Hadházy megint összekoldulta a büntetése összegét

Hadházy megint összekoldulta a büntetése összegét

A „független” parlamenti képviselőt megbüntette Kövér László házelnök, miután a nem jogerős kitiltása idején nem ment be a parlamentbe szavazni.

„A hibbant házmestert egyre nehezebben tudom követni. MIUTÁN Kövér László KITILTOTT a »parlamentből«, AZÉRT BÜNTETETT MEG 800ezer forintra, MERT NEM VOLTAM BENT SZAVAZNI !!!” – kezdte péntek reggeli Facebook-posztját Hadházy Ákos.

A parlamenti képviselő azzal folytatta, hogy az indoklás szerint miután Kövér a kitiltásáról döntött és ezt hivatalosan közölte is vele, az még nem volt jogerős. Jogerős csak akkor lett, amikor azt a parlament is elfogadta.

Bejegyzését azzal folytatta, hogy 800 ezer forint nem kis pénz, de természetesen ki tudja gazdálkodni (és ugye ennél Andi nadrágja, vagy Matolcsyné papucsa is többe kerül) – tette hozzá.

Mégis, csak azért, hogy „ennek a beteg lelkű embernek kevesebb oka legyen vigyorogni” – jelentette ki, remélhetőleg utoljára a követői segítségét kérte, de csak azokét, akinek a befizetés tényleg nem okoz gondot.

Pár órával később örömmel számolt be a politikus, hogy már össze is jött a pénz.

polkorrekt