódi kikötő vészhelyzeti üzemmódban működik – innen Izrael jelentős mennyiségben exportál kálium-szulfát műtrágyát (bár egyelőre emiatt jelentős drágulásra nem kell számítani).

Tágabb kontextus: az IMF pár nappal a Hamász támadása után adta ki az előrejelzését, amely szerint az idei 3 százalék után jövőre a világgazdaság a vártnál valamivel kisebb, 2,9 százalékos növekedésre lesz csak képes. A szervezet szerint törékeny állapotban érte a világgazdaságot az újabb fegyveres konfliktus.

Mi várható? A Bloomberg Economics három forgatókönyv potenciális hatását elemezte.

  • Az első forgatókönyv szerint a harcok nagyrészt a Gázai övezetre és Izraelre korlátozódnak. Ez 0,1 százalékponttal csökkentené a várható globális növekedést és ugyanennyivel növelné az inflációt.
  • A másodikban az Irán által támogatott libanoni és szíriai milíciák jelentősebb beavatkozása miatt a konfliktus Izrael és Irán közti helyettesítő (proxy) háborúvá változna. Ez 0,3 százalékponttal csökkentené a globális GDP-t és 0,2-vel növelné az inflációt.
  • A legdurvább eszkalációt Irán és Izrael közvetlen háborúja jelentené, ami esetén 150 dollárig nőne az olajár (most 90 körül van), ez 1 százalékponttal csökkentené a növekedést, és 1,2 százalékponttal növelné az inflációt globálisan. Ez azt jelentené, hogy jelentős számú országban lenne recesszió.

(g7.hu)

polkorrekt