A jogerősen elítélt Varju László is leadta ajánlásait a márciusi, újpesti időközi választásra

A Fidesz a DK és a Mi Hazánk jelöltje is órák alatt összegyűjtötte az induláshoz szükséges aláírásokat a Budapest 11. számú országgyűlési egyéni választókerületében március 23-ra kiírt időközi országgyűlési választásra.
Az időközi választást azért kellett kiírni, mert tavaly decemberben jogerősen is elítélték a körzet eddigi egyéni képviselőjét, a DK-s Varju Lászlót,
akit a bíróság bűnösnek mondott ki garázdaságban, testi sértésben és választás rendje elleni bűntettben is.
Gyurcsány Ferenc pártjának állítása szerint Varju a szükséges ajánlások több mint háromszorosát gyűjtötte össze és adta le a választási irodán. A Demokratikus Koalíció szerint semmi kétség afelől, hogy Varju László újra meg fogja nyerni az időközi választást Újpesten és Angyalföldön.
Közben az Újpesti Hírek Facebook-oldala érdekes posztot tett közzé, hogy kik is segítik Varjut. Közöttük van Lengyel Dávid, aki patkányhoz hasonlította a Pesterzsébeti hivatal egyik női tisztségviselőjét, valamint Fekete Katalin, aki pedig éveken keresztül eltitkolta az egyik megbízatását a vagyonnyilatkozatából.
Szentkirályi Alexandra, a Fidesz fővárosi frakciójának vezetője saját közösségi oldalán jelentette be, hogy mindössze néhány óra alatt összegyűjtötték a szükséges számú aláírást, így
hivatalosan is Renge Zsolt a Fidesz-KDNP jelöltje az újpesti és angyalföldi körzet időközi országgyűlési képviselő választásán.
Ahogy Szentkirályi írta, Renge Zsolt újpesti önkormányzati képviselőként és a Fidelitas budapesti elnökeként is bizonyította már rátermettségét. Újpest és Angyalföld többet érdemel, mint az elítélt DK-s bűnöző Varju László – üzente a frakcióvezető. Közben a Mi Hazánk is jelezte, hogy jelöltjük Balog Csaba is leadta a szükséges aláírásokat. Rajtuk kívül még hárman vettek fel ajánlóíveket.
(mandiner.hu)