Csak két kislány, akik egy rémálomra ébredtek

Csak két kislány, akik egy rémálomra ébredtek

Bár a magyar külügyminisztérium csak csütörtökön erősítette meg, hogy két magyar–izraeli kislányt is túszul ejtett a Hamász, a gyerekek édesanyja, Majan Zin már többször is nyilatkozott az izraeli és a nyugati sajtónak. Igaz, azt egyik alkalommal sem említette, hogy a lányoknak magyar állampolgársága is van.

Az ugyancsak kettős állampolgárságú nő a Jewish Newsnak a hónap közepén elmondta, a lányok október 7-én éppen a volt férjénél, Noamnál és a férfi élettársánál voltak a Nahal Oz nevű kibucban, amikor a Hamász fegyveresei betörtek hozzájuk, és elrabolták a 8 éves Ellát és a 15 éves Dafnát.

Az asszony később egy gázai híroldalon látott egy fotót elrabolt lányairól.

„Ezért felhívtuk a rendőrséget és a kormányt, hogy megpróbáljuk megérteni, mi folyik itt. Egy idő után, úgy egy óra múlva kaptunk egy videót egy másik haifai embertől. Ez is a lányokról készült. És a Facebookra is felkerült”

– mondta a nő, aki a CNN-nel is megosztotta a felvétel egy részletét.

A videóban látottakról az asszony elmondta, a család nagyon meg voltak rémülve, a volt férjét pedig lábon lőtték, majd kivitték a házból a fegyveresek a férfi élettársának fiával, a 17 éves Tomerrel együtt. A nő később a Hetek című lapnak nyilatkozva elmondta, a Hamász terroristái a férfit és a fiút is kivégezték, a lányait pedig Gázába hurcolták.

A nő a Jewish Newsnak elmondta, a történtek után Sara Netanjahu, az izraeli miniszterelnök felesége felhívta, hogy a támogatásáról biztosítsa, és az izraeli hadsereg is küldött hozzá egy tisztet, hogy segítsen neki. „Megpróbált válaszokat adni nekünk, de semmi újdonságot nem tudott mondani” – mondta.

„Szükségem van arra, hogy a világ lásson minket. A lányaim csak két kislány. Egy rémálomra ébredtek. Egy pogromra ébredtek. Azt mondom a világnak, hogy segítsenek Izraelnek, a lányaimért, a családomért és minden emberért, akit Gázába visznek. Ők csak gyerekek”

– fogalmazott Majan Zin.

 

polkorrekt