Pártlogós csomagokkal készült az iskolásoknak a TISZA Párt helyi csoportja – törvénysértő politikai akció körvonalazódik

Pártlogós csomagokkal készült az iskolásoknak a TISZA Párt helyi csoportja – törvénysértő politikai akció körvonalazódik

A jelek szerint a TISZA Párt helyi szervezetei számára nem jelent akadályt az, hogy a köznevelési törvény egyértelműen tiltja a pártok és politikai szervezetek jelenlétét, megjelenését az oktatási intézményekben. A Magyarkőris TISZA Sziget a Talpra Magyarok Facebook csoportban osztotta meg, hogy iskolásoknak szánt „apró ajándékokat” készítettek a tanévkezdésre.

A Magyarkőris TISZA Sziget által közzétett képek minden kétséget kizáróan igazolják, hogy a párthoz kötődő szervezetiskolás gyermekeknek szánt csomagokat állított össze.

⚠️Az első fotón jól látható: több tucat színes csomag készült „Kedves iskolás!” felirattal, rajzfigurákkal.

⚠️A második képen a kis csomagok közelebbről láthatók – színes állatfigurák,jókívánságok szerepelnek rajtuk.

⚠️A harmadik felvétel a legbeszédesebb: itt tisztán látszik, hogy a matricás kártyákon a Magyarkőris TISZA Sziget logója is szerepel, vagyis egyértelműen politikai szervezethez köthetők az ajándékok.

A törvény világosan tiltja

A köznevelési törvény egyértelműen fogalmaz:

„A nevelési-oktatási intézmény helyiségeiben, területén párt, politikai célú mozgalom vagy párthoz kötődő szervezet nem működhet, továbbá az alatt az idő alatt, amíg az óvoda, iskola, kollégium ellátja a gyermekek, tanulók felügyeletét, párt vagy párthoz kötődő szervezettel kapcsolatba hozható politikai célú tevékenység nem folytatható.” (2011. évi CXC. tv. 24. § (3)bekezdés)

A jogszabály célja, hogy a gyermekek politikai befolyástól mentesen tanulhassanak. Nem lehet kérdés: egy pártlogóval ellátott ajándékcsomag átadása is politikai tevékenységnek minősül, hiszen egyértelműen a párthoz köti a gesztust.

Fontos hangsúlyozni: jelenleg nincs bizonyíték arra, hogy a Magyarkőris TISZA Sziget a csomagokat ténylegesen kiosztotta volna a diákoknak. Ami biztos: elkészítették őket, és nyilvánosan vállalták, hogy iskolásoknak szánják azokat. Már ez a tény is jogi és erkölcsi aggályokat vet fel.

A szándék világos: a párt közvetlenül az iskolás gyermekeket akarta megszólítani, ezáltal pedig a szülőket is befolyásolni politikailag.

De, ha már az elkészítésük nyilvánosságra került, joggal várható el, hogy az illetékes hatóságok – az Oktatási Hivatal vagy akár a választási bizottság – vizsgálatot indítsanak az ügyben.

A TISZA Párt helyi csoportjának akciója azt mutatja, hogy a párt nemcsak tapasztalatlan, hanem felelőtlen is: miközben a „tiszta politikát” hirdeti, törvényt sért. A Magyarkőris TISZA Sziget akciója újabb bizonyítéka annak, hogy a baloldali pártok nem tartják tiszteletben a törvényeket, ha politikai hasznot remélnek.

(Tűzfalcsoport)

polkorrekt