Brutálisan megvert egy taxist a magyar rapper

Brutálisan megvert egy taxist a magyar rapper

Demeter Mihály, azaz ismertebb nevén Mr.Missh még a Miszterek nevű formációban kezdte karrierjét, majd szólóban folytatta. A férfi már többször került botrányba.

2019-ben egy szórakozóhelyen két éve többször megütött egy nőt, amiről videófelvétel is készült, az ügyészség pedig később garázdaság vétsége és más bűncselekmények miatt vádat is emelt ellene.

Mr.Missh ismét nem tudott uralkodni az indulatain, ugyanis pár napja egy fiatal taxis arról számolt be, hogy a rapper brutálisan megverte őt, amiért ő nem teljesítette a férfi kívánságát.

„5:30-kor kaptam egy címet Törökbálintra. 5:45-kor megérkeztem a címre, 2 perc múlva kijött L.L. Junior, hogy egy barátjának hívta a taxit, aki mindjárt jön. Ez a személy Mr.Missh volt az. Beült az autóba, elővett a farzsebéből egy 10 ezrest és mondta, hogy vigyem haza Tatára. Mondtam neki, hogy ne haragudjon, de ez nem fedezi a fuvardíjat. Azt mondta, akkor vigyem be Budapestre. Elindultunk, ő útközben elaludt, ezért megálltam a Boráros téri taxi-állomáson, hogy felkeltsem, hogy merre szeretne menni Budapesten belül.

Erre ő elkezdte mondani, hogy mindenki cserben hagyta, vigyem haza Tatára, mert ha nem, akkor szétver engem.

Mondtam neki, hogy ne haragudj, de ha megfenyegetsz, akkor szerinted le foglak vinni? Kiszálltam az autóból, mire én gyorsan lezártam azt, ugyanis nem szerettem volna, hogy visszaszálljon.

Elkezdte rángatni a kilincset, és amikor tudatosult benne, hogy nem fogom tovább vinni, ráült a motorháztetőmre.

Ezt megunta, majd pár perc múlva elkezdte ütni az ablakaimat. Odasétált a jobb oldali visszapillantó tükörhöz, megfogta, rám nézett és azt mondta, hogy szálljak ki, mert meg akar verni. Reménykedtem benne, hogy befejezi, de sajnos nem.

A jobb oldali könyökével izomból letörte a jobb oldali visszapillantó tükrömet. Erre én azonnal ki akartam szállni, mire ő átszaladt az én oldalamra és ököllel többször is megütött, halántékon ütött, orrba vágott, darabokra tört a szemüvegem is.

Üvöltöttem, hogy segítség és szerencsére pár járókelő azonnal odajött, ekkor hagyta abba az ütéseket is. A járókelők hívták a rendőröket. A kiérkezett rendőrök elkapták őt, nekem azonnal mentőt hívtak.

Súlyos testi sértés és rongálás történt

– számolt be a történtekről egy férfi a bulvártémákkal foglalkozó Facebook-csoportban.

Hozzátette, hogy Mr.Missh párja másnap telefonált a taxi társaságnak, hogy a rapper az autóban felejtette a táskáját, akinek ez volt a legnagyobb problémája a történtekkel kapcsolatban… A taxis fotót is mutatott magáról, ahol jól látszik, hogy tele van zúzódásokkal az arca.

(origo.hu)

polkorrekt