Rendelet helyett sumákolás – megint a taxisok fizetik az árát

Szerdán ismét tüntet a személyszállítási ágazat. Oka? Megbukott az önkormányzat sumákolása! Évek óta folynak a rendőrségi és NAV vizsgálatok, ellenőriz a BKK, de az eredmény szinte semmi. Sőt! Jó ideje megy az eredménytelenségi mutatók miatti egymásra mutogatás BKK- Főváros – Kormányhivatalok háromszögében, de szinte az összes ellenőrzési szereplő között.
Próbálja mindegyik a megtépázott mundért és saját munkáját védeni, persze közben legkevésbé sem az eredményes munkára törekedve. Mindig a másik szervezet, szerv a hibás, hiszen saját véleménye szerint mindegyikük tökéletesen végzi a saját feladatát, mégis valahogy sosem a jó irányba haladnak a dolgok. Menet közben, amikor valamelyik neki durálná magát egy-egy valódi eredménnyel kecsegtető eljárásnak, például Fogyasztóvédelem, akkor valahogy még a peres eljárás is hopp, eltűnik az enyészetben.
Jól láthatóan nem igazán megy az agyonszabályozott ágazatban a rendteremtés.
Be kell látni, hogy a kiadott önfényező közlemények nem fogják rendbe tenni az ágazatot, és ezekben a valós problémákat eltusoló napi eseményekben élen jár a Főváros vezetése, a saját, háton belüli cégével, úgynevezett BKK–val. Az ő szakmaiatlanságuk, töketlenségük kiegészül az „érdekvédő” szervezetek ész nélküli ötleteivel, amit a főváros Kiss Ambrus alpog… bocsánat, már csak főigazgató vezérletével, Vitézy „szakértelmével” kiegészítve még megtromfol egy-egy liberális találmánnyal. Ehhez jelen pillanatban kellő segítséget kapnak a semmiből előbukkant rendőrszakszervezet (KRSZ) és a közel 40 éve ámokot futó Metál Zoltán (OTSZ) képében, és máris megvan a csodás megoldás!
A meglévő rendeletek, szabályozások látványos félremagyarázása évek óta nagyon megy a BKK- Városháza kombónak, és ehhez támogatást ad az NKH–nál gyakorta tapasztalható fejetlenség. Íme, a tökéletes káosz receptje.
Azonban a liberális gondolkodás szerint megvan a csodaszer, csodafegyver, persze megint csak amúgy a maguk módján.
Jelenleg a személyszállító körökben meglehetősen kiverte a biztosítékot – megjegyezzük, ezúttal teljes joggal –, hogy a meglévő szabályozások betartása és betartatása helyett inkább újabb szabályozásokat, szigorításokat akarnak bevezetni. Sőt, a szeptember 24-i testületi ülésen meg is akarják szavaztatni azokat.
Természetesen a tervezetből nem hiányzik a kormányhoz fordulás sem, hiszen ha már az önkormányzat és kebelcége, a BKK képtelen megoldani a rá háruló feladatokat, akkor természetesen mutogassunk a kormányra, hiszen ők a bűnbakok.
Jelenleg tehát ott tart a taxis ágazat, hogy több hónapon át tartó tárgyalássorozat után a személyszállítók által kért tarifaemelést mondvacsinált okokkal szétoffolták a városházán, a bármilyen szintű létszámrendezést tárgyalni sem óhajtották, cserébe be akarnak emelni a jogosítványokat érintő pontrendszerből egy jóval szigorúbb feltételrendszert. Az alábbi videón jól látható, a KRSZ prominense (és akkor abba ne menjünk bele ismét, hogy egy, a taxisokat ellenőrző rendőr vezetése alatt álló szakszervezet hogy integrálhat a tagjai közé általa ellenőrzött taxisokat) elismeri, hogy az ötlet tőle, tőlük származik, „csak hát nem úgy, ahogy jelenleg a tervezetben szerepel”. A másik feltűnő esemény a videón, hogy az újkori „érdekvédők” közül kizárólag a KRSZ szerepel a bizottsági ülésen, a régi motorosnak számító Metál mellett, valamint a BKIK, melynek a szerepe még legalább érthető is.
És itt tennénk fel a kérdést: tud-e nyilatkozni a KRSZ arról, hány taxis tagja van regisztrálva a szakszervezetben, és ezek közül mennyi a másodállásban taxizó rendőr, akiket egyébként ők (nem) ellenőriznek. És megkérdeznénk Metál urat is arról, hány taxis tag van az OTSZ-ben, de kérjük, csak azokat sorolja fel, akik még élnek, azokat nem, akiknek a temetésén ő mondta a gyászbeszédet. És ha és amennyiben válaszolnak, vessük már össze ezeket a számokat a BKIK, mint kamara soraiban levő taxisokkal, valamint a többi érdekvédő taxis szervezet számaival. Elég meglepő adatok fognak érkezni, melyek még inkább érthetetlenné teszik, vajon miért ezek a képviselők ültek a tárgyalóasztalnál.
Mondjuk véleményünk szerint az egy dolog, hogy a BKK és az NKH rendre mosdatják egymást, amikor valami nem túl jól sül el, de rendeletmódosítás helyett elég lett volna annyit felvezetni a rendőr alezredesnek, hogy az újkori felhígított sofőrállomány jelentős (szerényebb képességű) része csak 2 év korlátozással kapta meg a PÁV vizsgát. Valamilyen rejtélyes ok miatt azonban az NKH 5 évre adta ki részükre is a taxi vezetői engedélyt, így pedig máris elég érdekes a helyzet. De hát az ellenőrzésekért egykoron felelős alezredestől ilyen belső információk megismerése már nem lehet feltétel, ugye?
De nézzük mi és hogyan vezetett egyáltalán idáig. Hogyan akarják elsumákolni az ellenőrzések szándékos hiányosságait. És ha már jelenleg a személyszállítók követelései között van az illegális, engedély nélküli szolgáltatók ellenőrzése is, nézzük az Unióban évek óta porondon lévő adatvédelmi előírásokat.
Most szeretnénk jelezni, hogy utolsó cikkünk kissé kiverte a biztosítékot az illegálisoknál, közel egy napig olyan terheléses támadást kaptunk, amire rutinos szakemberek is csak a fejüket kapkodták, ezért előre szólunk, hogy a cikk megjelenésével egy időben ismét megtesszük az illetékes hatóságokhoz a bejelentéseket, teljesen felesleges tehát megint milliókat költeni egy hackerre.
Az utolsó cikk után a NAV, GVH, stb. szinte azonnal megmozdult, a BKK viszont az eléggé sakk-matt helyzetre annyit tudott válaszolni mintegy 28 nap után, hogy ennyi idő alatt még nem tudták kitalálni, hogyan magyarázzák meg a megmagyarázhatatlant, ezért időt kérnek! Azt elfelejtették megemlíteni, hogy a cikkben írtakra már készen van a rendeletmódosítási terv, de azért ez nem csak számunkra, hanem sokak számára is jelzésértékű. Mindezzel együtt már látható, mire vár a BKK ez ügyben: a szeptember 24-i önkormányzati rendelet módosításra, amely nyilvánvalóan a taxi ellenőrzési osztály és annak vezetője, Rásó Hajnalka agyszüleménye.
Csak egy gyors előzetes. A készülő rendelet szerint a fuvarkiosztó appokat fejleszteni kellene a társaságoknak, hogy előre számítható legyen egy utazás. Mindezt az az önkormányzat akarja előírni, amelyiknek a saját cége, a BKK Zrt. nem csak hagyja, hogy a fix tarifa ellenére kiváltságos cégek kedvezményeket adjanak az utazásokból, de hallgatólagosan támogatja is, mert az elmúlt sok-sok évben egyetlen bejelentésre sem volt hajlandó lépni, pedig elvileg az ellenőrzési jogkör nála van. (De minek.) A főváros rendelete pedig teljesen egyértelműen fogalmaz ebben a kérdésben, ugyanis az utas felé kizárólag a taxaméter által mutatott összeg számítható fel és fizettethető. Ezt éppen csak az önkormányzat és a BKK nem érti. Vagy érti, csak nem foglalkozik vele, ha számára szimpatikus cég nyújtja azt a kedvezményt.
Utolsó cikkünk védjegyoltalmi részére is megérkezett a kibújó keresésének kísérlete, és már a pajzsmatrica védjegyoltalmi bejegyzésének hiányát próbálják elsumákolni az új tervezetben. De nézzük tovább: a tervezet érinti a nagy port felvert szabadjelző kérdését is. A szövegkörnyezet ismeretében az önkormányzat nem csinál mást, mint a szabadjelző kérdésében most szabja a Boltra az immár 2016-os indulás, és a 2019-es névváltás óta szabálytalan, és védjegyoltalommal nem rendelkező szabadjelző használatát. Megjegyezzük, hogy a BKK által alkalmazott eljárást akarják beemelni a fővárosi taxi rendeletbe, ezek szerint a BKK 6 évvel megelőzte az önkormányzatot, de még önmagát is.
Azonban az SZNTH mai napi nyilvántartása alapján sincs új eljárás a Bolthoz kapcsolhatóan. Ebből viszont az következik, hogy ahogyan azt az előző cikkünkben leírtuk, az észt Bolt és a Bolt Htx. közötti többször hivatkozott franchise szerződés nincs érvényben. A karácsonyi, Kiss Ambrus-féle, és Vitézy által is támogatott önkormányzati törekvés az, hogy tisztára mossák a Bolt szennyesét, enélkül pedig nem fog teljesülni. Arról már ne is beszéljünk, hogy ilyen mértékű csalássorozatot már az illetékes felügyeleti Kormányhivatal sem fog szó nélkül hagyni.
Nézzük az adatvédelmi részt, mert igencsak kíváncsian figyeljük, ezzel mit fog kezdeni a Karácsony-Kiss-Vitézy nagy hármas. Nagyon úgy tűnik ugyanis, hogy a Bolt adatkezelési oldalán fellehetőek szerint minimum a NAIH-Fogyasztóvédelemmel kell megbirkózniuk.
Magyarországon jelenleg a taxikban és az utazások során tiltott a kép-és hangfelvétel készítése. Nem hogy nem ajánlott, hanem egyértelműen és határozottan tilos. Az önkormányzati tervezet szerint most akarnak a kormányhoz fordulni, mégpedig a jogszabály módosításáért.
Nyilvánosságra hoztuk már, mintegy 2 évvel ezelőtt, hogy a NAIH értesítésre került egy akkor friss adat alapján, nevezetesen, hogy a Bolt applikációja rögzíti az utazások (és még ki tudja mikor) során a hanganyagot. A NAIH értesítése szerint az észt társhatóság bevonásával vizsgálatot indított, és értesítést ugyan azóta – ígéretük ellenére – nem küldtek, de nyilván eredményesek voltak, már csak amiatt is, mert a Bolt nyilvános GDPR alkalmazása szerint:
„Utazás során rögzített hangfelvételek ? !
Az Utazás során rögzített hangfelvételek funkción keresztül a Hangfelvétel adatokat 24 órán át őrizzük meg, miközben azok a felvételt készítő személy eszközén helyben tárolódnak. A felvételek 24 óra elteltével automatikusan törlődnek, ha nem készül jelentés a Bolt Ügyfélszolgálata számára, és a felvételt a jelentés részeként nem osztják meg kifejezetten a Bolt Ügyfélszolgálatával. A megosztott és a Bolt által kivizsgált felvételek 7 nap után automatikusan törlésre kerülnek, kivéve, ha a megőrzési időszakot vizsgálati/jogi okok miatt manuálisan meghosszabbítják.”
Az észt Bolt „független adatkezelőként” határozza meg saját magát, kiemelten a: „A Bolt Operations OU független adatkezelőnek minősül az árak kiszámítása, valamint a fizetésfeldolgozás és annak adminisztrációja céljából kezelt személyes adatok tekintetében (különösen a Fizetési adatok tekintetében.” Ez az „irányelv alkalmazás” azért megér egy bejelentés kiegészítést a már folyamatban lévő eljárásban.
Ezt meghaladóan már csak annyi a probléma, hogy a Bolt OU az unió tagállamaiban regisztrált utasai hogyan utaznak Magyarországon? Hogyan érik el a sofőröket? Az világos és egyértelmű, hogy a francia, olasz, német, stb. utas csak az észt Bolt rendszerébe regisztrálhat, azonban egy nyaralása során Magyarországon is igénybe tudja venni a szolgáltatást. Azonban ha a fentiek szerint adatkezelési (és adózási, illetve adó elkerülési) irányelv alkalmazást nézzük, a magyar Bolt Htx. nem közvetítheti a fuvart a számára.
Az adatkezelési szabályzat szerint (is) a fuvarközvetítést az észt Bolt folytatja Magyarországon, mégpedig engedély és letelepedés nélkül, a fentiek szerint még a látszatra sem ügyelve. Úgysem veszi észre senki. De, úgy tűnik, mégis.
Nézzük azonban, hogy a bejáratott ügymenet alapján mi történik, ha valaki(k) észreveszik, mi az oka annak, hogy jelen esetben személyszállítók ezrei kerülnek megélhetési problémákba, ezrek hagyják ott a személyszállítást, és 12 taxi társaságból miért maradt napjainkra 5. Nem másért, minthogy helyüket átvegyék az illegális, engedély nélküli szolgáltatók, és nem csak sofőr, de „fuvarszervezői szinten” is. Ez aztán a magyar gazdaság védelme a’la Önkormányzat- BKK és egyéb liberális módra.
Az eddigiek alapján mi történik hát feljelentésekkel, bírósági ügyekkel? Elindulnak a vizsgálatok, aztán rövidebb-hosszabb idő elteltével sorra kihunynak, elenyésznek. Az elkövetők meg verik a mellüket, lám semmit nem állapítottak meg a vizsgálatok. Itt minden rendben kérem szépen.
Ilyenkor érdekes módon mindig eszébe jut az embernek, amikor a bírók a tüntetésükön a kamerákba nyilatkozták, hogy befolyásolják őket, nyomás alatt vannak, csak éppen azt nem mesélték el, vajon milyen ügyekben és kik által.
A lényeg, hogy dőljenek a milliárdok Észtországba, nem számít, hogy egy másik ország a károsultja. Ezekből a pénzekből aztán nyíltan és bevallottan támogatják az észtek a szivárványos törekvéseket, az ukrán háborút, de ezekből a pénzekből juthat, és nagy valószínűséggel jut is az éppen porondon lévő baloldali kötődésű antifa felforgató elemekhez is. Őket éppen most akarják Orbán Viktor és a Mi Hazánk indítványára terrorszervezetnek nyilvánítani és betiltani. Megjegyezzük, nagyon helyesen.
Nézzük tehát a neveket, ki és kik a felelősök ezekért az ügyekért, kik felelősek taxisok ezreinek a tönkretételéért, és kiknek a segítségével tünnek el milliárdok az országból.
A Wolt ügyvezetője Tajti Ákos, aki együtt dolgozott Sabjányi Lászlóval, aki később a Bolt Htx. ügyvezetője lett. A Woltnál ők építették ki a magyar munkavállalókat hátrányba hozó, jelenleg is aktív, külföldi futárokon alapuló rendszert, amely ellen egyébként épp a napokban ismételten is tüntettek. A céginformációs adatok szerint Tajti még dolgozott az MVM Zrt-ben is, ez annyira nem baloldali kötődésű. Sőt, a Belebani Kft. tulajdonosa és ügyvezetője is volt, később csak ügyvezetője, amelyet megvásárolt a SINE QUANON TRUST Bizalmi vagyonkezelő Zrt. Ennek a cégnek az ügyvezetői dr. Horváth Balázs/TV2 (ez sem igazán baloldali) és dr. Békési Balázs. Békési ügyvéd úr okleveles adótanácsadó, ahogy a cégcsoportjuk is ezzel foglalkozik, de az európai bizottság adójogi biztosának a kabinetjében tevékenykedett 2005-2007 között. Sőt, Békési neve a Deloitte pénzügyi Zrt-nél is felbukkan, amely viszont a 24.hu 2009-es cikke szerint kapcsolható Oszkó Péter és Bajnai Gordon személyéhez. Ha sikerült Bajnaiéknak 2005-ben a budapesti repülőteret elkótyavetyélni és külföldieknek átjátszani, meddig tart most vajon a fővárosi taxis piac elkótyavetyélése, külföldiek kezére játszása és vendégmunkások ide csalogatása? Majd a kormány ezt is visszavásárolja, ha akarja és tudja. Vagy nem. Nem véletlen tehát Vitézy Dávid mostani kommunikációja, mely egyértelműen az applikációs cégek irányába mutat és arra felé terelgeti a dolgokat. Ezek után már nem is lepődünk meg azon a tavaly év eleji híren, mely szerint „ Észt cégen keresztül gyűjtik az adatokat Bajnaiék”.
Mindezekből kiderül, hogy a Bolt mögött mind magyar, mind észt vonatkozásban felmerülnek pénzügyi vonalon mozgó tanácsadó cégek és személyek, sajnálatos módon mind a két politikai irányvonalból. Csodálkozunk, hogy elakadnak a hivatali és bírósági eljárások? Azért egy volt miniszterelnöknek és pénzügyminiszternek lehet egy-két jó ismerőse problémás helyzetekre, ezt külön nem kell bizonygatni.
Szeptember 24-én tehát a fővárosi közgyűlésnek a rendszerváltás óta eltelt legszégyenteljesebb előterjesztése lesz porondon, kíváncsian várjuk, meg merik-e szavazni a képviselők ezt a gyalázatot, amely egyébként a Bolt adózási szokásai, de inkább nem szokásai alapján felér egy gyenge hazaárulással!
Győz a liberális pusztítás újabb eszköze, vagy van még józan ész és józan ember, képviselő ebben a gyászosan működésű önkormányzatban? Egyáltalán az álláshalmozó Tiszások hazaérnek addigra Brüsszelből vagy Strasbourgból? Főpridemester elvtárs, nem lenne jobb megoldás ezt a módosítási csomagot visszavonni, és megpróbálni átgondolni, ki mit kockáztat ezzel? Esetleg valós taxisokkal, valódi érdekvédőkkel megvitatni a kérdéseket nem lenne hasznosabb? A hírek szerint a személyszállítók ott lesznek, bátran lehet őket kérdezgetni!
Egyébként köszönjük, BKK Zrt. az együttműködést, a választ már megkaptuk. Továbbra sem a szabályok betartása és betartatása mellett dolgoztok, hanem tevékenyen részt vettetek és vesztek egy olyan rendelet módosításban, amely egyetlen egy piaci résztvevő számára nyújt ismét előnyöket, és próbáljátok a saját végtelenül romlott és áldatlan tevékenységeteket védeni.