Hiába keresik az iváncsai akkugyár vendégmunkásai Magyar Péter üdvöskéjét – lebukott és már takarít

Hiába keresik az iváncsai akkugyár vendégmunkásai Magyar Péter üdvöskéjét – lebukott és már takarít

A Tisza Párt által folyamatosan kritizált iváncsai akkumulátorgyárból próbált hasznot húzni Magyar Péter főtanácsadója, aki tömegszállásként adná ki ingatlanját külföldi vendégmunkásoknak.

Baratiról a mandiner.hu kiderítette, hogy a pártból kapott fizetését azzal próbálta kiegészíteni, hogy munkásszállónak adja ki – a minden bizonnyal kifejezetten erre a célra vásárolt és kialakított – iváncsai ingatlanját.

Milliókért zsúfolná tele idegenekkel a házát Barati Ágnes

Magyar főtanácsadójának tulajdonában áll ugyanis egy ház a Fejér vármegyei településen (lenti kép), amelyet nem kevesebb, mint 790 ezer forintért hirdet kiadásra havonta. Ez az összeg közel 10 millió forintos éves bevételt jelent.


A hatalmas hirdetési ár azonban ne tévesszen meg senkit. Fotó: Képernyőkép/Ingatlan.com

A hatalmas hirdetési ár azonban ne tévesszen meg senkit, nem egy magyar családtól kérne ennyit Barati, és nem is egy kacsalábon forgó palotáról van szó. A kívülről meglehetősen lelakott állapotban lévő ház mindössze száz négyzetméter alapterületű, a hirdetésben közzétett alaprajz-tervből viszont kiderül, hogy belülről direkt tömegszállás jellegűen alakították ki, hogy akár 14 vendégmunkást is elszállásolhassanak benne. A tíz négyzetméter alatti félszobák mindegyikében két-két ágyat helyeznének el, de egy 12 négyzetméteres szobába már három munkást is bezsúfolna Barati Ágnes (lenti kép).


Az ingatlan hirdetésében szereplő alaprajza is árulkodó. Fotó: Képernyőkép/Ingatlan.com

Direkt az akkugyári munkásokra utazik Magyar Péter kedvence

A szóban forgó iváncsai ház jelenleg hivatalosan Magyar Péter főtanácsadójának állandó lakcíme. Egy most hétfőn a Facebookon közzétett képén pedig az látszik, hogy Barati a kiadásra meghirdetett háza előtt állva éppen tiszás szórólapokkal pózol (lenti képernyőkép).


Tiszás szórólapokkal pózolgat Barati Ágnes a vendégmunkásoknak hirdetett
saját háza előtt. Fotó: Képernyőkép/Facebook

A képhez Magyar Péter főtanácsadója azt írta: „És tényleg a legkisebb faluba is eljutottak a szórólapok! Köszönjük minden önkéntesnek, szigettagnak az elképesztő energiátokat!”

A Magyar főtanácsadója által hirdetett ingatlan tulajdoni lapjából kiderül, hogy annak egyedüli tulajdonosa maga Barati Ágnes, aki 2023 júliusában vette a házat. Ez utóbbi azért fontos információ, mert ekkor már megvolt az akkumulátorgyár Iváncsán, így Barati ennek tudatában, és minden bizonnyal kifejezetten üzleti céllal vette meg a házat.

Erre utalnak a Google térkép utcai nézet funkciójában szereplő különböző időpontban készült felvételeken látható változások is. A képekből ugyanis az derül ki, hogy 2023 júniusában eladó volt az ingatlan, amely a képen szereplő régi, kopott nyílászárók alapján felújításra szorult. 2024 szeptemberében viszonyt már látszik, hogy azok az új ablakok vannak beépítve a házba, amik a Barati Ágnes által feladott ingatlanhirdetésben is láthatók. Ez alapján egyértelmű, hogy Barati Ágnes alakította át belülről munkásszállónak a házat, kívülről azonban nem nyúlt hozzá.


Az említett ingatlan kívülről. Fotó: Képertnyőkép/Ingatlan.com

Mindezt maga Magyar Péter tanácsadója is megerősítette nekünk, amikor telefonos érdeklődőként jelentkeztünk az általa feladott hirdetésre. Barati Ágnes elmondta, hogy kifejezetten úgy alakította ki belülről a házat, hogy vendégmunkásokat tudjon fogadni. Kérdésünkre azt is elmondta, tisztában van vele, hogy külföldi – ukrán és filippínó – munkások is érkeznek a gyárba, de őt ez egyáltalán nem zavarja, nekik is szívesen kiadja az ingatlant.

A főnök az üzemet szidja, főtanácsadója meg ügyeskedik közben

Magyar Péter főtanácsadójának iváncsai ügyeskedése nagyon kellemetlenné válhat Magyar Péter számára. A Tisza Párt elnöke ugyanis tavaly november végén a helyi akkumulátorgyárnál járt, és felháborodott beszédben szidta a kormányt az üzem miatt. Barati Ágnes információink szerint ekkorra már a Tisza Párthoz került, és megvolt a kiadásra szánt ingatlanja is. Így feltehetőleg éppen ő állhatott Magyar iváncsai haknija mögött, és minden bizonnyal tőle származtak azok a „helyi információk”, amelyekkel pártelnök az akkugyárat és a vendégmunkások alkalmazását támadta.

Az eseményen a Tisza-vezér a szokásos teherautó platóján állva így szónokolt:

„Ezekkel a beruházásokkal nem csak gazdasági problémák vannak. Azok óriásiak. Hanem egyben veszélyeztetik jelentősen és súlyosan a magyar földet, a magyar levegőt, és a magyar vizek tisztaságát is.”

Magyar Péter a külföldi vendégmunkásokról szólva kijelentette: „Ezek általában harmadik országbeli munkavállalók, ázsiából jönnek, ázsiai gazdasági migránsok, Fülöp szigetek, Kína, Vietnám, Törökország satöbbi. Hogy ez milyen problémával és veszélyekkel jár a magyar vidékre, Magyarországra, azt elmondom: egyrészt jelentősen változik az utcakép, főleg ezekben a vidéki ipari központokban” – aggodalmaskodott Magyar, de arra nem tért ki, hogy Barati Ágnes külföldi albérlői vajon miként hatnak majd Iváncsa utcaképére.

A pártelnök ezután föltette, majd egyből meg is válaszolta az akkumulátorgyári vendégmunkások kapcsán szerinte legégetőbb kérdést: „és, hogy kik profitálnak ebből? A nemzeti együttbűnözés rendszerének munkaerőközvetítő cégei”.

Arról viszont valamiért ismét csak hallgatott a Tisza-vezér, hogy saját főtanácsadója is busás hasznot remél a helyi akkumulátorgyár és a vendégmunkások érkezése miatt keletkező lehetőségektől.

Barati Ágnest tényfeltáró cikksorozatunk első részében mutattuk be mint Magyar Péter üdvöskéjét, aki villámkarriert csinált a Tisza Pártban és nem kisebb feladattal bízta meg őt a Tisza-vezér, mint a 2026-os képviselői lista összeállítása. Erről részletesebben itt olvashat.

Barati kapcsán kedd reggel aztán feltártuk olvasóinknak azt is, hogy a pártból kapott fizetését azzal próbálja kiegészíteni, hogy külföldi – ukrán és filippínó – munkásoknak adná ki – a minden bizonnyal kifejezetten erre a célra vásárolt és kialakított – iváncsai ingatlanját.

Rosszul érinthette a Tisza Pártot a munkásszállós cikk

Miután cikkünkben feltüntette Barati ingatlanjának alaprajztervét, valamint rámutatott, hogy Magyar Péter új üdvöskéje a munkásszálló bizniszben ügyeskedett, miközben főnöke a helyi üzem előtt szidta a kormányt,

a mandiner.hu által reggel 8-kor hivatkozott hirdetés délutánra szinte nyomtalanul eltűnt. Szinte.

Az internet nem felejt

A Google az említett hirdetést még link szintjén megőrizte cikkünk írásakor (lenti kép):


A hirdetés linkjét megőrizte a Google egy időre. Fotó: Képernyőkép

Amikor azonban rá is kattintunk, azt az információt kapjuk, hogy a hirdetés már nem elérhető (lenti kép):


Maga a hirdetés viszont már nem elérhető. Fotó: Képernyőkép

Miután számítottunk rá, hogy ilyesmi előfordulhat, mutajuk a hivatkozott hirdetésről készült képernyőképet:


Képernyőkép/Ingatlan.com

(mandiner.hu)

polkorrekt