Újabb felvétel a Tisza adótervéről: „Nem fogok mindent elmondani, mert akkor megbukunk”

Újabb felvétel a Tisza adótervéről: „Nem fogok mindent elmondani, mert akkor megbukunk”

A Tisza alelnökének újabb kijelentései kerültek napvilágra. Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke nem akar mindent elmondani pártja adóterveiről, mert akkor szerinte megbuknának – derül ki a felvételből.

Tarr a párt adóterveiről beszélve mindössze fél perc leforgása alatt több botrányos kijelentést is tett. Bevezetésül megjegyezte, „nem tudom, ki mindenki veszi ezt most fel”, majd előre szabadkozott, hogy a következő szavait „össze lehet úgy rakni, hogy ebből akár bukás is lehet a választáson”.

Később még erősebben fogalmazott:

Nem fogok mindent elmondani, mert akkor megbukunk

– ismerte be.

Ez a videó azon az etyeki összejövetelen készült, ahol a tiszások 80 százalékos többséggel megszavazták az adóemelést jelentő többkulcsos Tisza-adót, és ahol Tarr azt is mondta, hogy „választást kell nyerni, és utána mindent lehet”.

polkorrekt