Gyurcsány lestricizte Magyart

A Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc élőben jelentkezett be közösségi oldalán. Azzal kezdte, hogy kiállt Karácsony Gergely eddigi főpolgármester-helyettese, Kiss Ambrus mellett.
A DK elnöke kijelentette, hogy szerinte nem lehet játszani az emberekkel, a közéletben nem ismert nevű állampolgárok sokaságával, valamint azokkal sem, akik valamilyen módon a közösséget szolgálták.
„Nincs senkinek semmilyen erkölcsi felhatalmazása, hogy anélkül, hogy azt megmagyarázná, egyszerűen annyit mondjon, hogy kirugdalok mindenkit Budapestről. Ez disznóság, ez mocskos dolog, ilyet nem csinálunk” – fogalmazott Gyurcsány Ferenc.
Sepregetni akar, akkor menjen ki a konyhába!
– tette hozzá a DK vezére. Gyurcsány Ferenc úgy látja, azzal, hogy a fővárosiak ismét megválasztották Karácsony Gergelyt, kimondták, hogy inkább rendben volt, ami eddig Budapesten történt, hiába nem tökéletes minden.
„Karácsony embereit most kirugdalni egymás után, csak azért, mert szolgálták az elmúlt 5 évben a várost, az énszerintem nincsen rendben” – magyarázta Gyurcsány Ferenc.
A DK elnöke kiállt Karácsony Gergely eddigi főpolgármester-helyettese, Kiss Ambrus mellett, mivel nem érti, miért kellene őt leváltani.
„Mi a bűne? Az hogy ért hozzá?” – tette fel a kérdést, majd kifejtette, hogy a cégvezetők között is vannak olyanok, akik tisztességesen végezték a munkájukat, és olyanok is, akik nem, de emiatt nem kell mindenkit kirúgni.
A DK elnöke úgy látja, hogy az, hogy a főváros annak ellenére működik, hogy a kormány „megpróbálta megfojtani”, az pont azoknak a személyeknek köszönhető, akiket Magyar Péterék most el akarnak távolítani.
Ez futtató fiúknak a k*rva tempója
– összegezte Gyurcsány.
A DK elnöke szerint nem teljesen világos, hogy a Tisza Párt ismeretlen hátterű, a fővárossal korábban nem foglalkozó politikusai egyáltalán nem jobbak a korábbi képviselőknél és városvezetőknél. Gyurcsány hozzátette: ha a Tisza Párt képviselői felülnek arra a vonatra, hogy
„itt mindenkinek, mindig ki kell törnie a nyakát, akkor itt nem városvezetés lesz, hanem gladiátorharc”.
Amikor én baromi régen miniszterelnök lettem, akkor nem keresgéltem, hogy kik azok, akik a minisztériumoknál dolgoztak a Fidesz alatt is – emlékezett vissza Gyurcsány, hozzátette, hogy neki akkor a Fidesz valóban az ellenfele volt, most pedig nem mondható el, hogy Karácsony Gergely ellenfele lenne a Tisza Pártnak. Kiemelte, hogy nem az alapján kell eldönteni, ki vehet részt a városvezetésben, hogy kinek milyen párttagkönyve van.
(vadhajtasok.hu)