
Magyar Péter országot jár, de várakozása ellenére nem mindenhol örülnek neki. Szinte mindenhol ellentüntetők várják, és mivel elég egyedi módon értelmezi a szólásszabadságot, hát nem is óhajt mindenkivel szóba állni.
A Mandiner stábja elkísérte Magyart Pétert csütörtöki országjárására. Móna Márk, a lap riportere pár kérdést szeretett volna feltenni a Tisza Párt vezérének, aki elengedte a kérdéseket a füle mellett, majd sietősen beült a kocsijába.
Nagy igyekezetében ügyesen rávágta az autó ajtaját az újságíróra.
Rácsukta a kezemre az ajtót! … Akkor vegye ki onnan!
– hangzott a rövid, valószínűleg fájdalmas diskurzus az újságíró és Magyar között.
Magyar párttársai se voltak beszédes kedvükben, kérdésekre ők sem válaszoltak, a sajtót pedig nem engedték be a rendezvényekre.
A Tisza Párt elnöke pénteken Pákozdon folytatta országjáró turnéját, ahol a politikust felháborodott ellentüntetők várták.
A héten újabb hangfelvételek kerültek nyilvánosságra a Tisza Párttal összefüggésben, ezúttal a szervezet zavaros pénzügyeiről. A felvételen Radnai Márk, a párt alelnöke hallható, amint elszórt százmilliókról, zavaros szerződésekről és átláthatatlan megbízásokról beszél.
Az elhangzottakkal kapcsolatban Magyar Pétert pénteken pákozdi országjáró rendezvényén kérdezte a Magyar Nemzet. A Tisza Párt elnöke azonban ezúttal is kitérő válaszokat adott.
A helyszínen a pártelnököt ismét ellentüntetők várták. Az egyik férfi a lapnak úgy fogalmazott: „A pákozdi 1848-as szabadságharcosok forognak a sírjukban, Magyar Péterék megszégyenítik Pákozdot.”
Itt azonban még nem értek véget az országjáró turné kalandjai. Tegnap délután Dunaújvárosban is járt Magyar Péter, ahol kényszerzubbonnyal várták.
Az épület oldalsó bejáratához érkezett, ahol gyorsan bemenekítették a biztonsági emberek. Érkezésekor a sajtó kérdéseire ismételten nem válaszolt.
Úgy látszik, gazda nélkül maradt a fenti kényszerzubbony, mert dalos pacsirtaként reagált Magyar Péter a mai székesfehérvári rendezvényén feltett kérdésekre.
A Hír TV riportere arról érdeklődött, hogy a Tisza Párt elnöke és politikai formációja kap-e támogatást külföldről vagy az Európai Néppárttól, azonban
Magyar Péter válasz helyett dalra fakadt. Vélhetőleg nagyon trendinek és jópofának érezte magát.
Hiába kérte az újságíró, hogy válaszoljon a feltett kérdésekre, a politikus ezt nem tette meg, hanem hátat fordított és távozott.