Közrendes a közrend ellen?

Furcsa ellenőrzési rend alakult ki az elmúlt évek alatt a főváros területén, melynek okán az események alkalmasnak látszanak a közrend fenntartásába vetett bizalom megingatására. Amennyire látszik, ez nem annyira testületi, jóval inkább személyekhez köthető probléma, és erősen megkérdőjelezhető eredményeket, de inkább eredménytelenségeket hozott magával.
Egyrészt a pár napja meghirdetett, szigorított drogellenes ellenőrzések jelenlegi állása szemet szúró. Különösebb rejtőzködés nélkül, elég nyilvánosan zajlanak a dolgok, bár tény, néha azért szétszaladnak az árusításban jeleskedők a környező utcákba, ha a szokásostól eltérő ellenőrzést, illetve annak hiányát vélik látni.
Még az autó tetején ugráló, terjesztő- fogyasztó taxis is lemászik pár perc erejéig, mámoros pillanatait megszakítva, aztán megy minden tovább.
Az egyik fő veszélyforrás a tíz évvel ezelőtti migrációs őrület okán már igencsak erős hírnévre szert tett Keleti pályaudvar. Ki hinné, hogy egy nemzetközi pályaudvaron este hermetikusan lezárják az épületet, onnan kiterelnek mindenkit, és ezzel a környéken lesben álló bűnözői kör karmaiba terelik a gyanútlan, éppen csak átszállásra váró külföldi, de akár hazai utazóközönséget. Nem mintha nem lenne nélkülük is elég áldozatjelölt már önmagában is, ám az épület bezárását követően kezdetét veszi a szabad rablás. A beosztott rendőri állomány ez alatt békésen próbálja kitölteni szolgálati idejét az üres pályaudvaron, de az időnként fel-fel bukkanó járőröket szemmel láthatóan nem zavarja a nagy nyilvánosság előtt zajló drogárusítás, de az ősi szakma képviselői, rablások stb. sem ütköznek különböző nehézségekbe.
Az alábbi videó alapján ugyanis vannak fontosabb dolgok a bűnüldözésnél.
A felvételen jól látható, amint egy magas rangú rendőrtiszt saját kezűleg szerel le egy rendszámot egy sárga autóról. Arról se feledkezzünk meg, hogy ebben az esetben 6 hónappal később a delikvens visszakapta a rendszámot, de a legtöbb esetben pár napon belül már hozzájut az érintett a dokumentumaihoz és rendszámához is. Tegyük hozzá azt is, hogy általában semmiféle eljárás nem született ellenük, tehát
felmerül a kérdés, hogy ez az egész hókamóka pusztán arról szólt, hogy megfélemlítsék a taxisokat, hatalmukkal visszaélve, vagy ennek látszatát keltve?
Vagy ha vétkes az illető, akkor annak miért nincs mégsem következménye, miért nem indul eljárás? És még egy kérdés: erről vajon tud az érintett rendőr felettese? Gyanítjuk, nem annyira, épp ezért nem is lesz eljárás egyik ügyből sem, és ezért kerülnek vissza a rendszámok. A statisztikának jót tesz a dolog, az embernek meg majd valaki elintézi a jóságot.
Hol máshol, mint a Keleti pályaudvar parkolójában. Mindeközben pár méterre tőle éppen köttetik némi ősi szakmához kapcsolódó üzlet, gazdát cserél némi készpénzért különféle tudat módosító szer, a köznyelv szerint csak úgy egyszerűen drog, kifosztanak pár autót, turistát, egy-egy átszállásra váró az épületből kitessékelt utast, és zajlik a valutaváltás.
Nem jobb a helyzet egyébként a Népligetben és környékén sem. A változatosság kedvéért ott is található nemzetközi állomás, csak az már busz forgalmat bonyolít. A szabad rablás itt még könnyebb és ellenőrizetlenebb, ha megnézzük a Népliget elég nagy területű, zöld, erdős-bokros részeit.
A taxi motorháztetején ugráló „taxis”, némi anyaggal a szervezetében, vagy éppen árusító „beosztásban” nem tűnik fel a járőrautóban ülőknek, ők inkább megállítják 120 méterrel arrébb a ránézésre is mindennel – iratok, gépjármű – rendben lévő hölgyet.
Ő kevesebb rizikót jelent a számukra, mint a drogtól eszét vesztett, esetleg agresszív egyed. Különben is nem érdeke az ellenőrzésnek különféle bedrogozott, „kristályt” árusító, egyéb dolgokat művelők ellenőrzése. Prostik, kiskorú fiúk is beszerezhetőek könnyedén, éppen kinek mi a szíve vágya. Nagyon sok taxi megy oda, jellemzően hétvégén „vásárolni”. Hozzák és viszik a hétvégi bulikra érkező városnézőket, mulatozni vágyókat, különleges igényeket támasztó utasokat. Sem vevőnek, sem eladónak talán soha nem voltak gátlásaik, ámde ezek a könnyen beszerezhető különféle szerek hatására nyom nélkül el is tűnnek.
Mindezen üzletek egyre nagyobb számban megjelenő résztvevői pedig a taxisok, vagyis azok, akik a taxizás álcája mögé bújva űzik a másféle üzletet.
A fenti videón szereplő alezredes, alias Bigyó felügyelő, hosszú időn keresztül a taxi ellenőrzések parancsnoka volt, nem sok, ámde annál szerényebb eredményességi mutatókkal. Majd az eredmények elmaradásáért és a verebek csiripelése szerint sok más, egyéb ok miatt is, leváltották az élete szerves részét képező taxi ellenőrzésekről. Egy időben ment ő, ha kellett, ha nem, olyannyira, hogy szabadnapján is képes volt bemenni dolgozni, ha éppen aznapra taxiellenőrzést írt ki a parancsnoka. Ami érdekessé teszi a helyzetet, hogy a BKK Zrt. taxi ellenőrzése azóta is azon lobbizik, hogy Bigyó felügyelőt márpedig adják vissza. Az ellenőrzések volt mágusa azonban annak ellenére sem tud megválni csak úgy a taxizástól, hogy kérték tőle, csak akkor kerüljön taxival kapcsolatba, ha nagyon muszáj azzal utaznia. Az éppen porondon lévő fővárosi taxi tárgyalásokon ugyanis önmagát rendőr szakszervezetként propagálva még tarifa emelési igényt is megfogalmazott.
Írjuk még egyszer, hogy érthetőbb legyen: a rendőrségi ellenőrzések volt helyszíni parancsnoka most éppen érdekképviselőként jelent meg, azaz alkalmasint képviseli az ellenőrzéseken valamilyen szabálytalanság, ne adj’ Isten bűncselekmény miatt megdőlt taxisok érdekeit, és ezért számára fontos, hogy milyen tarifával közlekedik a sárga autó a fővárosban.
De ha már a Keletivel kezdtük a visszásságokat, meglepetésként sem érhet senkit, kivel mással, mint egy volt „keletis taxissal”, azaz népszerű nevén egykori hiénával az oldalán tért vissza Bigyó felügyelő a taxizás fővárosi porondjára. Vagyis nem annyira visszatért, mintsem benn maradva a körforgásban saját megingott státuszát és érdekeltségeit próbálja új módon erősíteni.
Azonban ennek a visszatérésnek volt némi előélete. Azoknak a taxi ellenőrzéseknek, amelyekből a Bigyó felügyelőt eltávolították, rendszeres résztvevője volt az egyik taxi társaság „ellenőre” is. Mondhatjuk azt is, hogy folyamatosan ő is kinn volt a terepen, amikor az ellenőrzések zajlottak, és Bigyó felügyelővel vállt vállnak vetve küzdöttek. Nem is nagyon találtak az ellenőrzések során ettől a társaságtól megfogható, szabálytalan sofőröket, mondjuk, ilyen támogatás mellett nem is sok esély volt rá. Ami azonban még érdekesebbé teszi a helyzetet, nem sokkal Bigyó felügyelő eltávolítását követően hamisított taxi igazolvánnyal szolgáltatókat értek tetten. Apró malőr, és persze biztos, hogy teljesen véletlen az, hogy Bigyó felügyelő még csak hasonló fogással sem büszkélkedhetett éveken át tartó, nagy csinnadrattával ünnepelt ellenőrzéseivel. A teljesség igénye nélkül, pár kritérium a hamis, hamisított engedélyek, dokumentumok ellenőrzéséről, melyhez segített a Chat GPT (AI) Azaz a mesterséges intelligencia szépen megírt mindent, aminek történnie kellene és kellett volna.
Sofőr és jármű ellenőrzése
A taxisoknak nemcsak érvényes engedéllyel kell rendelkezniük, hanem a járművüknek is meg kell felelnie a szabályoknak. A hatóságok összevetik:
- A taxis engedély tulajdonosának adatait a gépjármű forgalmijával.
- A rendszámot és az autó egyéb azonosítóit az adatbázisban tárolt információkkal.
- A sofőr személyazonosságát az engedélyben szereplő adatokkal.
Rejtett ellenőrzések, próbautasok
A hatóságok időnként civil ruhás ellenőröket vagy próbautasokat küldenek, hogy kiszűrjék az engedély nélkül dolgozó taxisokat. Ezek az ellenőrzések különösen hatékonyak az illegális taxisok kiszűrésére. (szerk.: Itt jegyeznénk meg, hogy a próbautazások specialistája évek óta a BKK Zrt. taxi ellenőrzése. A mellékelt ábra szerint úgy látszik azonban, szintén kevés eredményességi mutatóval.)
Ennek ellenére, hogy szerezhet taxis engedélyt olyan személy, akinek se jogosítványa, se PAV vizsgája nincs, mégis szerepel a nyilvántartó rendszerben, hiszen a hamis engedélyét rögzítették és nem ellenőrizték, az már kész rejtély. Ámde az AI erre is tudja a választ.
Ha valaki jogosítvány és PAV (Pályaalkalmassági Vizsgálat) nélkül mégis szerepel a taxisok nyilvántartó rendszerében hamis engedéllyel, akkor valószínűleg egy komoly rendszerbeli visszaélés történt. Ennek több lehetséges oka lehet:
Belső korrupció vagy hanyag adatkezelés
- Ha a nyilvántartásba való bekerülés nem megfelelően ellenőrzött, egy korrupt hivatalnok illegálisan rögzítheti egy személy adatait az adatbázisban hamis dokumentumok alapján.
- Egy másik lehetőség, hogy egyes hatóságok elnézőek vagy figyelmetlenek az ellenőrzés során, és nem kérnek be minden szükséges igazolást.
Lopott vagy manipulált személyazonosság
- Egy személy más nevében, lopott vagy hamisított személyes adatokkal is szerezhet taxis engedélyt. Ebben az esetben egy valós jogosítvánnyal és PAV-vizsgával rendelkező személy adatait másolja le valaki, és így kerül be a rendszerbe.
- Egy létező taxis jogosítványát is klónozhatják, és más néven használhatják.
Megoldások és megelőzés
- Szigorúbb ellenőrzések: A nyilvántartásba kerüléskor minden adatot automatikusan ellenőrizni kellene más hivatalos adatbázisokkal (pl. jogosítvány-nyilvántartás).
- Digitális azonosítás: A taxis engedélyek QR-kóddal vagy biometrikus azonosítással is ellenőrizhetőek lennének.
- Hatósági vizsgálatok: Rendszeres keresztellenőrzések és szúrópróbaszerű vizsgálatok kiszűrhetnék a rendszerbe került hamis engedélyeket.
- Belső visszaélések felderítése: Ha korrupció áll a háttérben, a hatóságoknak belső vizsgálatokat kell indítaniuk.
Lehet, hogy az AI már most okosabb, mint a taxisok ellenőrzésére hivatottak? Bigyó felügyelőre gondolva mindenképp….
Afelől nem lehet kétség, ha egy hamis taxis engedélyt rögzítettek a rendszerben, az komoly veszélyt jelent az utasok biztonságára és a közlekedés biztonságára is. Pláne, ha a rendszerben még csak rögzítésre sem kerülnek ezek, és az ellenőrzések hiányosságai miatt még csak kísérlet sincs a felderítésre.
Éppen ezért kiemelten fontos, hogy az ilyen visszaéléseket mihamarabb felderítsék és megszüntessék.
A hamisított engedélyek kapcsán cikkünk megjelenése után új ellenőrzési csoport került felállításra a Közlekedési Hatóság, BRFK és a BKK taxi ellenőrzésének bevonásával.
Persze a Bigyó felügyelő leváltása utáni időszakban sem szünetelhettek az ellenőrzések, nehogy elkanászodjanak a taxisok, és ezt át is ruházták egy másik rendőrre. Mit ad Isten, ez a rendőr korábban Bigyó felügyelő mellett tevékenykedett, szoros munkakapcsolatban, nem mellékesen pedig az ex-keletis sofőrrel jó kapcsolatokat (na nem úgy) ápol. Persze mindez még véletlen is lehetne, ahogy az is, hogy az érintett rendőr másodállásban taxizik. Megértjük, nem eget verőek a rendőri fizetések, de azért szépségdíjas menet lehet, amikor a kicsi és új Bigyó a saját kollégáit ellenőrzi az éjszakában. Mondjuk az tény, hogy az ominózus társaságnak dolgozó, nem mellesleg szintén érdekvédelmi babérokra törő egyik sofőr elszólta magát, mely szerint tud az ellenőrzések átalakításáról. Ez akkor még egyáltalán nem volt publikus, és porondon lévő sem, azonban ezt követően megjelent egy belső közlemény az ominózus társaság részéről, hogy a nem aktív sofőrök addigi 28 napos határidejét 14 napra csökkentették. Ezek szerint amennyiben valamelyik sofőr nem vesz fel fuvart 14 napig, annak a profilja felfüggesztésre kerül.
Az új ellenőrzési csoport szervezésében a BKK Zrt. is benne volt, és hát róluk pontosan tudni lehet, hogy jó kapcsolatot ápolnak Bigyó felügyelővel, akinek újbóli hadrendbe állításáért komoly lobbitevékenységet is folytatott megbízott taxi vezetőjük.
A Főpolgármesteri Hivatalban nemrégiben lezajlott tarifa tárgyalásokra az azt szervező BKK küldte ki a meghívókat, így Bigyó felügyelő is csak rajtuk keresztül juthatott oda, hogy rendőrként taxi tarifa javaslatot tegyen.
Mindez úgy zajlott, hogy Bigyó felügyelő ténykedéséről egyébként hírzárlat volt, így hát kérdés, a BKK honnan tudott róla, ha nem egyeztettek. Nem mellesleg, Vitézy Dávid is résztvevő volt a tarifa tárgyalásokon.
Időrendben összeolvasva az eseményeket, nem történt más, minthogy az eredménytelen ellenőrzésekhez hasonlóan kiszivárgott az új ellenőrzési csoport összetétele, és annak irányvonala. Persze megint csak egy társaság volt a kivételezett, ugyanis erről szólt a profilok felfüggesztésének időbeli csökkentése, hiszen idő kellett a kamubagázs kivonására és porondról való eltüntetésére, még ha ideiglenesen is.
Az már megint jó kérdés, hogy hogyan került meghívásra Bigyó felügyelő és kicsiny csapata. A tárgyalásokból ugyanis kizárták a még megmaradt kisebb társaságokat, azzal a felhanggal, hogy csak a piaci részt 80 %-ban lefedő piaci szereplők kerülnek meghívásra.
Azonban ha a BKK szerint ennyire jelentős Bigyó felügyelő szerepe, akkor az csak a decemberi-januári tüntetésekkel, de inkább erődemonstrációnak felfogható eseményekkel magyarázható.
Ergó Bigyó felügyelő közrendvédelmi tisztként a tüntetések mögött állt, netán a szervezésben is segített? Amennyiben ez így van, az szépségdíjas. Kérdés, hogy a kollégáinak és parancsnokainak mi a véleménye minderről.
Vissza térve az új ellenőrzési csoportra, megállapítható, hogy ebből következően a még ténykedését meg sem kezdő új ellenőrzés már jó pár hetes késésben van, ugyanis a több százra becsült hamisított taxi engedélyes idejekorán és persze időlegesen elmenekült. Mindezt alátámasztja, hogy a februári, taxis szempontból igencsak gyenge időszakban hirtelen megmozdult a piac, és teljesen váratlanul, de egész jól lehetett forgalmazni. Mindezzel egyidejűleg az autókiadók telephelyein is szemet szúróan sok lett a várakozó taxi, még a szokásos „betaxizásra váró” gépjárművek számához képest is. Kizárásos alapon kitalálható, hogy honnan, kitől szivárogtak ki idejekorán az új ellenőrzési csoporttal kapcsolatos hírek, valamint az, hogy erősen rámennek a hamis engedélyekre. Ha azt is figyelembe vesszük, hogy a hagyományosan eredménytelen, csak statisztikát gyártó BKK taxi ellenőrzésén és Bigyó felügyelőn kívül senki másnak nem érdeke az új ellenőrzés eredménytelensége, akkor meg is van kinek mi itt az érdeke.
Azt ne feledjük, hogy ha az új ellenőrzési csoport eredményeket produkálna rövid idő alatt, az pont az újsütetű szakszervezeti vezetőnek (Bigyó felügyelő) és a BKK ellenőrzésének nagyon nem lenne jó. Nem lenne jó, mert felmerülne a kérdés, akkor mit csináltak az elmúlt évek alatt?
De hogy az új ellenőrzési csoport tevékenysége mindezeken túl se induljon zökkenőmentesen, sikerült a taxi társaságoknak kiküldött, a sofőrökkel kapcsolatos adatszolgáltatást rosszul megfogalmazni. Ebben a körlevélben „a társaság alkalmazásában lévő sofőrök” adatait kérte a Közlekedési Hatóság. Teljes mértékben figyelmen kívül hagyták, hogy a társaságoknál szerződéssel vannak a szolgáltató sofőrök, ebből adódóan alkalmazott sofőr – pár ritka kivételtől eltekintve – nem nagyon van. Ugyanakkor kíváncsian várjuk, mi történik az adatszolgáltatással ezen túlmenően is, hiszen egy korábbi, a NAV oldalán megjelent közlemény szerint egy társasággal kapcsolatosan forgalmi adatokat kizárólag csak EU tagországból tudnak kérni. Ugyanezt tartalmazza egy, az Adatvédelmi Hatóságnál lévő eljárás is, mivel a szolgáltató nem érhető el Magyarország területén.
Egy dolog biztos, kell ide az ellenőrzés nagyon is, de ha figyelembe vesszük a felsorolt bűnözési módszereket és azok szervezett kivitelezését, akkor az is látszik, hogy utcai ellenőrzések mellett már elkelne több, szervezett bűnözés elleni hatóság összefogása.
Érdemes lenne megvizsgálni, hogy az összes, valamilyen módon közforgalomban levő taxis engedély közül melyik valós, azaz melyik szerepel a közlekedési hatóság adatbázisában, majd utána megvizsgálni azt is, melyik mögött milyen dokumentáció (jogosítvány, PAV vizsga, taxis vizsga, erkölcsi bizonyítvány, stb.,) áll, és ezek megfelelnek-e a valós adatoknak. Ebben az esetben rendelkezésre állna végre egy korrekt adatbázis, amit már csak össze kellene fésülni a használatban levő gépjárművek alvázszámával, mivel a rendszámokat a „dobós cégek” miatt úgyis olyan gyakorisággal cserélgetik, mint örömlány a bugyiját. Ily módon részben, de legalább nagyobb részben megtisztíthatóvá lenne tehető a taxis szakma, ami persze, tudjuk, bizonyos köröknek a legkevésbé sem érdeke.
Bigyó felügyelő és kicsi csapata a kialakult helyzet alapján már csúnyán belebukott a nagy igyekezetbe, bár kérdés, saját, egyéni szempontjukból áldatlan ténykedésük vajon mennyire lehet bukás.
Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy a taxizás fekete bárányait csak a valódi taxisok akarják kiszűrni maguk közül, mindenki más pedig pokoli jól megél a zavarosban való halászatból.
És ha egy jóravaló taxis a BKK-hoz fordul segítségért, ott azt a választ kapja, hogy ők bizony képtelenek megoldani a problémát, nincs joguk, módjuk és lehetőségük semmire. Kizárólag az igazi taxisok vegzálására, azokéra, akikkel egyébként javarészt minden rendben van. De hát ne is csodálkozzunk. Mikor láttunk BKV ellenőrt a négyeshatoson betépett, részeg norvég cserediákot ellenőrizni, van-e jegye?
Folytatjuk! Jövünk a köznyelv szerint csak Viber-Uberként emlegetett, illegális személyszállítókról szóló, azaz fehérrendszámos tényfeltáró cikkel.