12 évet kapott a rendőrökre láncfűrésszel támadó férfi

12 évet kapott a rendőrökre láncfűrésszel támadó férfi

Súlyosbításért fellebbezett a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség azzal a férfival szemben, akit korábban 12 év fegyházbüntetésre ítéltek, amiért láncfűrésszel támadt rendőrökre – írja az ügyészség. A férfit első fokon még tavaly októberben ítélték el minősített emberölés bűntettének kísérlete miatt, ami ellen a férfi és az ügyészség is fellebbezett.

Az utóbbi a kiszabott büntetős jelentős meghosszabbítását szeretné elérni, míg a vádlott a felmentését kérte.

A bíróság szerint a 47 éves férfi 2020. szeptember 27-én szóváltásba keveredett szomszédaival, amelynek egy pontján elővette 45 centiméteres élhosszúságú benzinmotoros láncfűrészét, és azzal kezdte fenyegetni vitapartnereit. A szomszédok ezért ráhívták a rendőröket.

A férfi a kiérkező rendőrök felszólítására sem állította le a láncfűrészt és visszautasította, hogy részt vegyen a rendőri intézkedésben. A tőle 1-2 méterre álló rendőrök felé indult, miközben a működésben lévő láncfűrésszel kaszáló mozdulatokkal próbálta meg megölni őket.

Az egyik rendőr a támadás elől kitért, a másik könnygázsprével fújta le a támadót. A férfi ekkor állította le a láncfűrészt és ment vissza a lakásába, ahol végül a rendőrök megbilincselték, és később előállították.

A bíróság első fokon 12 év fegyházbüntetéssel és 10 év közügyektől való eltiltással sújtotta azzal a kitétellel, hogy feltételesen sem bocsátható szabadságra. Az ítélet ellen ő felmentésért fellebbezett, míg az ügyészség jelentősen hosszabb letöltendő büntetés kiszabását szeretné elérni.

polkorrekt