Újabb fordulat a Turul-szobor ügyében, Lázár János műemlékké nyilvánította – Kovács Gergely is reagált

Újabb fordulat a Turul-szobor ügyében, Lázár János műemlékké nyilvánította – Kovács Gergely is reagált

Miniszteri rendeletben minősítette nemzeti emléknek minősülő műemlékké Lázár János építési és közlekedési miniszter a XII. kerületben lévő Turul-szobrot. A tárcavezető napokkal azután döntött így, hogy megszűnt a vitatott szobor ideiglenes védettsége.

Azok után, hogy a Fővárosi Törvényszék megszüntette a Hegyvidéken, a XII. kerületben lévő Turul-szobor védettségét és új eljárás lefolytatására kötelezte a kormányhivatalt, újabb fordulat történt a Turul-szobor ügyében:

LÁZÁR JÁNOS ÉPÍTÉSI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTER MINISZTERI RENDELETBEN NEMZETI EMLÉKNEK MINŐSÜLŐ MŰEMLÉKKÉ NYILVÁNÍTOTTA A SZOBROT.

A rendelet a csütörtök esti Magyar Közlönyben jelent meg, amit a HVG szúrt ki. A miniszter indoklása szerint „a védetté nyilvánítás célja a Turul szobor képzőművészeti értékeinek megőrzése”, ami a lap szerint viszonylag új elem – eddig ugyanis senki sem állította, hogy szobrászati remekmű lenne, helyette eddig történelmi és érzelmi érveket hoztak fel a szobor mellett vagy ellen.

Mint arra a lap emlékeztetett, Lázár János még egy májusban közzétett rendelettervezetben nemzeti emléknek akarta nyilvánítani a hegyvidéki szobrot, akkor azonban nem indokolta, hogy miért. A vitatott szobrot még engedély nélkül és jogsértő módon építette 2005-ben a kerület akkori fideszes vezetése, ami komoly vitákat váltott ki, miközben szélsőjobboldali szervezetek gyülekezőhelyévé vált, írta a HVG.

Kovács Gergely, a kerület kutyapárti polgármestere még a bíróság döntése után arról beszélt, hogy annak sorsáról nem politikusoknak, hanem a helyieknek kellene döntenie, ugyanakkor Kovács többször hangsúlyozta már kifogásait a szoborral szemben – szerinte az ő kerületeikben voltak „a leggázosabb nyilasok” a második világháborúban, akiknek a szobor mostani helyétől pedig 50–100 méterre volt a központjuk. Ráadásul a hegyvidéki polgármester szerint a szobor nevére nácik nevét írták rá.

polkorrekt