Fegyverek kerültek az orosz-ukrán frontról Gázába?

Fegyverek kerültek az orosz-ukrán frontról Gázába?

Nem látni tisztán hogyan került ilyen mennyiségű és ráadásul számos nyugati típusú fegyver is a Hamász kezére. Ukrajna az oroszokat vádolja azzal, hogy felfegyverezték a palesztin terrorszervezetet, hogy így tereljék el a figyelmet az orosz–ukrán háborúról. Az oroszok ezzel szemben azzal vádolják az ukránokat, hogy általuk került a feketepiacra a termérdek fegyver, melyek végül Gázában kötöttek ki.

Az ukránok szerint az oroszok állnak a háttérben

Oroszország „adta át” az ukrán harcosoktól zsákmányolt nyugati fegyvereket a Dél-Izraelben és a Gázai övezetben harcoló Hamász fegyvereseinek − állítja az ukrán katonai hírszerzés.

Az orosz hadsereg az Egyesült Államok és az Európai Unió országai által gyártott szerzeményeket adott át, amelyeket a húsz hónapja tartó háborúban a kijevi harcosoktól zsákmányoltak − közölte hétfői közleményében az ukrán katonai hírszerzési főigazgatóság (GUR), mely azt is megjegyezte, Moszkva mindezt azzal a céllal tette, hogy később azt állíthassa, az ukrán hadsereg adta el a nyugati adományokból származó fegyvereket a Hamásznak.

A Newsweek már júniusban arról számolt be, hogy

az izraeli hadsereg aggódik amiatt, hogy az Ukrajnába áramló amerikai és nyugati gyártású fegyverek Izrael közel-keleti ellenségeinek kezébe kerülhetnek.

„Nagyon aggódunk amiatt, hogy ezek az eszközök egy része a Hezbollah és a Hamász kezébe kerülhet” − mondta a lapnak egy névtelenséget kérő magas rangú izraeli parancsnok.

A GUR szerint az állítólagos terv célja az ukrán hadsereg lejáratása és a Kijev nyugati támogatóitól érkező katonai segélyek meggátolása. Ukrajna ugyanis nagymértékben támaszkodik a nyugati katonai segélyadományokra, hogy fenntartsa a Kreml erői elleni háborús erőfeszítéseit.

Az ukrán hírszerzés szerint amerikai gyártmányú gyalogsági felszerelések kerültek a Hamász birtokába

− mondta a Newsweeknek Olekszandr Krajev, a kijevi Ukrainian Prism nevű agytröszt munkatársa.

A Háborús Tanulmányok Intézete (ISW) pedig azt sugallta, hogy a Kreml a Hamász-támadásokat is arra használja fel, hogy a nyugati figyelmet elterelje és az Ukrajna iránti támogatást aláássa.

Jelenleg azonban nincs meggyőző bizonyíték arra, hogy Oroszország közvetlenül részt vett volna az ötödik napja tartó konfliktusban.

„Nehéz elképzelni, hogy Oroszország részt vett a támadás megtervezésében”

− mondta korábban a Oleg Ignatov, a Soros György által is finanszírozott International Crisis Group vezető oroszországi elemzője. „Természetesen olyan világban élünk, ahol semmit sem zárhatunk ki. De én nem láttam erre nézve semmilyen bizonyítékot.”

Rakétákat fog el az izraeli Vaskupola légvédelmi rendszer a gázai határ mellett (Fotó: Mostafa Alkharouf/Anadolu Agency via Getty Images)

Az oroszok szerint az Ukrajnának szánt fegyverek egy jelentős része a fekete piacon köthetett ki

Ezzel szemben

orosz tisztviselők többször rámutattak arra, hogy Ukrajna a nyugati országoktól kapott fegyvereket a feketepiacon keresztül harmadik feleknek adja el.

Az Egyesült Államok által Ukrajnának szállított fegyverek a Perzsa-öbölbe kerülhettek, ahol valószínűleg Izrael, Amerika legszorosabb szövetségese ellen használják őket a térségben – derül ki egy közzétett jelentésből, melyet a Sputnik India ismertetett.

A helyzet újabb fejezetet jelenthet az amerikai fegyverszállítmányok átirányításának hosszú örökségében − írta cikkében a Newsweek.

A megfigyelők aggódnak, hogy a Hamász amerikai fegyvereket használhat. Korábban Donald Trump volt amerikai elnök fia, az ifjabb Donald Trump is felhívta a figyelmet az amerikai gyártmányú M4-es támadófegyverekre, amelyeket a palesztinok kezében láttak.

Trump Jr. azt is felvetette, hogy ezek a gépfegyverek a 70 ezer automata gépfegyver között lehetnek, amelyeket Washington a tálibok afganisztáni támadásakor hagyott hátra, amikor 2021-ben sietve visszavonultak katonái.

A Sputnik szerint érdekes módon a Newsweek jelentése arról, hogy nyugati fegyverek kerülnek a közel-keleti radikális szervezetek kezébe, éppen akkor jelent meg, amikor a Hamász palesztin katonai mozgalom és Izrael között az elmúlt évtizedek egyik legvéresebb eszkalációja zajlik.

Közben Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője – kommentálva azokat a jelentéseket, amelyek szerint a Hamász állítólag Ukrajnából kapott fegyvereket – hétfőn azt mondta, Izrael minden bizonnyal tanulmányozni fogja a régióba irányuló fegyverszállítások forrásait. „Nyilvánvaló, hogy az izraeliek részletesen tanulmányozni fogják e fegyverek forrásait ebben a térségben” – mondta Peszkov újságíróknak, hozzátéve, hogy meg kell várni, amíg rendelkezésre állnak a pontos információk.

Oroszország már 2022 közepén figyelmeztetett arra, hogy az ukrán fronton használt fegyverek egy jelentékeny része a Közel Keleten köthet ki.

Szergej Sojgu védelmi miniszter egy televíziós nyilatkozatában elmondta, hogy

Ukrajna eddig több mint 28 ezer tonna katonai szállítmányt kapott, és a nyugati fegyverek egy része a Közel-Keleten jelenik meg.

Állítását ugyanakkor nem támasztotta alá bizonyítékokkal.

Szakértők régóta figyelmeztettek minderre

Számos biztonságpolitikai szakértő és agytröszt is figyelmeztetett arra, hogy Ukrajnából terrorcsoportok kezére kerülhetnek nyugati típusú fegyverek.

2022 júliusában a CNN arról cikkezett, hogy Ukrajna számos a Nyugat által átadott fegyverrel nem tud elszámolni és ezek az eszközök a fekete piacon köthettek ki a célállomások között pedig a Közel-Kelet is szerepelt. Az amerikai hírcsatornának akkor egy amerikai forrás úgy nyilatkozott, hogy

„Rövid ideig tudjuk csak követni, mi történik az Ukrajnába küldött fegyverzettel: amint a szállítmány belép a háborús zónába, egy nagy fekete lyukba zuhan, és onnan semennyi információval sem rendelkezünk.”

A CNN amerikai forrásai úgy mentegetőztek, hogy az USA-nak nincs lehetősége arra, hogy minden egyes Ukrajnának szánt szállítmányt nyomon kövessen.

Amikor a Biden-kormányzat meghozta a döntést, hogy több milliárd dollárnyi fegyvert és felszerelést küldjön Ukrajnába,

számolt azzal a kockázattal, hogy a szállítmányok egy része végül „váratlan helyekre” kerülhet

– mondta egy védelmi tisztviselő.

A Pentagon sajtótitkára, John Kirby akkoriban úgy fogalmazott, hogy az amerikai védelmi minisztérium által biztosított, raklapnyi fegyverekkel megrakott teherautókat az ukrán fegyveres erők veszik át – elsősorban Lengyelországban –, majd behajtanak Ukrajnába. Ettől kezdve „az ukránokon múlik, hogyan osztják el őket országukban”.

Jordan Cohen, a CATO intézet védelmi és külpolitikai elemzője, aki fegyvereladásokkal foglalkozik, azt mondta, hogy az Ukrajnába áramló fegyveráradat körül a legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy mi történik ezekkel az eszközökkel, ha a háború véget ér vagy valamilyen elhúzódó patthelyzetbe torkollik.

Néhány fegyver elkerülhetetlenül a feketepiacra került, beleértve a légvédelmi Stinger-rakétákat is, amelyeket az USA Ukrajnának szállít.

Catherine De Bolle, az Europol ügyvezető igazgatója 2022 májusának végén azt mondta a német sajtónak, hogy nagyon aggódnak amiatt, hogy a Nyugat által Ukrajnába küldött katonai felszerelések a feketepiacra, terroristák és bűnözők kezébe kerülnek. De Bolle a Die Welt nevű német lapnak adott interjújában akkoriban elmondta:

az Ukrajnába szállított fegyverek könnyen bűnözők kezébe kerülhetnek, ami veszélyezteti az EU belső biztonsági helyzetét.

Jürgen Stock, az Interpol vezetője együttműködésre szólította fel a tagországokat a fegyverek felkutatásában, mivel várható, hogy „a háború befejeztével a fegyverek elárasztják a feketegazdaságot”.

A bűnözői csoportok megpróbálják kihasználni ezeket a kaotikus helyzeteket – így Stock, aki szerint a „nehézfegyverek is elérhetőek lesznek a bűnözői piacon”.

Hozzátette: „A fegyverek beáramlására számíthatunk Európában és azon túl is. Számolnunk kell azzal is, hogy

ezeket a fegyvereket más kontinensekre is elszállítják.”

Kinek az érdeke?

A Newsweek és a nyugati sajtó egy jelentős része kész tényként kezeli, hogy Moszkva közeledése Iránhoz állhat a háttérben és a két állam együttesen állhat a palesztin csoportok felfegyverzése mögött. Ezeknek a megállapításoknak ellentmondhat ugyanakkor, hogy bár Izrael csatlakozott a nyugati szankciókhoz, humanitárius segítségen kívül mással nem szolgáltak az ukrán félnek. Nem kevés bírálat is érte emiatt Izraelt ukrán részről, ugyanakkor azon kívül, hogy több fegyverrendszer átadása is szóba került az Ukrán fél részére, valós ilyen irányú segítségnyújtásra nem került sor.

Ebből következőleg kérdéses, vajon miért lenne Oroszország érdeke az, hogy mindez megváltozzon és izraeli csúcstechnika jelenjen meg az ukrán katonák kezében?

Ugyanis amennyiben az derül ki, hogy Oroszország közvetve vagy Iránon keresztül fegyverekkel látta el a Hamászt, minden bizonnyal nagy mértékben megváltoztatná Tel-Aviv álláspontját.

Hogy pontosan hogyan is került ilyen mennyiségű fegyver Gázába, egyelőre kérdéses, ugyanakkor az izraeli hatóságoknak nem lesz könnyű dolguk a tekintetben, hogy lekövessék az útvonalat és azt, hogy mely államok állhattak a háttérben.

(hirado.hu)

polkorrekt