Trump visszatérése sokkolja Európát

Trump visszatérése sokkolja Európát

Remegve várja Európa az amerikai elnök első lépéseit. Nem véletlenül, mert Donald Trump nemcsak a világ térképének átrajzolásával fenyeget, de a jelenlegi globalista elit leváltását is célul tűzte ki. Európa ráadásul még azzal is szembesül, hogy minden korábbinál jobban meg kell fizetni az amerikai védőernyő árát.

Trump visszatérése német szemmel.

Csendes rémülettel várja a nyugati uralkodó elit Trump visszatérését. Eluralkodott e körökben a bizonytalanság, hiszen csak találgatják, mit is hoz számukra Trump második elnöki ciklusa. Nincsenek már illúzióik, tisztában vannak azzal, hogy Amerika a továbbiakban már nem fogja simogatni Európa fejét.

„Trump néhány kijelentése egyenesen sokkolta az Európai Unió egyes országainak kormányait. Egyszerűen nem hiszik el, amit hallanak”

Trump nem zárja ki, hogy erővel csatolja az Egyesült Államokhoz Grönlandot, és szerezze vissza az ellenőrzést a Panama-csatorna felett. E törekvéseit nemzetbiztonsági okokkal magyarázza. Az európai vezetők pedig remegnek. Valóban megváltoztathatja az Egyesült Államok a határokat, és háborút indíthat Dánia, Kanada vagy Mexikó ellen? Vannak olyan hangok, amelyek szerint Európának Kínát és Amerikát kellene egymással szembe állítania. Az európai vezetők, köztük a NATO főtitkára attól tartanak, hogy feldühítik a nyugati közösség új vezetőjét, és arra kérték Olaf Scholz német kancellárt, hogy próbáljon beszélni Trumppal, és térítse észhez Amerika régi-új elnökét. Scholz azonban előbb a francia elnök Emmanuel Macrontól, a brit kormányfő Keir Starmertől és a lengyel miniszterelnök Donald Tusktól vár támogatást és megerősítést, ők azonban hallgatnak.

„A német elitet leginkább az a lehetőség riasztja, hogy Trump és Putyin megegyezhet az ukrajnai konfliktus békés rendezésről”

Az európaiakat elborzasztja az a gondolat, hogy Ukrajna annak ellenére elveszíti területének 20 százalékát, miközben a NATO és az Európai Unió annyit segített Kijevnek”

Eközben a milliárdos Elon Musk nyíltan támogatni kezdte az AfD-t, a kormány pedig azzal vádolja, hogy beavatkozik a német választásokba. Muskot azonban ez nem érdekli, a német elit jobb- és baloldalának is kioszt pofonokat.

„A németek panaszkodnak. Az elit bizonytalan, nem tudja, mi vár rá a jövőben”

Egyelőre úgy gondolják, hogy sikerül majd Trumpot megnyugtatni. Egyrészt azzal, hogy teljesítik a követeléseit, másrészt abban reménykednek, hogy az Egyesült Államok mélyállama nem engedi ennyire elvadulni az újonnan megválasztott elnököt.

(A kommentár eredetileg az Euromore.eu portálon jelent meg.)

polkorrekt