Fogy a levegő Zelenszkij körül

A napokban egyértelművé vált, hogy még koránt sincs vége a tavaly őszi ukrán korrupciós botránynak, amelybe Volodimir Zelenszkij elnök jobbkeze, irodájának vezetője, Andrij Jermak is belebukott.

Múlt héten többen is – az Ukrajinszka Pravda hírportál, valamint Olekszij Honcsarenko és Jaroszlav Zseleznyak ellenzéki képviselők – nyilvánosságra hozták azoknak a hangfelvételeknek a tartalmát, amelyek az energetikai és védelmi szférát behálózó korrupciós ügy nyomozása során keletkeztek – az elnök egyik bizalmasának lakásán. A bel- és külpolitikában tehát egyaránt nő a nyomás az ukrán elnökön, aki már csak az időnyerésben bízhat.

„Bár Zelenszkij stabilizálni tudta a helyzetet, és tavaly év végén egy újfajta egyensúlyi állapotot hozott létre az ukrán belpolitikában, túlsúlya, bár megmaradt, de jelentősen csökkent” #moszkvater

„Bár Zelenszkij stabilizálni tudta a helyzetet, és tavaly év végén egy újfajta egyensúlyi állapotot hozott létre az ukrán belpolitikában, túlsúlya, bár megmaradt, de jelentősen csökkent”

Maguk a hangfelvételek nem kerültek ki, azok leiratait olvasták fel a fent említett leleplezők, ugyanakkor Ukrajnában érdemben senki sem kérdőjelezi meg az elhangzottak hitelességét. A hangfelvételek első adagjának tartalmáról a Moszkvatér oldalán írtam, az azóta kikerült anyagok érdemben nem módosítják, csupán mélyítik a tudásunkat a történetről, amelynek lényege, hogy Zelenszkij közvetlen környezete nyakig benne volt az ország stratégiai érdekeit érintő piszkos ügyletekben.

„Ez persze önmagában nem újdonság, hiszen ez már novemberben, az ügy kirobbanásakor is világos volt, csakhogy az első hullám még az elnöktől tisztes távolságban állt meg”

A tavalyi ügyek célpontja nem maga az elnök volt, hanem annak jobbkeze, Andrij Jermak, és a botrány le is csillapodott azt követően, hogy az Elnöki Iroda akkori vezetője távozott posztjáról. Jermak elkerülte a gyanúsítást, annak ellenére, hogy házkutatást tartottak nála, és a hangfelvételek nyilvánosságra került része alapján is vélelmezhető volt, hogy ő biztosított védettséget a korrupciós hálózat számára a hatóságok érdeklődésével szemben.

Csakhogy alapvetően nem egy sima korrupciós ügyről volt szó, hanem egy olyan hatalmi játszmáról, aminek akkor két célja volt. Egyrészt az, hogy ne engedjék korlátlan befolyásra szert tenni az Elnöki Irodát azáltal, hogy a korrupcióellenes szerveket is ellenőrzésük alá vonja, másrészt pedig meggyengítsék Zelenszkij pozícióit annyira, hogy a nyugatos hálózatok befolyása jobban tudjon érvényesülni vele szemben. Hiszen, annak ellenére, hogy Magyarországról nézve Kijev és az amerikai demokratákhoz és az EU-s intézményekhez bekötött érdekkörök feltétel nélküli szövetségesnek tűnhetnek, valójában éppen a nyugatos hálózatok – politikusok, „civilek” és sajtótermékek – jelentenek egyedüli kihívást az Elnöki Iroda számára.

„Ezek a csoportok ugyanis védettséget élveztek, és súlyos pozícióharcokat folytattak az elnökhöz közeli emberekkel szemben, többek között a korrupcióellenes intézményrendszer segítségével”

Míg tavaly Zelenszkij érezte nyeregben magát, és nyáron megpróbálta saját ellenőrzése alá vonni a korrupcióellenes szerveket (sikertelenül), most a korrupcióellenes szervek azok, amelyek megpróbálnak nyomást gyakorolni rá saját, pontosabban a mögöttük álló erők céljai érdekében. A frissen nyilvánosságra hozott anyagok alapvetően még mindig nem az elnököt támadják – bár egy lépéssel ismét közelebb kerültek hozzá is –, hanem három olyan bizalmasát, akit eddig elkerült a gyanúsítás és a letartóztatás. Az informális befolyását máig megőrző Jermakon kívül Zelenszkij régi barátját, közös produkciós irodájuk társalapítóját, Szerhij Sefirt, valamint a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkárát, Rusztem Umerov volt védelmi minisztert. Ha ellenük is eljárások indulnának, az nem csak reputációs, hanem gyakorlati veszteség is lenne az elnök számára, akinek hatalmi gépezete már így is meggyengült a tavalyi majdnem teljhatalmához képest.

„Bár Zelenszkij stabilizálni tudta a helyzetet, és tavaly év végén egy újfajta egyensúlyi állapotot hozott létre az ukrán belpolitikában, túlsúlya, bár megmaradt, de jelentősen csökkent”

Jermak utódja, a katonai hírszerzés éléről a Bankovára kerülő Kirilo Budanov szinte nyíltan a saját játékát játssza, és az Elnöki Iroda vezetői tisztségét saját befolyásának növelésére használja ki, olykor közvetlenül is ellentmondva felettesének, azaz elnöknek. Budanov egyetlen pozitívuma Zelenszkij számára, hogy ő sem ápol túlzottan jó viszonyt az ukrajnai nyugatos hálózatokkal, így ebben a konfliktusban legalább semleges marad.

Budanov hosszú távon lehet kellemetlen Zelenszkij számára, rövid távon azonban nagyobb gondot okozhat az, hogy a kormánypárti frakció feletti befolyása is jelentősen csökkent. A korábbi kézivezérlés már nem működik, a frakcióvezető, David Arahamija ugyanis olyannyira növelni tudta befolyását a hatalmi átrendeződések során, hogy alkudozásra tudja kényszeríteni az Elnöki Irodát is. Igaz, Arahamijának a háta mögé is kell figyelnie, ugyanis a korrupcióellenes szervek érdeklődése bármikor utolérheti őt is, hiszen a frakcióján belüli szavazat vásárlásokban való érintettsége régóta felmerült.

„Zelenszkijt és Arahamiját is az a tényező védi jelenleg, hogy a nyugatos hálózatok sem érdekeltek egy nagyobb politikai káosz kibontakozásában Ukrajnában”

Zelenszkij esetén érthető a dolog – az elnök közvetlen korrupciós érintettsége semmiképp sem tenne jót az ország stabilitásának még akkor sem, ha vélhetően senkit nem lepne meg igazán. Arahamijára pedig a parlament stabilitásának megőrzése miatt van szükség. A képviselők jelentős része ugyanis már elhagyná a posztját, ha tehetné, Arahamija nélkül pedig a kormánypárti, hivatalosan egyedüli többségben lévő, a gyakorlatban szatellit szavazatok nélkül már döntésképtelen frakció jó eséllyel széthullana. Ez ugyan lehetőséget teremthetne a nyugatos hálózatoknak arra, hogy az ellenzéki frakciók és a kormánypárt bizonyos részeinek összefogásával egy számukra kedvezőbb kormányt állítsanak fel a mostani, tulajdonképpen Jermak által kinevezett Szviridenko-kabinet helyett, azonban az sem zárható ki, hogy a parlament rövid idő alatt teljesen működésképtelenné válna. Márpedig éppen a parlament az, amelynek legitimitása a választások elmaradása ellenére sem kérdőjelezhető meg, mandátuma meghosszabbításáról ugyanis – az elnökével ellentétben – az ukrán törvények egyértelműen szólnak.

De akkor mi a mostani leleplezések célja?”

Ezzel kapcsolatban különféle találgatások láttak napvilágot, jó eséllyel azonban az EU és Ukrajna viszonyával van összefüggésben. Az Európai Unió vezetői a nyilvánosság előtti szívélyes viszony ellenére egyre kevésbé elégedettek Zelenszkijjel. Egyrészt, az ukrán elnök állandó kirohanásai és követelőzései egyre kellemetlenebbek, másrészt, az európaiak a pénzükért cserébe adóemelést és reformokat várnának az ukrán elnöktől, amelyeket az nem igazán siet végrehajtani. Az adóemeléseket azok népszerűtlensége miatt, az igazságügyi reformokat pedig azért kerülné az elnök, mert utóbbiak tovább növelnék a nemzetközi szakértők szerepét, azaz a nyugati befolyást az ukrán igazságszolgáltatásban. Márpedig a fentebb említett korrupciós ügyek jól példázzák, hogy ez mivel járhat az ukrán politikai élet szereplői számára. Zelenszkij számára tehát a jelenlegi helyzet a 22-es csapdája. Ha ellenáll, tovább fokozzák a nyomást vele szemben, ha viszont enged, még jobban kiszolgáltatja magát azoknak, akik megnyirbálták a hatalmát.

Ráadásul az ukrán elnökön az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti ellentétek sem segítenek, eddig ugyanis éppen az EU volt Kijev támasza az amerikai nyomásgyakorlással szemben, és az ukrán fővárosban továbbra is tartanak attól, hogy Washington megpróbálhatja erőltetni a háború gyors lezárását, akkor is, ha annak a Donbassz ukránok általi feladása az ára. Az ukrán-amerikai viszonyon az sem segített, hogy Zelenszkij megpróbált a lehető legsegítőkészebb lenni az iráni konfliktus kapcsán, Washington ugyanis elutasította az ukrán felajánlkozást.

„Az EU azt várná Kijevtől, hogy folytassa a háborút, Washington azt, hogy mielőbb zárja le. Ha utóbbival túl sokáig késlekedik az ukrán vezetés, végleg elveszítheti az amerikaiak támogatását – a jövőbeli garanciákat illetően is –, ha azonban beadja a derekát, úgy az európaiak fordulhatnak ellene”

A jelenlegi nyomásgyakorlás sikere éppen az utóbbihoz adna még hatékonyabb eszközöket a kezükbe, és éppen emiatt jelentett számukra határátlépést az, amikor az önkormányzatokat, az egyik legnagyobb egyházat, valamint tucatnyi pártot és sajtóterméket az EU hallgatólagos támogatása mellett bedöntő Zelenszkij a korrupcióellenes szervekre is szemet vetett.

Zelenszkij talán csak abban bízhat, hogy a demokraták fordítanak a félidei választásokon idén ősszel, és a kongresszusban többségbe kerülve visszaállítják az Egyesült Államokat Ukrajna támogatásának útjára. Ez legalább feloldaná a fenti ambivalenciát, az egyértelmű elvárás – a háború folytatása – teljesítéséhez pedig az eszközök is rendelkezésére állnának. Azonban ezzel is csak időt nyerne az ukrán elnök, akinek egyre kevésbé marad opciója a háború lezárására, valamint az azt követő politikai jövőjére vonatkozóan. A háború végeztével ugyanis semmi sem garantálja a posztját – sőt, vélhetően választásokat sürget majd minden támogatója -, posztja nélkül pedig semmi sem akadályozza majd a most felmerülő ügyek végiggöngyölítését sem. Ez pedig nem sok jóval kecsegtet számára.

(moszkvater.com)