„Alacsonyabb értékű emberi tőkének” nevezte a mesterséges intelligenciával helyettesíthető dolgozókat egy bankvezér

„Alacsonyabb értékű emberi tőkének” nevezte a mesterséges intelligenciával helyettesíthető dolgozókat egy bankvezér

Nyilvános bocsánatkérésre kényszerült Bill Winters, a Standard Chartered globális bankcsoport vezérigazgatója, miután egy befektetői konferencián „alacsonyabb értékű emberi tőkének” (lower value human capital) nevezte azokat az alkalmazottakat, akiknek a munkáját a jövőben mesterséges intelligenciával (MI) váltják ki.

A brit központú pénzintézet vezetője az automatizáció miatti leépítésekről beszélve használta a vitatott kifejezést, amely hatalmas felháborodást váltott ki a munkavállalók körében. Winters később a LinkedIn-en próbálta kontextusba helyezni szavait, elnézést kérve a megfogalmazásért, miközben a bank megerősítette, hogy

a következő négy évben a háttérirodai (back-office) álláshelyek mintegy 15 százalékát, azaz nagyjából 7800 pozíciót fognak megszüntetni az MI térnyerése miatt.

Az automatizáció ára a bankszektorban

A Standard Chartered – amely világszerte körülbelül 82 ezer embert foglalkoztat, nagyrészt adminisztratív és háttérirodai munkakörökben – az elsők között számszerűsítette a mesterséges intelligencia munkaerőpiaci hatásait. Bill Winters a konferencián hangsúlyozta, hogy a technológiai átállás nem egyszerű költségcsökkentésről szól, hanem arról, hogy „bizonyos esetekben az alacsonyabb értékű emberi tőkét felváltják azzal a pénzügyi és befektetési tőkével”, amelyet a bank az új technológiákba fektet be.

Miután a kijelentés kiszivárgott és vihart kavart, a vezérigazgató belső memorandumban és a közösségi médiában is magyarázkodni kényszerült.

Posztjában kifejtette: arra utalt, hogy az alacsonyabb hozzáadott értékű, rutinszerű feladatok a leginkább sebezhetők az automatizációval szemben, és a banknak mint felelős munkaadónak az a feladata, hogy segítsen a dolgozóknak átnyergelni a magasabb értékű, komplexebb pozíciókba.

„Örökre te maradsz az a fickó…” – reagáltak a munkavállalók

Winters a kritikus hangok csillapítására a teljes felszólalás leiratát is közzétette, bizonyítva, hogy elkötelezett a munkatársak támogatása mellett a felgyorsult technológiai változások idején. A magyarázat azonban nem győzött meg mindenkit. A vezérigazgató posztja alatt több alkalmazott és szakértő is nemtetszését fejezte ki.

„Örökre te maradsz az a fickó, aki szerint a saját alkalmazottai »alacsonyabb értékűek«” – írta az egyik hozzászóló, míg egy másik kolléga szerint a szövegkörnyezet ismeretében is egyértelmű, hogy a bankvezér valóban így gondolkodik a humán erőforrásról.

A Standard Chartered szóvivője az esetet követően igyekezett finomítani a kommunikáción. Közleményük szerint a bank célja a legjobb emberi tehetségek és az MI kombinálása. Ígéretet tettek arra, hogy a leépítések során prioritásként kezelik a belső átképzéseket és az átcsoportosításokat, ahol pedig ez nem megoldható, ott külső elhelyezkedési támogatást biztosítanak a távozóknak.

Globális trend: Az MI lett az új indok a tömeges elbocsátásokra

A Standard Chartered esete nem egyedi. Az elmúlt évben a tech-szektor olyan óriásai, mint az Amazon, a Meta és a Microsoft, valamint számos nemzetközi pénzügyi szolgáltató tízezres nagyságrendű elbocsátásokat indokoltak a mesterséges intelligencia hatékonyságával. Elemzők arra figyelmeztetnek, hogy az MI-eszközök rohamos fejlődése a korábbi várakozásokkal ellentétben nem a fizikai munkaköröket, hanem elsősorban a szellemi háttérmunkát végzőket, a technológiai dolgozókat és a pályakezdő diplomásokat veszélyezteti leginkább.

 

 

Andrew J. Collins