Kissinger is megszólalt
Kissinger: „Súlyos hiba volt ennyi, teljesen különböző kultúrájú, vallású és felfogású embert beengedni”
A német Welt televíziós csatornának adott interjút Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter.
Mint kiderül, Kissinger szerint aggasztó, hogy a Hamász palesztin terrorszervezetet éltetik Berlinben Izrael brutális megtámadása után. A politikus leszögezte: mindez annak a jele, Németország túl sok külföldit engedett be az országba.
„Súlyos hiba volt ennyi, teljesen különböző kultúrájú, vallású és felfogású embert beengedni”
– mondta a reálpolitika nagymestere.
Kissinger szerint a Hamász nyílt agresszióját nem lehet büntetlenül hagyni, de arra vigyázni kell, hogy ne alakuljon ki egy több nemzetre kiterjedő háború.
Fennáll a veszélye, hogy a közel-keleti konfliktus eszkalálódik, és az izraeli megtorlásra válaszul más arab országok is beszállnak a harcba
– mondta a volt diplomata. Példának az 1973-as jom kippuri háborút hozta fel, amikor egy Egyiptom vezette koalíció támadta meg Izraelt. Kissinger szerint, ha Izrael mértéktelen hadjáratba kezd a Hamász ellen, akkor a terrorszervezetnek nem lesz más lehetősége, mint belerángatni a konfliktusba az egész arab világot. Ha ez megtörténik, akkor elveszik a remény a béketárgyalásokra a Közel-Keleten. A volt külügyminiszter szerint annak a lehetősége is fennáll, hogy Izrael megtámadja Iránt, ha kiderült, hogy Teheránnak köze volt a Hamász akciójához. Ezt egyelőre mindenki tagadja.
Az, hogy egyszerre zajlik két olyan konfliktus, mint az orosz–ukrán, illetve az izraeli háború, alapvetően ássa alá a jelenleg ismert nemzetközi rendszert – véli Kissinger.