Esküdt ellenségekből Putyin fanatikus katonái
A Győzelem Napja Csecsenföldön nemcsak a második háború európai lezárulására, hanem egy 2004-ben bekövetkezett tragikus eseményre is emlékeznek. Ezen a napon, május 9-én ölték meg Ahmad Kadirovot, Csecsenföld akkori, Moszkvával addigra megbékélt elnökét.
Három évvel később a fia, Ramzan vette át a helyét. Hogyan lettek a csecsenek Oroszország esküdt ellenségeiből Putyin legfanatikusabb katonái?
Ahmad Kadirov az első csecsen háborútól nagy utat tett meg addig, amíg Moszkvához lojális elnöke lett a kaukázusi köztársaságnak. Az 1994 végén kirobbant első csecsen háborúban Kadirov az oroszok ellen harcolt a Dzsohar Dudajev elnök és Aszlan Maszhadov tábornok vezette önálló csecsen hadseregben a régió elszakadásáért, méghozzá főmuftiként, Csecsenföld legmagasabb vallási vezetőként. Egy alkalommal állítólag kijelentette, hogy „van 1 millió csecsen és 150 millió orosz, vagyis, ha minden csecsen megöl 150 oroszt, akkor nyertünk”. Nem tudni, hogy ez a mondat valóban elhangzott-e valaha is, minden esetre mint tudjuk, a közel két évig tartó brutális harc – egyes becslések szerint 100 ezer áldozata is lehetett az öldöklésnek – katasztrófálisan ért véget Borisz Jelcin és Oroszország számára. De facto el kellett ismerni Csecsenföld függetlenségét a haszavjurti egyezmény értelmében, az orosz csapatokat pedig ki kellett vonni.
„Az Egyesült Államokkal évtizedekig egy szinten lévő egykori szuperhatalom, amely az egész világ félelmét és/vagy tiszteletét kivívta, nem tudott rendet tenni egyik legfontosabb régiójában, miközben egyre jobban fuldoklott a gazdasági és pénzügyi válságban”
De visszatérve Csecsenföldre, a béke ellenére semmi sem oldódott meg. A háború közben Dudajev elnök meghalt egy rakétatámadásban, a különböző csecsen míliciák, valamint az őket segítő és egyre nagyobb számban beáramló mudzsahedin csoportok rivalizálása egyre nagyobb méreteket öltött. Csecsenföld az anarchia, a bűnözés és az erőszak központjává vált. Mindennapossá váltak a túszejtések, terrortámadásokat hajtottak végre több orosz régióban, a terület kopár pusztává vált. Ugyan Maszhadov elnök próbált valamiféle stabilitást hozni, de nem tudott mit kezdeni az olyan hadurakkal, mint Samil Baszajev vagy a mudzsahedin vezér, Ibn al-Hattáb, akiknek már terjeszkedési céljaik voltak.
„Mindez egyre inkább kiábrándította az addig a csecsen függetlenségért harcoló Ahmad Kadirovot”
Zavarta az külföldi iszlamisták jelenléte, akik egyre mélyebbre züllesztették a térséget, és elkezdték átrajzolni a kultúráját és a vallási térképét. Így például az errefelé hagyományosnak számító szúfi iszlám irányzat rovására egyre agresszívabban terjesztették a vahhábizmust.
Így érkezünk el 1999. augusztus 7-hez, amikor Baszajev és Hattáb vezetésével csecsen fegyveresek megtámadták a szomszédos muszlim többségű orosz köztársaságot, Dagesztánt, hogy majd egy kalifátust létrehozva a többi muszlim területtel együtt kiszakadjanak Oroszországból. Két dologgal azonban nem számoltak. Egyrészt a dagesztáni lakosság kemény ellenállást mutatott a megszállókkal szemben, másrészt augusztus 9-én a válságban lévő orosz politikai vezetésben fordulópont következett be. Borisz Jelcin miniszterelnöknek nevezte ki Vlagyimir Vlagyimirovics Putyint, az FSZB akkori vezetőjét. A keménykezű ex-KGB ügynök nem sokat tétovázott, szinte azonnal megindult az orosz ellentámadás. Ez az előzőnél jóval nagyobb horderejű, és sokkal jobban megszervezett hadművelet volt, és nemcsak Dagesztánt szabadították fel, hanem tovább nyomulva 2000 tavaszára az orosz hadsereg szinte teljesen az ellenőrzése alá vonta Csecsenföldet.
„A túlélő terroristák a hegyekbe visszavonulva gerilla hadviselésbe kezdtek. Közben 1999. szeptember elején több robbantásos merénylet történt Moszkvában, amelyek több mit 300 áldozatot követeltek”
Főleg Nyugaton az a legenda járja, hogy ezt az akciókat az FSZB szervezte a saját lakossága ellen, hogy ezzel alátámassza a csecsenföldi támadást. Azt ezek a narratívák figyelmen kívül hagyják, hogy a dagesztáni háború már előtte egy hónappal elkezdődött, másrészt nem sokkal a házrobbantások előtt Ibn al-Hattább megfenyegette az oroszokat azzal, hogy megfogják támadni az orosz városokat, az ellenséget pedig mindenhol megsemmisítik. Aztán láthattuk később a Dubrovka színházban végrehajtott túszejtést, vagy a beszláni támadásokat. Vagyis ez az összeesküvés-elmélet, nagyon finoman fogalmazva sem áll erős lábakon. Mint ahogy az az elmélet sem, hogy az amerikaiak saját magukat támadták meg szeptember 11-én.
„A második háború után lép ki aztán végre a színre Ahmad Kadirov”
Putyin jól felismerte, hogy a Csecsen Köztársaságban csak a helyi erőkkel együttműködve tudja biztosítani hosszútávon a stabil ellenőrzést és békét. Kadirov pedig el akarta kerülni, hogy a modzsahedinek visszatérjenek, és szerette volna újraépíteni, működtetni az akkor teljesen romhalmazzá vált Csecsenföldet. „Az ellenségem ellensége a barátom” – tartja az ismert mondás, ami ezúttal is érvényesült.
„Kadirov, az egykori főmufti Moszkva oldalára állt”
Az, hogy a korábbi vallási vezető átállt, óriási fegyvertény volt. Őt követve rengeteg helyi és egykori harcos szintén szembe fordult a Maszhadov-féle vezetéssel. Sok embernek elege volt már a háborúból, a pusztításból. Arról nem is beszélve, hogy az iszlamista irányítással sokkal rosszabbul jártak.
Kadirov a csecsen adminisztráció vezetője lett, és megkezdődött az úgynevezett csecsenizáció. Ennek a lényege, hogy az oroszbarát csecseneket kiképezve a rend fenntartására létrehoztak egy erős regionális hadsereget, így biztosították Moszkva uralmát, az orosz fegyveres erők pedig fokozatosan kivonultak. Ennek a fegyveres erőnek a központi eleme, a „Kadirovci” (Кадыровцы) nevű alakulat, amely kezdetben több önálló félkatonai csoportból állt, ma viszont már a Kadirov-család irányítása alatt álló egységes magánhadsereg. Ahmad Kadirov 2003. október 5-én hivatalosan is Csecsenföld elnöke lett.
„Aztán 2004. május 9-én a csecsen főváros stadionjának VIP-szektorában a Győzelem Napját ünneplő Kadirov mellett bomba robbant”
Az elnök meghalt, vele együtt 30 másik ember, 56-an pedig megsebesültek. Később Baszajev magára vállalta a merényletet. Mint kiderült, a stadiont nem sokkal korábban felújították, és az munkálatok során három hónappal az ünnepséget megelőzően rejtették el a robbanóanyagot. Kadirov utódja Alu Alhanov lett, majd három évvel később a fia, Ramzan került az elnöki székbe. Ramzan Kadirov már apja idején nagy befolyásra tett szert a csecsen fegyveres erőknél, a halála után pedig már gyakorlatilag ő irányította a köztársaságot. Ugyanakkor a törvények szerint 30 éves kor alatt az elnöki pozíciót nem lehetett betölteni, így várnia kellett három évet a megválasztására.
Közben a csecsen terrortámadások ritkultak, mert az évek során az orosz hatalom levadászta a terroristákat – Hattábot 2002-ben, Maszhadovot 2005-ben, Baszajevet 2006-ban likvidálták -, Csecsenföld pedig a Kreml támogatásával teljesen újjáépült.
„Ramzan Kadirov úgy uralkodik, mint egy kiskirály”
Iszlamista törvényeket hozott, ellentmondást nem tűrően kormányoz – emberjogi szervezetek többször számoltak be kínzásokról, kivégzésekről -, egy 2021-es törvény szerint pedig kötelező olvasmány lett apjának élete, a fiát pedig 17 évesen a biztonsági főnökének nevezte ki.
Kadirovot Putyin leghűségesebb katonájának tartják. Mindenben támogatta az orosz elnököt, egyszer egyenesen úgy hivatkozott rá, mint második apjára. Ugyan Csecsenföld teljesen újáépült – Groznij gyönyörű, szép város -, orosz mércével nézve azonban a mind a mai napig szegénynek számít, így teljes mértékben Moszkva támogatásától függ.
„Kadirov az ukrajnai háborúban került igazán a nyugati mainstream figyelmének központjába”
Egyrészt mivel a Kreml felé szerette volna bizonyítani a hűségét – ráadásul sok egykori csecsen terrorista harcolt az ukrán oldalon -, már az orosz offenzíva legelején több ezer harcost küldött Ukrajnába. Legnagyobb sikerüket 2022 februárja és májusa között aratták, amikor fontos szerepet játszottak az egykoron 400 ezres Mariupol kikötővárosának elfoglalása során. A város eleste azt jelentette, hogy az ukránokat teljesen elvágták az Azov-tengertől, és szárazföldi összeköttetés jött létre a Krím és a Donbassz között.
„Ami a jövőt illeti, egyelőre Kadirov hatalmát politikai értelemben nem fenyegeti semmi”
Legalábbis addig, amíg a Kreml ura meg nem gondolja magát a támogatásával kapcsolatban. Az utóbbi években ugyan elkezdték a nyugati sajtóban terjeszteni, hogy halálos beteg, de néhány pletykát kivéve egyelőre ennek semmi jele nincsen. Már 2023-ban jöttek olyan hírek, miszerint a Kremlben a halálos betegsége miatt már keresik az utódját. Nos, Kadirov 2026-ban is él, legutóbb április 30-án mutatkozott kamerák előtt, amikor éppen Putyinnál tett látogatást. Ahogy a kedves olvasók is emlékezhetnek rá, a háború első évében magáról az orosz elnökről is állandóan cikkeztek állítólagos sok-sok áttétes rákos betegségeiről, sőt azt is felvetették, hogy már nem is él, dublőrök helyettesítik. Mondanom sem kell, Putyin is él még, sőt azt is lehet mondani, hogy korához képest jó erőben van. Mint említettem, Kadirovnak a17 éves fia, Adam lett a biztonsági főnöke, amit sokan úgy is fognak fel, mint az esetleges utód kijelölése. Azonban mivel maga a csecsen elnök sem öreg – októberben lesz kereken 50 éves – ezért az utódlás még nem számít sürgős kihívásnak a Csecsen Köztársaságban. Persze, amennyiben tényleg egészséges.
(moszkvater.com)
