Brutális vandál támadás érte a strasbourgi Petőfi-emlékművet

Brutális vandál támadás érte a strasbourgi Petőfi-emlékművet

Hétfőre virradóan súlyosan megrongálták Petőfi Sándor emlékművét a franciaországi Strasbourgban.

A helyi rendőrség azonnal megkezdte az ismeretlen elkövetők felkutatását, miután a helyi önkormányzat, a kint élő magyar állampolgárok, valamint Magyarország Európa Tanács melletti Állandó Képviselete is hivatalos feljelentést tett az ügyben.

Major Csanád, a diplomáciai képviselet első beosztott diplomatája közölte, hogy a hétfői eset már a második támadás volt a napokban, ugyanis a költőről elnevezett strasbourgi téren álló mementót már péntekre virradóan is megrongálták.

Ellopták a bronzplakettet és megrongálták az oszlopot

A tettesek rendkívül agresszív módon bántak el az alkotással. Petőfi Sándor nevét és az emlékmű ismertető feliratait részben levésték, a költőt ábrázoló bronzplakettet pedig lefeszegették és ellopták.

Az elkövetők vélhetően kalapáccsal tettek kárt a plakettet tartó oszlopban, amelyet ráadásul festékkel is összekentek, összefirkáltak, és a helyszíni nyomok alapján meg is próbáltak kidönteni. A rongálás pontos indítéka és a tettesek kiléte egyelőre ismeretlen.

Diplomáciai és politikai reakciók a rongálásra

A magyar diplomáciai képviselet a közösségi oldalán fejezte ki megdöbbenését, és határozottan elítélte a vandalizmust. Emlékeztettek arra, hogy a Strasbourg városa és a helyi 1956-os magyar közösség által 2004-ben felállított emlékmű a magyar szabadság, a nemzeti függetlenség és az európai demokratikus értékek jelképe, amely egyben a magyar-francia kulturális kapcsolatokat is szimbolizálja.

A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja az MTI-hez eljuttatott közleményében brutális, felháborító és fájdalmas támadásnak nevezte az esetet, amely a nemzeti kulturális örökséget érte. A képviselők reményüket fejezték ki, hogy a mielőbbi helyreállítást követően a szobor ismét méltó módon hirdetheti a magyar értékeket Strasbourgban.

Farkas Eszter