A brit védelmi miniszter Donald Trumpot másolva elrabolná Vlagyimir Putyint

A brit védelmi miniszter Donald Trumpot másolva elrabolná Vlagyimir Putyint

Ha a világ bármelyik vezetőjét elrabolhatná, Vlagyimir Putyint venné őrizetbe, majd számoltatná el háborús bűnök elkövetéséért – erről nyilatkozott John Healy brit védelmi miniszter a The Kyiv Independentnek adott interjújában.

Healey január 9-én, a csaknem négy éve tartó háború egyik legnagyobb, Kijevet ért, több halálos áldozatot követelő orosz támadás helyszínén nyilatkozott. Elmondta, hogy ezek a háborús bűnök magukban foglalják „amit Bucsában láttam az egyik első ukrajnai látogatásomon”, valamint „azoknak az ukrán gyerekeknek az elrablását, akikkel Irpinyben találkoztam”.

Bár mindez alig egy héttel korábban még nagyrészt hipotetikusnak tűnt, az, hogy Donald Trump amerikai elnök egy merész lépéssel elfogta Nicolás Madurót, Venezuela vezetőjét, megrendítette a nemzetközi, szabályokon alapuló világrendet, és megnyitotta az utat annak lehetősége előtt, hogy más országok is hasonló lépésekre szánják el magukat.

Ez egy olyan ember, akit meg kell állítani. Ez egy háború, amelyet meg kell állítani. A mi küldetésünk pedig az, hogy támogassuk Ukrajnát a mai harcában, és segítsünk biztosítani a békét a jövőre nézve

– jelentette ki a brit védelmi miniszter.

Healey hozzátette, „mindent elmond Putyin elnökről és az elszántságáról, hogy nemcsak háborút folytat Ukrajna ellen, hanem civileket, városokat és azt az infrastruktúrát is célba veszi, amelyre az embereknek a tél közepén létfontosságú szükségük van.

polkorrekt