„A pedofília egy hajlam, egy hajlam nem lehet bűn” – közölte Puzsér

„A pedofília egy hajlam, egy hajlam nem lehet bűn” – közölte Puzsér

Puzsér Róbert pedofíliával kapcsolatos nézeteiről kapott olvasói levelet a Transzparens Újságírásért Alapítvány. A levélíró Puzsér Róbert publicista egy korábbi megnyilvánulására hívja fel a figyelmet – olvasható a szervezet honlapján.

Mint írják: a véleményvezér 2019. szeptember 20-án a Black Mirror Shut Up And Dance című epizódjáról beszélgetett Vona Gábor és Molnár Áron „noÁr” társaságában.

Puzsér a Jobbik volt elnökével és a színész-aktivistával a pedofília témakörét is érintette beszélgetésében.

Puzsér Róbert ebben kifejti: szerinte, ha azt vizsgáljuk, hogy a pedofília mit jelent a gyakorlatban, akkor három fő kategóriát meg kell megkülönböztetni.

Először is a véleményvezér 18:24-nél hangsúlyozza:

„A pedofília maga egy hajlam. Én úgy gondolom, hogy egy hajlam önmagában nem lehet bűn.”

Majd kifejti a három kategóriát:

„Az egyes lehetőség az az, hogy tényleges gyerek prostituáltakat vagy hús-vér gyerekeket rontasz meg, vagy rontasz tovább, vagy egyáltalán használod őket szexuális tárgyként, akár Távol-Keleten, akár itt. Ez a kategória bűncselekmény és erkölcsileg is, hát egy nagyon-nagyon alávaló nívón áll.” (18:37)

„Van a második kategória, ahol a képlet erkölcsileg még mindig nagyon jól megítélhető, de úgy gondolom, már koránt sem kerül ilyen súlyos megítélés alá. Ez az, amikor gyerekpornót nézel. Nyilvánvalóan azzal, hogy te gyerekpornót fogyasztasz, használsz önkielégítésre, ezzel fenntartod ezt az üzletágat.” (19:02)

„A harmadik eset, amikor képeket nézegetsz gyerekekről, és arra recskázol. Nyilvánvalóan azok a gyerekek nem gyerekpornóban szerepelnek, hanem mindenféle képeket találsz különböző gyerekekről. Én azt gondolom, hogy ebben az esetben… ugye akkor beszélhetünk bűnről, ha van sértett. Most kereshetjük a sértettet, de nem nagyon van! Egy nagyon szerencsétlen, nagyon nyomorult, beteg hajlamú ember úgy éli ki a hajlamát, hogy abban különösebben senki nem sérül.” (19:37)

Puzsér a beszélgetés későbbi részében is visszatér a pedofília témájához és egy negyedik kategóriával egészíti ki korábbi gondolatmenetét:

„Ebben a munkahipotézisben az alany képeket nézeget és recskázik.

És miért ne feltételezzük róla azt az elemi erkölcsöt, hogy nem lépi át azt a határt, ahol… most pusztán a hajlamai miatt? Azért, mert ilyenek a hajlamai? Attól ő még lehet egy intakt ember. Nem szükségszerűen az, de attól még lehet. Ezeket a hajlamokat valamilyen módon ki kell élnie.

Ha nem nézegeti a képeket, akkor is kisgyerekekre fog gondolni.” (45:05)

Végül megjegyzi:

„Van egy negyedik kategória, ha akarjátok. Ez az animációs gyerekpornóra recskázás. Ki sérül? Aki rajzolja?” (46:29)

A pedofíliával szemben évtizedek óta zéró tolerancia él a magyar joggyakorlatban és a közgondolkodásban egyaránt.

Reagált Puzsér: Nem értem, miért ne lehetne gyerekek képére recskázni

A publicista úgy érzi, félreértelmezték a gyerekképekre történő recskázsal kapcsolatos szavait, Facebook-oldalán reagált a felvételre. Azt írja:

„Azoknak, akiknek problémájuk van a magyar nyelv értelmezésével, jelzem, hogy nem a hajlam a bűn, hanem a tett, nem a pedofília beteges késztetése a bűn, hanem a gyermekmegrontás cselekménye.

A lejáratásom ürügyét képező, hat évvel ezelőtti felvételen nem relativizálom a pedofíliát – ellenkezőleg: azok a kormányzati véleménypribékek teszik ezt, akik karaktergyilkosságuk sikere érdekében letagadják a felmérhetetlenül nagy morális különbséget az önmagában is betegesen erkölcstelen gyermekpornó-felhasználás és hús-vér kiskorúak megrontása között.

Bűnösök mindazok, akik kussoltak akkor, amikor az Orbán-rendszer egy tényleges gyermekpornó-nagykereskedőt engedett útjára: a hivatali laptopján tizenkilencezer[!] gyermekpornó-felvételt őrizgető Kaleta Gábor ma is szabad. Bűnösök mindazok, akik kussoltak akkor, amikor az Orbán-rendszer megkegyelmezett egy konkrét gyermekmegrontó rém bűnsegédjének: a növendékét öngyilkosságba erőszakoló Vásárhelyi János bűntársa, a Balog Zoltán védelmét élvező Kónya Endre makulátlan erkölcsi[!] bizonyítványt kapott a köztársasági elnöktől, hogy újra gyerekek közé mehessen, és folytathassa gyalázatos pályafutását.

Kaleta Gábor és Kónya Endre nem a hajlam és a cselekmény közti különbséget nevezte meg, mint én, hanem a legbestiálisabb bűnt követték el, és az Orbán-rendszerhez fűződő hűségük jóvoltából ezekben a percekben is szabadok, mint a madár. Semmilyen erkölcstelen kijelentés nem hagyta el a számat, ezért visszautasítom a szándékos félreértést és félreértelmezést azoktól, akiket személyes felelősség terhel azért, hogy Kaleta Gábor és Kónya Endre ezekben a percekben is kedvére portyázik.”

 

 

polkorrekt